A #darkestday után
A Bonyolult dolgok mai témája: Kevesebb lesz az abortusz, ha az anyákat törvényileg kötelezik arra, hogy a műtét elött meghallgassák magzatuk szívhangját?
A Bonyolult dolgok mai témája: Kevesebb lesz az abortusz, ha az anyákat törvényileg kötelezik arra, hogy a műtét elött meghallgassák magzatuk szívhangját?
Leghamarabb jövő nyárra készülhet el a Puskás Ferenc-múzeum a legalább 190 milliárdos nemzeti stadionban, amelynek nyitómeccsét alig több mint egy hét múlva tartják – mondta Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője.
Személyes beszámolók arról, miért lehet jó döntés elköltözni a fővárosból egy jóval kisebb helyre. Vagy Nyugatra ...
Handó Tünde távoztával a bírósági igazgatás csúcsairól, mindenki, a kormányzat is, azt akarja, hogy másképp működjön a rendszer – mondta Vadász Viktor, a Handóval háborúskodó Országos Bírói Tanács tagja. Ahhoz azonban, hogy véget érjen a krízishelyzet, nem elég, ha Varga Judit igazságügyi miniszter gesztusokat tesz, jogszabályi változtatások is kellene. Többé nem fordulhat elő, hogy valaki kiiktathassa a működésével kapcsolatos fékeket. Az OBT ezért frissített javaslatokkal jön elő – tette hozzá.
A keddi Örömzenében Fekete Jenő, a legendás blues zenész volt a vendégünk, akivel az augusztus végén megjelent első szólóalbumáról beszélgettünk, és közben igyekeztünk minél több dalt is bemutatni. A sárarany című lemez anyaga 30 évnyi zenészlét sűrítménye, és egyben egy óriási meglepetés, egy új művészi korszak nyitánya.
Félresikerült kijelentés volt arra utalni, hogy Glázer Tímeával bizony nem sikerült Borka Zsolt ellen nyerni, de az biztos, hogy a győri ellenzéknek újra kell gondolnia, legközelebb kit indít.
Ahogy Lakner Zoltán politológus fogalmazott, a mosolyoffenzíva mellett „a Ripost nevű felület” újabb hiteltelenítési kísérletbe kezdett Karácsony Gergely főpolgármesterrel szemben.
Borkai Zsolt győri fideszes polgármester botrányai után lemondása is eljutott például az amerikai sajtóig, a Guardian az illiberalizmus erősödését elemzi, a New York Times a Huawei magyarországi térnyerésének, a Voice of America pedig a Budapesten berendezkedő orosz bank tevékenységének kockázatait taglalja. Csernyánszky Judit lapszemléje.
Ha egy fideszes báb irányítja majd Győrt a pénteken lemondó Borkai Zsolt polgármester távozása után, az a város átjátszása a kormánypártnak – mondta a DK-s Glázer Tímea.
Fábián Juliról, a sokak által kedvelt, két éve, hosszú küzdelem után, mindössze 37 évesen elhunyt jazzénekesnőről beszélgettünk az Ötösben.
Nehogy azt higgye valaki, hogy „Horváth Csaba három hét alatt lebonyolított egy új közbeszerzést, és órákat akar vásárolni a Fidesz-maffiától vagy bármilyen maffiától” – mondta az MSZP-s politikus, akit a zuglói parkolási ügyek legújabb fejezetéről kérdeztünk.
Becsapós ételfotókról, megvilágosító tévéműsorokról és olyan tanácadókról volt szó a Galaxis kalauzban, akik megmondják, milyenek vagyunk, és ezt hogyan mutathatjuk meg annak is, aki csak egy percre lát az utcán.