Anno Budapest: Extrém időjárás, katasztrófahelyzet
Hát már hogy a viharba ne tartottak volna velünk vasárnap délután 2 és 4 között, amikor az Anno Budapest adásában az Önök történeteire vártunk!
Hát már hogy a viharba ne tartottak volna velünk vasárnap délután 2 és 4 között, amikor az Anno Budapest adásában az Önök történeteire vártunk!
Térjünk vissza a Rose d’Or fedélzetére, ahol a magyar Andi-Barbie és a felcsúti Ken rózsaszín románca zajlik a mediterrán naplementében! Elképzeltem, ahogy Lőrinc odafordul a nejéhez, hogy segítsen már egy kicsit szót érteni a személyzettel: „Andika! Nézd már meg abban gugli-fordítóban, hogy mondják azt angolul vagy olaszul, hogy csülköspacal meg hogy tarhonyás lecsó!”
Jakab Péter, a Jobbik volt elnöke és Bokros Lajos volt pénzügyminiszter is megszólalt a Hetes Stúdióban, ahol beszéltünk az egyetemisták megélhetési gondjairól is.
Szeptember végéig Gálvölgyi János szerepében Beregi Pétert hallhatjuk. A műsor vendége legutóbb Vándor Éva, színművész volt.
Csorba Lóránt kezdetben egy szál gitárral játszott esküvőkön, ma már fesztiválokon lép fel zenekarával, az idén kilenc éves Lóci játszik együttessel.
Az újonnan felfedezett, magyar nevet viselő exobolygótól a középkori festészet felismerhetetlen sündisznó ábrázolásáig vezetett a Galaxis kalauz ezen a héten.
Húszezren küldtek adományt a Tanítanék Mozgalomnak, amely sztrájkalapot hozott létre és sztrájkoló, illetve kirúgott tanárokat is támogatott – mondta Pilz Olivér.
Nagy Márton "gazdaság-visszafejlesztési minisztert" arról kérdezte Vajda Zoltán, hogy közpénzből vehette-e Mészáros azt a bizonyos 27 milliárdos jachtot.
A napijegy ajándék volt Zsófinak Ákostól a születésnapjára, meg mert kitűnőre diplomázott, szeptemberben kezd főállásban abban a nyolcosztályos gimnáziumban, ahol annak idején megismerkedtek. Ákos már egy ideje tanít, végigsztrájkolta a tanévet, közben osztályfőnök-helyettes volt, a diákjai országos biológia versenyt is nyertek, a fizetése nettó kétszáz valamennyi, szereti a munkáját és a barátnőjét. Zsófi imádja az Imagine Dragonst, mégis azt mondta, hogy ne jöjjenek, drága. Ákos azt érezte, hogy mindketten megérdemlik és megvette a jegyeket.
Az e heti Klubdélelőtt vendégei voltak: Kardos András filozófus, a Szabadság Klub publicistája; Vajek Andrea rendezőasszisztens; Tabajdi Gábor történész; Holló András, aki kerekesszékből oktat táncot és Dietz Gusztáv, színész és sportoló.
Sorra mondanak fel az ápolók a szentgotthárdi ágyi poloska-invázió miatt. Nem újkeletű az ágyi poloska fertőzések jelenléte a szociális intézményekben. Tavaly a nagymágocsi otthon esete miatt derült ki, az állami szociális intézmény fenntartója nem vezet nyilvántartást a fertőzésekről – mondta Segesvári Csaba, az Átlátszó újságírója a Reggeli gyorsban.
A főpolgármester azt írta, nincsenek illúziói, és tisztában van vele, mennyi munka kell még ahhoz, hogy ezek a források ténylegesen meg is érkezzenek.