Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Parádé! – Neuman Gábor jegyzete
14/06/2025 15:14
| Szerző: Neuman Gábor/Klubrádió
Miért vonulnak fel büszke emberek nagy csinnadrattával? Mert büszkék arra, hogy felvonulhatnak, énekelhetnek, táncolhatnak, megmutathatják magukat a többi embernek, hogy Ők békések, és senkinek sem kell tartani tőlük. Még Orbánnak se, Menczer Tamásnak se, és Rogán Antalnak se.
"Magyarországon nincsen betiltva az, hogy a megszokottól eltérő szexuális szokású emberek összejöjjenek, és közös véleményüknek adjanak hangot. Ezt senki sem tilthatja meg. Ha valaki össze akar jönni a magafajtákkal egy nyilvános rendezvényen, és ki akar állni a jogai mellett, bátran megteheti. De a Pride nem egy véleménynyilvánítás szabadságát demonstráló összejövetel, hanem ahogy a nevében is benne van: az egy parádé, az egy Pride parádé" – mondta az ország legfőbb vezetője, Orbán Viktor.
Vagyis, ha a Pride szomorú, gyászmenet lenne, amelyben a felvonulók fekete gyászruhában, gyászharisnyakötőben, gyászmelltartóban, és gyász leventében vonulnának végig az Andrássy úton, akkor nem lenne semmi baj vele, mert az nem lenne parádé.

A parádé jelentése a következő: a szó a francia parade szóból ered, ami eredetileg védekezést, majd később díszszemlét, ünnepi felvonulást jelentett. Van katonai parádé, divatparádé, karneváli parádé. Vagyis ünnepi felvonulást, látványos eseményt jelent.
A másik eleme a betiltott eseménynek a pride angol szóból származik, ami büszkét, büszkeséget jelent. Vagyis a Pride Parádé azt sugallhatja a mi Viktorunknak, hogy büszke emberek vonulnak fel, nagy csinnadrattával.
Miért vonulnak fel büszke emberek nagy csinnadrattával? Mert büszkék arra, hogy felvonulhatnak, énekelhetnek, táncolhatnak, megmutathatják magukat a többi embernek, hogy Ők békések, és senkinek sem kell tartani tőlük. Még Orbánnak se, Menczer Tamásnak se, és Rogán Antalnak se.
Akkor mivégre a betiltás? Mert a gyermekvédelmi törvény mindentől meg akarja védeni gyerekeinket? Hogy gyermekeink ne kaphassák el a buzeranciát tőlük? Erre találta ki Lázár János vasminiszter, hogy mindent megoldana, ha a Pride-ot a Kincsem Parkban tartanák. Karácsony szerint a felvonulók nem lovak, ezért nem valók a lóversenypályára. A pride-osok szerint Ők az Andrássy úton akarnak, és fognak felvonulni. Jelen állás szerint a kormány tiltja, a pride-osok meg nem vesznek tudomást a tiltásról. Olyannyira nem érdekli Őket, hogy Orbánék mit hadováznak, hogy komolyan készülnek a felvonulásra.
A felvonulás 2025. június 28-án lesz, a Stonewall-lázadás évfordulóján. Mi az a Stonewall-lázadás? A Stonewall-lázadás (vagy Stonewall-felkelés) a meleg (LMBT) közösség tagjainak spontán tüntetéseinek sorozata, amely 1969. június 28-án a kora reggeli órákban kezdődött, válaszul a a New York-i Manhattan Greenwich Village negyedében található Stonewall Inn kocsma vendégei ellen irányuló rendőrségi razziára. Az Egyesült Államokbeli korai homoszexuális csoportok arra törekedtek, hogy bebizonyítsák: a melegek beilleszkedhetnek a társadalomba, és a nem konfrontatív ismeretterjesztést helyezték előtérbe. A Stonewall-lázadást követően fél éven belül két, konfrontációs taktikákra összpontosító melegaktivista szervezet jött létre New Yorkban, és három újságot alapítottak az LMBTQ személyek jogegyenlőségének előmozdítása érdekében. Néhány éven belül melegjogi szervezetek alakultak az Egyesült Államokban és a világ minden táján. 1970. június 28-án New Yorkban, Los Angelesben és San Franciscóban sor került az első meleg büszkeség-menetre, és Chicagóban is megemlékeztek a zavargások évfordulójáról. Hasonló felvonulásokat szerveztek más városokban is. A Stonewall Nemzeti Emlékművet 2016-ban hozták létre a helyszínen. Ma az LMBT Pride rendezvényeket évente az egész világon június végén tartják, a Stonewall-lázadásról megemlékezve. 2019. június 6-án James P. O'Neill New York-i városi rendőrbiztos hivatalosan elnézést kért a a New York-i Rendőrkapitányság nevében a rendőrök Stonewallnál 1969-ben elkövetett tetteiért.

Vajon mi történik majd Budapesten, június 28-án? A rendőrség szétveri majd a felvonulókat, akik végig szeretnének menni az Andrássy úton, vagy a rendőrség csak jelen lesz, hogy ne történjen semmi rendkívüli?
Egyik változat sem kedvez a mi vezetőnknek. Vajon a Pintér-féle rendőrség meddig hajlandó elmenni? Eddig még nem követtek el súlyos törvénysértést, vagy a hatalommal való visszaélést.
Karácsony Gergely főpolgármester szerint az idei lesz a legnagyobb Pride, amit Magyarországon megrendeztek. Mit gondolnak igaza van, vagy lesz?
Neuman Gábor jegyzete a június 14-i Hetes stúdióban hangzott el, meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva.
(Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
