Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Sűrű hétvége – Neuman Gábor jegyzete
22/02/2025 15:16
| Szerző: Neuman Gábor/Klubrádió
Hol a görög drámákból ismert kar, amelyik nem csupán bólogat, hanem segít értelmezni a helyzetet?
A Magyar Bírói Egyesület úgy döntött, hogy tüntetni fognak. A bírók és az igazságszolgáltatás szereplői a bíróságok függetlensége védelmében vonulnak utcára. A szervezők előtt az öt évvel ezelőtti lengyelországi Ezer talár menetének példája lebeg, amely hatalmas szolidaritási hullámot indított az országban hasonló cél érdekében. A demonstráció ma egykor kezdődött a Kossuth téri Igazságügyi Palota előtt, onnan vonultak át az Igazságügyi Minisztérium épülete elé.
A kormányközeli sajtó úgy kommentálja a bírói tüntetést, hogy azt "Soros szervezetei és bukott baloldali miniszterek szervezik".
Gulyás Gergely szerint nehéz a bírói hivatásrenddel összefüggésben értelmezni azt, hogy egy bíró tüntessen.
Zárójeles megjegyzés, hogy tüntetést szervez március 8-ra a Magyar Orvosi Kamara is – jelentette be Álmos Péter, a MOK elnöke. Álmos azt mondta, azért szervezik a tüntetést, mert 30 éve nincs érdemi reform a hazai egészségügyben, és az állam nem megfelelően biztosítja a forrásokat.
De ez két hét múlva lesz, és addig még el kell jutni. Most éppen Orbán Viktor tart évértékelőt, amelyet a műsor második felében jól meg is vitatunk majd.
De vannak itt még el nem csókolt csókok.
A héten a legnagyobb botrányt a volt vezérkari főnök házépítése okozta, amelyről annyit tudni, hogy Ruszin-Szendi Romulusz cáfol minden nyilvánosságra került hírt. Nem Ő építette, nem Ő rendelte meg az állítólagos pezsgőfürdőt, talán jakuzzit, és nem Ő költötte el a majd egymilliárdos összeget, amibe a projekt került, és nincs is az Ő nevén az ingatlan, amibe sohase költözött be.
Szijjártó Péter pénteken bejelentette, hogy Magyarország vétót emel az orosz oligarchák szankciós intézkedéseinek meghosszabbítása ellen hétfőn. Vajon kinek az érdekében? Melyik oligarcha győzte meg Őt erről, és mennyiért?
Továbbá:
Lemondta a felszólalását a washingtoni CPAC-dzsemborin Jordan Bardella, a Patrióták európai pártcsaládjának frakcióvezetője és a Marine Le Pen-féle francia Nemzeti Tömörülés elnöke. Bardella indoka a lemondásra, hogy a konferencián előtte beszélő Steve Bannon, Donald Trump korábbi főtanácsadója konkrét náci karlendítést mutatott be a színpadon, majd arról beszélt, hogy Trumpnak kijár a harmadik ciklus. De ez sem tartotta vissza az Alapjogokért Központ főigazgatóját, Szánthó Miklóst, hogy beszédet mondjon az ukrajnai háború befejezéséről, és a woke elleni harcról.
Tudják, miért utálják Trumpot és Orbánt annyira? - tette fel a kérdést Szánthó a publikumnak. Mert nem hódoltak be és nem lehet őket elpusztítani, most pedig kiderült, hogy mindig igazuk volt.
„Az erős vezetők békét, a gyenge vezetők háborút hoznak” – mondta.
„A konzervatívok tisztelik a múltat, ezért nekünk kell írnunk a jövőt is. Nyerni fogunk, de azért nyerünk, hogy tovább harcolhassunk” – hangsúlyozta.
Aztán jött a másik fideszes nagyágyú:
Jobb lett volna, ha hallgatnak Orbán Viktorra – írta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója ma reggel a közösségi oldalán. Úgy folytatta, hogy Orbán Viktor felajánlotta a segítségét Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek abban, hogy Donald Trumppal tárgyaljon. Zelenszkij durván és udvariatlanul elutasította a javaslatot – közölte Menczer Tamás. Következmény: Trump Zelenszkijt egy választásokat nem tartó diktátornak nevezte. Tanulság: jobb lett volna, ha hallgatnak Orbán Viktorra! – írta. Orbán Viktornak nem igaza van, hanem igaza lesz! A háborúpártiak a múlthoz tartoznak. A jövő Orbán Viktor és Donald Trump békepárti szövetségéé!” – fogalmazott Menczer Tamás.
Tudják, az ókori görög drámákban az egyik legfontosabb szereplő a kar. A kar általában kiemeli a fontos dolgokat, segít a cselekmény megértésében, tovább görgeti az eseményeket, még kínos kérdéseket is föltesz, néha kritizálja a szereplőket, és a darab végén levonja a tanulságokat.
A mai, orbáni kar nem kérdőjelez meg semmit, még csak meg sem magyaráz, hanem iszonyúan hangosan bólogat, és ez minden pénzt megér Orbánnak, legalábbis egyelőre.
Neuman Gábor jegyzete a február 22-i Hetes stúdióban hangzott el, meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva.

