Kié a holnap? - Szénási Sándor jegyzete
Az El Pais nevű baloldali, egyébként a legolvasottabb spanyol lap nemrég, némileg rémülten, leközölt egy felmérést a fiatalok pártválasztásáról, ami a Vox, az autonóm közösségek jogait tagadó, antifeminista, homofób, euroszkeptikus, és persze bevándorlás ellenes párt egyértelmű tarolását mutatja.
Közpénzről és lojalitásról - Kárpáti Iván jegyzete
Ez a logika a NER igazi arca. A közpénzt a Fidesz nem közösségi erőforrásnak tekinti, hanem politikai tulajdonnak. Aki részesül belőle, az tartozik valamivel.
Állatkertek és politikai vonzataik - Dési János jegyzete
Egy időben mindenféle városban, amerre jártam, megnéztem az állatkertet, van összehasonlítási alapom. Magyarországon talán a szegedi mérhető hozzá. Csak annak most nincs politikai vonzata, szóval arról majd egyszer egy másik műsorban. És most, hogy utána néztem, az egykori szürke, unalmas és senkit sem érdeklő nyíregyházi vadasparkból az 1996-ban kinevezett igazgató, Gajdos László és csapata csinált egy jó helyet.
Nem ők szülték – Józsa Márta jegyzete
Pintér Sándor, a Nemzeti Együttcinizmus Rendszerének belügyminisztere minapi parlamenti szereplésével minden bizonnyal beírta magát a legnagyobbak közé. Bizonyos értelemben …
Korunk jogara – Dési János jegyzete
Ez csak a néphülyítés része, s a népnek mindig akad egy uszulni való szelete, amelynek tagjai imádják az ilyesmiket, mert akkor sokkal jobban lehet gyűlölködni. Gyűlölök, tehát vagyok. Lengessük hát az arany WC kefét lelkesen, forgassuk a fejünk fölött, miközben cöfcöfcöf csatakiáltásokat hallatunk a művelt világ elleni támadáskor. Az arany WC kefe korunk jogarja.
Szegény Manci; cica-adó tönkretette a családomat – Selmeci János jegyzete
Mancika életét Magyar Péter tette tönkre.
Hálaadás Moszkvában - Hardy Mihály jegyzete
Vajon miféle politikai hálaadás hajtja Orbán Viktort holnap Moszkvába, hogy azzal a Vlagyimir Putyinnal találkozzon, akit háborús bűnösként egyelőre messze elkerül minden, magára valamit is adó európai vezető?
Kutyaélet - Szénási Sándor jegyzete
A lényeg, hogy Rogánék rájöttek, mi a Tisza végső célja. Hogy kínjukban, vagy boldogságukban, hogy végre eszükbe jutott valami ütős, nem sejtjük. De ez jött ki: az ebadó a cél, mi más?
Somfai Péter: Hova tovább?
13/11/2023 15:07
| Szerző: Somfai Péter
"Egy szamár is jobb képeket tud maszatolni a farkával!" – ordította Hruscsov 1962-ben a Manézs avantgárd kiállításán, majd kirohant a Manézsból. Az igazgatót nem váltották le.
Elegendő volt a szalonfasiszta képviselőnőnek kirohannia a világ idei legjobb fotóit bemutató kiállítás egyetlen képsorozata ellen, a mélymagyar kulturális miniszter máris összecsapta a bokáit és ugyanazzal a lendülettel kirúgta állásából az ország legnagyobb múzeuma élére alighogy kinevezett korábbi pártkatonából lett főigazgatót.
Erről az egész őrületről egy 1962-es szovjet történet jut eszembe. Hruscsov, az akkori pártfőtitkár, aki 1956-ban egy emlékezetes, négy órás beszédben lerombolta a sztálinizmus mítoszát, meghirdette a politikai enyhülés programját. Az akkori keményvonalas szovjet világban szinte forradalmi lépésnek számított, hogy a párt elengedte a művészeti területek szigorú ellenőrzését is.
Már nem volt kötelező olyan képeket, szobrokat „gyártani”, amelyek a szocialista realizmust szülöttei voltak. Viszonylagos szabadságot engedett az addig kemény kézzel felügyelt kultúrának, amelynek első nagy seregszemléje az 1962 decemberében megnyitott avantgárd kiállítás volt.
Maga a párt főtitkára is ellátogatott a megnyitóra, de az ott látottakon eldurrant az „agya”. A galériában kiállított műveket egyszerűen „kutyaszarnak” nevezte, kopasz feje majdnem lila lett a dühtől, úgy kiabált a rendezőkkel. „Egy szamár is jobb képeket tud maszatolni a farkával!” – ordította, majd amikor meglátta Ernszt Nyeizvésztnij szobrász alkotásait, végképp kiakadt. „Degenerált művészet!” – mondta, és kirohant a kiállításról.
Az ügy a Manézs-affér néven vonult be a művészettörténelembe. Egy hét múlva a Pravda cikkezett a „művészeti puritanizmus” szükségességéért kiáltva, de talán nem volt eléggé hangos, mert a kiállítást nem zárták be. A Manézs igazgatóját nem bocsátották el. A művészeket sem érte további atrocitás. A hátralevő időben a látogatok hosszú sorokban álltak, hogy azt a sok „kutyaszart” maguk is láthassák. Pár évvel később, leváltása után egy interjúban Hruscsov megkövette a „kutyaszar” alkotóit. „Bunkó voltam” – nyilatkozta.
1971-es halála után a veje, Boris Zsutovszkij festőművész Neizvésznijt kérte meg, készítse el a síremléket. Akik jártak már a moszkvai Novogyevicsi temetőben rendszerint elzarándokolnak ehhez az emlékhez. Nem azért hogy a kegyeletüket róják le a volt pártvezető emléke előtt. A szobrász a fekete-fehér márványlapok közé illesztett aranyszínű szoborfejjel fejezte ki: elismeri Hruscsov érdemeit és gyengeségeit. De megbocsátott neki, mert a képeket nem égették el, a szobrokat nem törték össze, noha akkoriban a párt első embere akár ezt is megtehette volna.
Aki egy kicsit is ismeri Kelet-Európa huszadik századi viharos éveinek kultúrpolitikai kacskaringóit, az ilyesmin biztosan nem lepődik meg. Legfeljebb csak azon, hogy a következő évszázad közepéhez közeledve, Magyarországon ismét a középkorra hajazó ízlés diktatúrával találja szembe magát az ember.
1933-ban a nemzetiszocializmus által értéktelennek, veszélyesnek ítélt műveket Berlinben nyilvános elégették a nácik. A tűz martalékává lettek Erich Kästner, Bertold Brecht, Karl Marx, Thomas Mann, Sigmund Freud, Albert Einstein művei. Nyolcvanhét évvel később a magyar nemzeti radikális párt szalonfasiszta képviselőnője nyilvánosan bedarál egy mesekönyvet, mert abban neki nem tetszően a másságról szóló történetek vannak. 2023-ban feláll az ország házában és követeli, hogy a „gyermekvédelem” szellemében cenzúrázzák a kulturális alkotásokat…
Hova tovább? Mi következhet még?
Címlapi fotó: Nikita Hruscsov 1962. december 1-jén a Manézsban a Moszkvai Művészek Szövetségének 30 éve című kiállításon. Fotó: Alexander Usztyinov / Orosz Fotográfusok Szövetsége
