Kedvenc szakpolitikusod – Selmeci János jegyzete
Szóval a Tisza Párt most kap tőlem egy pontot az orvosáért, és a kitűnően felismert lehetőségért, és annak különösen drukkolok, hogy ők megmutassák magukat, végül is nem ártana megtudnunk, hogy végül is kikre szavazott a választók harminc százaléka.
Bohócok Posványoson – Hardy Mihály jegyzete
Talán a hely szelleme, Bálványos okozza Németh Zsolt fejében ezt a nagy Trump-bálványozást. Még szerencse, hogy pár órával korábban ugyancsak ő, ünnepélyesen átadott egy szippantós kocsit is Posványoson. Úgy látom, szükség lesz rá…
Jönnek a hírek! – Szénási Sándor jegyzete
Mármost a nemtürk, nemorosz, és egyéb, ezektől elhatárolódó média felhívja arra a figyelmet, hogy Azerbajdzsánban a kormánykritikus aktivistákat 1. börtönben tartják, 2. meg is kínozzák őket, arról meg szó sem lehet, hogy az azeri nyilvánoságban bárki összevissza fecsegjen, ha mégis megteszi, lásd az első, és a második pontot.
1500 milliárd már a zsebben
Ez abból jött össze, hogy kurva vastagon fog a ceruza, amikor öntik a tengernyi betont, vagy éppen drágán adnak szolgáltatásokat olyan cégeken keresztül, amiket még állami megrendelésekkel is megtámogatnak. Nem akarok senkit elkeseríteni, de a helyzet az, hogy történjen bármi is, ezt a vagyont jogállami kereteket között már soha nem tudjuk visszaszerezni.
Nemzeti Múzeum 2222 – Dési János jegyzete
Demeter Szilárd azon aggódik, hogy lesz-e 2222-ben (miért pont akkor?) még magyar kultúra. Ezt kell megvédeni a libsibolsi brüsszelista, migráns csürhétől vagy mi. Fogalmam sincs, mi lesz 2222-ben, és csak remélni tudom, ha lesz magyar nyelv és kultúra, amely talán olyan erős, hogy még D. Sz-t is túlélheti, akkor elhelyezik ezt a kiperelt pályázatot egy múzeumban, ahol bemutatják az orbáni rendszerben tenyésző szolgalelkűséget, pitiánerséget, politizáló nagyképűséget, a mindent a politikai haszonszerzés szolgálatába állító világot.
Kommandósok – Józsa Márta jegyzete
Milyen reggele lesz majd az asszonynak? Nincs otthon a gyerek, cserébe az egész lakást feldúlták.
Az erősebb felrúgja a gyengébbet
Nem mondom, hogy azért rúgja fel egy karateedző a rábízott gyermeket, mert a belügyminiszter vezeti az oktatás ügyét – de valamiféle összefüggés – metaforikus változat – mégiscsak felsejlik. Hiszen a rendszer arra épül, hogy az erősebb felrúgja a gyengébbet, szakszerűen, kíméletlenül.
Klímamisszió – Selmeci János jegyzete
Néhány hét múlva azonban eltűntek a címlapokról az elromlott klímákról szóló hírek. Az utasok újra használni tudták a vasutat, és el sem párolognak közben, a kórházakban újra műtöttek, és a meleg miatti halálozások száma is csökkent. A gazdasági minisztériumban egy lakossági klíma pályázaton dolgoztak, ügyelve arra, hogy a legszegényebbeket kizárják belőle, klímát pedig csak bizonyos cégektől vásárolhassanak a családok.
Somfai Péter: Mindenkinek van egy álma
19/11/2023 09:08
| Szerző: Somfai Péter
Most a falu roma vállalkozói adnak össze némi pénzt egy szerény, háromezer forintos havi ösztöndíjra azoknak a gyerekeknek, akik vállalják, hogy iskola után bejárnak a tanulószobára, külön órára.
Székely Éva az egykori Nemzet Sportolója, korábbi olimpiai bajnok úszónő, valamikor 2004-táján egy interjúban arról mesélt, hogy őt mindig az álmai tartották életben. 1941-ben származása miatt nem engedték még az uszoda közelébe sem. Úgy tűnt, ezzel a legféltettebb álmától fosztják meg. „Egyedül a nagymama tartotta bennem a lelket. Legyél igazi varázsló! – mesélte. – Az indiánok úgy tartják, azok a nagy sámánok, akik képesek megvalósítani az álmaikat. Bízzál önmagadban és akkor minden álmodat valóra fogod tudni váltani! Meglátod, leszel te még egyszer aranyhalacska! Az álmaink segíthetnek abban, hogy változtassunk a világon, mondta, és kezembe adott egy halacskás kulcstartót. Ez lett a kabalám, ez adott nekem erőt.”
Székely Éva szavai jutottak eszembe most is, amikor a napokban az Egertől 18 kilométerre, a Kánya-patak völgyében fekvő kis falu, Szomolya „álomcsinálóiról” hallottam. A faluban egy roma egyesület működik, amelynek egyik létrehozója, motorja, Irén, a falu szociális munkása lényegében ugyan azt gondolja, mint az egykori úszócsillag: az álmok segíthetnek megváltoztatni a világot. Munkatársával tyúkanyóként gyűjtik maguk köré a legnehezebb körülmények között élő gyerekeket. Álmodni tanítják őket.
A legkisebbekkel kezdik. Az óvodásoknak mesedélutánokat tartanak, ahová a szüleiket is leültetik. Egyik-másik anyuka maga is alig nőtt ki a tinédzser korból. A kisiskolásokkal rajzolnak, gyurmáznak, legóznak, megtanítják őket kifejezni az érzéseiket. 2014-ben elnyertek egy pályázatot, két évig svájci támogatásból ösztöndíjat adhattak a legjobb végzős tanulóknak. Futotta a pénzből korrepetáló tanárokra, mentorokra, akik külön-külön segítették felkészülni a továbbtanulókat. Akkoriban, március táján, írattak egy rövid dolgozatot a végzősökkel, mondják el néhány mondatban, hogyan képzelik el önmagukat tíz évvel később? Mindenki úgy gondolta, lesz munkája, megélhetése. A fiúk szakmát szereznek, ácsok, lakatosok, vagy gépszerelők lesznek, a lányok varrónőként, óvónőként, ápolónőként „látták” későbbi önmagukat. Mára kiderült, azoknak az álmoknak a fele igaz lett, a másik fele nem.
Aztán a svájci forrás elapadt. Most a falu roma vállalkozói adnak össze némi pénzt egy szerény, háromezer forintos havi ösztöndíjra azoknak a gyerekeknek, akik vállalják, hogy iskola után bejárnak a tanulószobára, külön órára. Van, akivel hetedik-nyolcadikban is még gyakorolni kell az írást, az olvasást, a számolást, mert a tanítók pontosan tudják, manapság kevés a továbblépéshez önmagában a szorgalom, a tehetség. Akik úgy maradnak ki tizenévesen az iskolából, hogy sem írni, sem olvasni, sem számolni nem tudnak tisztességesen, azoknak reménytelen, zsákutca lesz az életük. Jó, ha közmunkás sors vár rájuk.
Most is megíratják a dolgozatokat. Egy-egy végzős évfolyamból ketten-hárman akadnak, akik úgy gondolják, ha szakmát szereznek biztos állásuk is lesz. Jelentkeznek továbbtanulni, ám kétséges az eredmény. Elvégzik az első évet és akár a többiek, ők is kimaradnak az iskolából. Tizenhat évesen már otthon lógnak, alkalmi munkából próbálnak némi jövedelmet szerezni, vagy közmunkáért állnak sorba. Már az iskolapadban sem voltak álmaik, ma végképp sincsenek.
Amikor 2004-ben elbúcsúztunk, Székely Éva megmutatta azt a csodatevő, kabalaként őrzött kulcstartót. „Ma már csak egy álmom van – mondta. - Szeretném, ha a gyerekeim, és az ő gyerekeik, olyan hazában nőnék fel, ahol mindenki korra, származásra és nemre való tekintet nélkül emberhez méltó módon élhet.”
Szomolyán senkinek nincs csodatevő kabalája. Nem is tudnának vele mit kezdeni. Nem rajtuk múlik, hogy a „mindenkit megillető, emberhez méltó élet” álma valósággá legyen. Ehhez az elmúlt két évtized messze nem volt elég.
