A néző, aki ott sem volt - Szénási Sándor jegyzete
Engem például a Melania nevű jelenségből semmi sem érdekel, és ezzel nem vagyok egyedül.
Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
Láncot hordunk – Hardy Mihály jegyzete
14/03/2024 18:03
| Szerző: Hardy Mihály/Klubrádió
Ha lefejtjük az újdonság varázsát Magyar Péterről, nem sok kézzel fogható, tényszerű dolgot tud mondani a közönségnek. Csupa-csupa olyasmit tudunk meg tőle, amit a hazai politikát hivatásszerűen figyelő független újságírók réges-régen tudnak. Legfeljebb hozzáférésük nincs az adatokhoz, a tényekhez. Azt, hogy a rendszer velejéig korrupt – pipa, tudjuk jól. Hogy az egész magyar gazdaság egy folytatásos Orbán-família Kft. – Mészáros Lőrincnek álcázva, szintén jól ismert.
Nem tudom, elgondolkodtak-e mostanában a… csodavárásról? Bevallom, nekem Magyar Péternek a független sajtóban tett hakni-körútja nyomán jutott eszembe a kifejezés. Mert úgy látom: a csodavárás hullámai emelik ilyen szokatlan magasságokba a volt igazságügyi miniszter volt férjét. Hogy történjen végre már valami, tüntesse már el valaki a rendszert, amelyben egyre kevesebben érzik jól magukat, de tenni ellene nem tudnak, nem mernek vagy nem akarnak. Régi, jó magyar szokás szerint azt várják, kaparja már ki valaki más helyettük a gesztenyét. Rossz hírem van, nem fog menni.
Ha lefejtjük az újdonság varázsát Magyar Péterről, nem sok kézzel fogható, tényszerű dolgot tud mondani a közönségnek. Csupa-csupa olyasmit tudunk meg tőle, amit a hazai politikát hivatásszerűen figyelő független újságírók réges-régen tudnak. Legfeljebb hozzáférésük nincs az adatokhoz, a tényekhez. Azt, hogy a rendszer velejéig korrupt – pipa, tudjuk jól. Hogy az egész magyar gazdaság egy folytatásos Orbán-família Kft. – Mészáros Lőrincnek álcázva, szintén jól ismert. Hogy Polt Péter legfőbb ügyész nem hajlandó egyetlen rázós ügyet sem érdemben kivizsgálni, telitalálat, ezt is tudjuk. Hogy Rogán Antal portfolióját nyugodtan át lehetne nevezni PTM-nek, azaz a Piszkos Trükkök Minisztériumának, szintén nem újdonság. Az egyetlen új elem az, hogy mindezt most valaki olyan mondja, aki eddig belső ember volt, akinek közelről volt rálátása az Orbán-rezsim működésére, emiatt hitelesebbnek tűnik, ha ő mondja.
Csakhogy ettől még nem dől össze a rendszer. Orbán Viktor nem fog hanyatt-homlok elmenekülni a várbeli palotájából a feldühödött nép elől haza Felcsútra vagy még inkább Hatvanpusztára. Korunk hazai Metternichje holnap szépen kiáll megint a Nemzeti Múzeum lépcsőjére és a megszűrt, válogatott közönség előtt ismét a nemzeti nagyságról és a szabadságról fog papolni. Idén legalább nem dugják el a miniszterelnököt valami vidéki kisváros paravánjai mögé. Nyilván a népszerűségvesztés meg a budapesti polgármester választás sürgetése miatt most rá kell tenni egy lapáttal. És azt is demonstrálni kell, hogy a tekintetes miniszterelnök ura a helyzetnek és nem „méltóztatik remegni”, mint ’48 márciusában a helytartótanács. Nincs is miért remegnie, hiszen ezt a rezsimet törvényes eszközökkel, választás útján már nem lehet eltávolítani.
Marad a keserű megállapítás, hogy mi mégis láncot hordunk!
Hardy Mihály jegyzete az Esti gyors 2024. március 14-i adásában hangzott el. Kiemelt kép:
