Köszönjük, hogy támogatta a Klubrádiót legutóbbi túlélési gyakorlatán!
Publicisztika
A vádlottak padja - Hardy Mihály jegyzete
Publicisztika

A vádlottak padja - Hardy Mihály jegyzete

Furcsán hangozhat, de ettől még tény, hogy Európa legnagyobb és legtekintélyesebb nemzetközi szervezete nem volt felkészülve ilyenfajta belső bomlasztásra és cinikus árulásra, amit Orbán Viktor és Szijjártó Péter bemutatott.

Szegények – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Szegények – Szénási Sándor jegyzete

Amikor a görénykurzus névadója a kampányban elismerte, hogy elvesztette a nagyvárosokat, az értelmiséget, és a középosztály javát, akkor ez már régi igazság volt, és ez látszott is a Fidesz kommunikációján. Emlékszünk arra a borzongató emoji-kampányra, amelyhez már olvasni sem kellett tudni, a sárga arcok hangulatjelei dühöket, félelmeket, vagy éppen boldogságot irányítottak az ellenfelekkel szemben, az utóbbit viszont a Fideszre természetesen. Hogy az üzenet még érthetőbb legyen, az ellenzék biztos megítélése érdekében szarkupacokat ábrázoló emojikat, és hányással küzdőket is bevetettek. Még, vagy megint, most is ott vannak a falakon.

Előmásznak a roncsból a fideszes sofőrök - Kárpáti Iván jegyzete
Publicisztika

Előmásznak a roncsból a fideszes sofőrök - Kárpáti Iván jegyzete

Van az a jelenség, amikor egy súlyos autóbaleset után, valaki szerencsésen kimászik saját lábán a roncsból, feláll és látszólag irracionális dolgokat kezd művelni. Össze-vissza mászkál, keresi az öngyújtóját, nyomkodja a telefonját, irreleváns kérdéseket tesz fel a segítségére sietőknek. Még csak a fejét sem ütötte be, egyszerűen még tart a sokk hatása, azt sem tudja hol van és valójában mi történt vele.

Leomló bástyák - Rózsa Péter jegyzete
Publicisztika

Leomló bástyák - Rózsa Péter jegyzete

Elképesztő milyen gyorsan omlanak le ennek a 16 évnek a bástyái. Az is elképesztő – bár ez igen erős magyar értelmiségi hagyomány –, hogy ezzel együtt hogyan jelentkeznek a huhogók, a még el sem kezdett reformok azonnali bírálói.

A másik serpenyő - Kárpáti Iván jegyzete
Publicisztika

A másik serpenyő - Kárpáti Iván jegyzete

Nézzük, mi van a másik serpenyőben! A magyarok Szlovákiában egy földrajzilag hosszan elterülő, de vékony sávban élnek délen. Ahogy keletre haladunk egyre szegényebb, lemaradó térségekben, ahová a szlovák állam nem sok forrást juttat.

Gábor György: A politikusi fallosztól a biblikus spermáig

29/03/2023 17:35

| Szerző: Gábor György

A Héber Biblia vonatkozó része, Ezékiel 23,20 úgy is fordítható, hogy "és gerjedezett ágyasai iránt, akiknek szamártest a testük és lovak ömlése az ömlésük", ahol a "zerem" áramlásként, lövellésként fordítva valójában a kilövellő spermára, vagyis az ejakulációra utal, a szamár pedig hagyományosan, az ókori világ tudatában a legnagyobb és legkeményebb fallosszal rendelkezett. Márpedig innen nyeri el értelmét, hogy mire is utalt Fónagy államtitkár, amikor a végét kissé szégyenlősen elharapva annyit mondott, hogy "tele van a tököm."

Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, fideszes képviselő a korábbiakban többször is élve az Alaptörvény biztosította jogával (hogy vallását szabadon "kinyilvánítsa vagy kinyilvánítását mellőzze") az elmúlt évek során többször kinyilvánította vallását, s innen tudható, hogy zsidó. Ennek most csak és kizárólag azért van jelentősége, mert a minap készült róla egy videofelvétel, fenn a Várban, a Miniszterelnöki Hivatal szomszédságában, ahol előbb a Telex tudósítója érdeklődött az államtitkártól, mit szól ahhoz, hogy a momentumosok lebontották a Hivatal köré vont kordont. Majd ezt követően a Momentum elnöke, Gelencsér Ferenc egy táblát kívánt átadni az államtitkárnak, amelyen a képviselők követelései szerepeltek, ám Fónagy államtitkár lapidáris eleganciával és hagyománytisztelő stílusban elhárította a tábla átvételét. Szó szerint imígyen szóla Gelencsér Ferenchez: "Tele van a tököm, hát maga az, jaj, de régen láttalak. Hogy vagy? Jaj, de szorgalmas vagy! Ahelyett, hogy kapálnál bazd meg!"

Na mármost, újfent az a pillanat, amikor a vallásra és a Szentírásra oly fene mód kényes keresztény országban megint mindent ellep a teljes vallási tudatlanság és felkészületlenség. Mert még Gelencsér Ferenc is figyelmeztette az államtitkárt, hogy ne káromkodjon, ám valójában – s ebben az összefüggésben válik fontossá az államtitkár felekezeti hovatartozása – Fónagynak eszében sem volt káromkodni – ez hogyan is lenne feltételezhető egy keresztény, nemzeti, konzervatív kormány tagjától legyen az illető akár zsidó is (vesd össze zsidó-keresztény tradíció) –, hanem jártában-keltében egyszerűen szabadon idézte és értelmezte, azaz kommentárral látta el a Héber Biblia vonatkozó részeit.

Vegyük először is az "ahelyett, hogy kapálnál" mondatrészt, amely teljesen világosan utal Jesája 7,25-re, ahol a próféta az ország bűnös, minden aljasságra nyitott és tisztességtelenségre hajlamos vezetése miatt az ország pusztulásáról jövendöl, a bőven termő földek pusztasággá és vadonná válásáról: "Nem mennek föl egyetlen hegyoldalba sem, amelyet meg szoktak kapálni, mert félnek a tövistől és a gaztól. Csak marhák járnak ott, és juhok legelésznek" (Jesája 7,25). Vagyis a kapál (héberül ádár) szó így kapja meg értelmét Fónagy nyomán, aki nem rest utalni a bűnös vezetésre és az aljas országvezetésre, arra a veszélyre, hogy ennek következtében az ország tönkremegy, a föld megműveletlenné válik, s az egész országban már "csak marhák járnak", jönnek-mennek.

Ami a kétségtelenül erősnek tűnő "bazd meg"-et illeti, valójában ezt a felszólítást sem szabad kiszakítani biblikus kontextusából. Ezékiel könyve számol be a két kicsapongó nővérről, Oholáról, aki asszír előkelőkkel hűtlenkedett, s Oholibáról, aki még kicsapongóbb volt, s még a falra festett férfiak láttán is gerjedelembe esett és vágy ébredt benne. Ahogy a bibliai szöveg írja: "Olyan szeretők iránt gerjedt vágyra, akiknek a teste feltüzelve olyan, mint a szamaraké, és akkora a hímtagjuk (zirmá), akár a lovaké" (Ezékiel 23,20). A héber szöveg úgy is fordítható, hogy "és gerjedezett ágyasai iránt, akiknek szamártest a testük és lovak ömlése az ömlésük", ahol a "zerem" áramlásként, lövellésként fordítva – ahogy arra a neves középkori zsidó kommentátor, Rási figyelmeztet – valójában a kilövellő spermára, a spermafolyamra, vagyis az ejakulációra utal, a szamár pedig – mint ezt az antikvitásból tudjuk, s ahogy ezzel Fónagy államtitkár is egészen biztosan tisztában van – hagyományosan, az ókori világ tudatában a legnagyobb és legkeményebb fallosszal rendelkezett (vesd össze pl. Apuleius: Az aranyszamár stb.). Márpedig innen nyeri el értelmét, hogy mire is utalt Fónagy államtitkár, amikor a végét kissé szégyenlősen elharapva annyit mondott, hogy "tele van a tököm."

 
Megtermékenyítés
 
Forrás: Pixabay
 

Következésképp vissza kell utasítani a Momentum elnökének alaptalan és biblikus tekintetben tudatlanságra valló megjegyzését, amelyben a felkészült államtitkárt káromkodással vádolta meg, s vissza kell utasítani mindazokat, akik Fónagy államtitkár megszólalásában újabb jelét látják a tökéletesen és visszafordíthatatlanul eltahósodó, pökhendi, nagyarcú bunkóságnak, amely államtitkártól fölfelé és államtitkártól lefelé, egészen a kormánysajtó faragatlan, tuskó és alpári megnyilvánulásaiig, s az elemi viselkedést nem ismerő, arról tudomást sem vevő, hatalomból részesedő gőgös habitusig, ugyanakkor minduntalan hangos csatazajtól kísérve támadják azokat a politikai pályától még igen távoli tizenéveseket, akik egy-egy tömegtüntetésen a hímtagot vagy a közösülést emlegetik fel, igaz, kontextus nélkül, mert hiszen a gimisek nem utalnak Fónagy János teli tökére, a lovak spermájára és az államtitkár által egy másik párt elnökét a bibliai "ismerjék meg egymást" terepgyakorlatára vonatkozó felszólítására.

Fónagy nyomán tehát nyugodtan leszögezhetjük: a magyar politikusi diskurzust folyamatosan a szentírási idézetek, a citátumok értelmezései, s elmélyült, tudós kommentárok hatják át. Akár a hatalom mellé rendelt propagandisták népies beszédfolyamait.

Biblikus ország a javából!