„Köszönjük,
Publicisztika
Ki az alkalmatlan? - Kárpáti Iván jegyzete
Publicisztika

Ki az alkalmatlan? - Kárpáti Iván jegyzete

"Tényleg nem látja, vagy nem akarja látni Gyurcsány és a többi "régi ellenzéki", hogy ha ez a sok szempontból valóban bizarr jelenség, amit Magyar Péternek hívunk, azért jelent most millióknak reményt, mert ők tökéletesen alkalmatlannak bizonyultak?"

Szalonna vagy gumicsizma – Hardy Mihály jegyzete
Publicisztika

Szalonna vagy gumicsizma – Hardy Mihály jegyzete

Erre szokták jobb körökben azt mondani, hogy látszik, az illetőnek a szalonna vagy a gumicsizma volt a jele az óvodában. Bevallom a kínos jelenetet látva ennél jóval erősebb szavak jutottak az eszembe, és ezúton is elnézést kérek a teljes magyar agrárszektor minden tagjától, sőt még Johann Sebastian Bach Parasztkantátáját is megkövetem.

Valami honpolgár – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Valami honpolgár – Józsa Márta jegyzete

Valaki érdeklődött aziránt, hogy akkor most lesz-e választási vita a királyi tévében, vagy ha nem, akkor miért nem. A miértet hagyjuk, a királyi meg csak szleng, ennyit megengedhetek magamnak. És azt a nyilvánvalóan nem neki címzett, ám trehányság miatt az ő postaládájában kikötött választ kapta, miszerint "Nem tudom, hogy ő ki, gondolom vmi honpolgár. Nem válaszolunk neki." És jól van ez így.

Menni, vagy nem menni – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Menni, vagy nem menni – Szénási Sándor jegyzete

Négy témában, tízféle mondandóra, olyan körülmények között, amelyeket Magyar joggal jellemez azzal, hogy tömegbázissal, és nulla támogatással rendelkező pártokat zárna össze a köztévé egy gettóba, hogy – ezek már nem az ő szavai -  lihegve az indulattól és a levegő, meg az időhiánytól, falják fel egymást.

Somfai Péter: Mindenkinek van egy álma

19/11/2023 09:08

| Szerző: Somfai Péter

Most a falu roma vállalkozói adnak össze némi pénzt egy szerény, háromezer forintos havi ösztöndíjra azoknak a gyerekeknek, akik vállalják, hogy iskola után bejárnak a tanulószobára, külön órára.

Székely Éva az egykori Nemzet Sportolója, korábbi olimpiai bajnok úszónő, valamikor 2004-táján egy interjúban arról mesélt, hogy őt mindig az álmai tartották életben. 1941-ben származása miatt nem engedték még az uszoda közelébe sem. Úgy tűnt, ezzel a legféltettebb álmától fosztják meg. „Egyedül a nagymama tartotta bennem a lelket. Legyél igazi varázsló! – mesélte. – Az indiánok úgy tartják, azok a nagy sámánok, akik képesek megvalósítani az álmaikat. Bízzál önmagadban és akkor minden álmodat valóra fogod tudni váltani! Meglátod, leszel te még egyszer aranyhalacska! Az álmaink segíthetnek abban, hogy változtassunk a világon, mondta, és kezembe adott egy halacskás kulcstartót. Ez lett a kabalám, ez adott nekem erőt.”

Székely Éva szavai jutottak eszembe most is, amikor a napokban az Egertől 18 kilométerre, a Kánya-patak völgyében fekvő kis falu, Szomolya „álomcsinálóiról” hallottam. A faluban egy roma egyesület működik, amelynek egyik létrehozója, motorja, Irén, a falu szociális munkása lényegében ugyan azt gondolja, mint az egykori úszócsillag: az álmok segíthetnek megváltoztatni a világot. Munkatársával tyúkanyóként gyűjtik maguk köré a legnehezebb körülmények között élő gyerekeket. Álmodni tanítják őket. 

 
Székely Éva
wikipedia
 

A legkisebbekkel kezdik. Az óvodásoknak mesedélutánokat tartanak, ahová a szüleiket is leültetik. Egyik-másik anyuka maga is alig nőtt ki a tinédzser korból. A kisiskolásokkal rajzolnak, gyurmáznak, legóznak, megtanítják őket kifejezni az érzéseiket. 2014-ben elnyertek egy pályázatot, két évig svájci támogatásból ösztöndíjat adhattak a legjobb végzős tanulóknak. Futotta a pénzből korrepetáló tanárokra, mentorokra, akik külön-külön segítették felkészülni a továbbtanulókat. Akkoriban, március táján, írattak egy rövid dolgozatot a végzősökkel, mondják el néhány mondatban, hogyan képzelik el önmagukat tíz évvel később? Mindenki úgy gondolta, lesz munkája, megélhetése. A fiúk szakmát szereznek, ácsok, lakatosok, vagy gépszerelők lesznek, a lányok varrónőként, óvónőként, ápolónőként „látták” későbbi önmagukat. Mára kiderült, azoknak az álmoknak a fele igaz lett, a másik fele nem.   

Aztán a svájci forrás elapadt. Most a falu roma vállalkozói adnak össze némi pénzt egy szerény, háromezer forintos havi ösztöndíjra azoknak a gyerekeknek, akik vállalják, hogy iskola után bejárnak a tanulószobára, külön órára. Van, akivel hetedik-nyolcadikban is még gyakorolni kell az írást, az olvasást, a számolást, mert a tanítók pontosan tudják, manapság kevés a továbblépéshez önmagában a szorgalom, a tehetség. Akik úgy maradnak ki tizenévesen az iskolából, hogy sem írni, sem olvasni, sem számolni nem tudnak tisztességesen, azoknak reménytelen, zsákutca lesz az életük. Jó, ha közmunkás sors vár rájuk.

Most is megíratják a dolgozatokat. Egy-egy végzős évfolyamból ketten-hárman akadnak, akik úgy gondolják, ha szakmát szereznek biztos állásuk is lesz. Jelentkeznek továbbtanulni, ám kétséges az eredmény. Elvégzik az első évet és akár a többiek, ők is kimaradnak az iskolából. Tizenhat évesen már otthon lógnak, alkalmi munkából próbálnak némi jövedelmet szerezni, vagy közmunkáért állnak sorba. Már az iskolapadban sem voltak álmaik, ma végképp sincsenek.

Amikor 2004-ben elbúcsúztunk, Székely Éva megmutatta azt a csodatevő, kabalaként őrzött kulcstartót. „Ma már csak egy álmom van – mondta. - Szeretném, ha a gyerekeim, és az ő gyerekeik, olyan hazában nőnék fel, ahol mindenki korra, származásra és nemre való tekintet nélkül emberhez méltó módon élhet.”

Szomolyán senkinek nincs csodatevő kabalája. Nem is tudnának vele mit kezdeni. Nem rajtuk múlik, hogy a „mindenkit megillető, emberhez méltó élet” álma valósággá legyen. Ehhez az elmúlt két évtized messze nem volt elég.  

SZABADSÁG KLUB KOMMENT GOMB