Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
A kijárat szakadatlan keresése – Szénási Sándor jegyzete
22/06/2024 15:05
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Orbán színpadán a díszletmunkások már bontják a kijáratot a magyaroknak, akik a vesztett csata után megint győzelmesen távoznak majd, már ha nem omlik rájuk egy tartógerenda.
Az élet csupa búcsúzás.
"It's time to say goodbye", írta 2021 márciusában a Fidesz külügyekért felelős alelnöke, Novák Katalin, amikor kiléptek a Néppárt pártcsaládjából is azután, hogy otthagyták az európai parlamenti képviselőcsoportot.
A Fidesz ezzel duplán nyomatékosította, hogy ő az elhagyó, a Néppárt az elhagyott, mondhatni a veszteség fájdalmába zuhant hitves. Ez utóbbi lépés egyébként március 3-án történt, pont azon a napon, mikor a frakció megszavazta, hogy ezután nemcsak egy tagot, de egész képviselőcsoportot is ki lehet zárni. A finom célzást elértve játszotta el a Fidesz a maga kreálta szappanopera első felvonásának zárójelenetét, a dübörgő léptekkel történő távozást, miközben már rugdosták a sarkát, hogy tegye ezt minél gyorsabban.
Ha még nem mondtuk volna, a NER párhuzamos valóságában járunk, a szakadatlan győzelmek, az ellenfeleknek kiosztott kokik, és az igazmondó ügyészségek fénylő világában, ahol a Fidesz épp most alázza az érte epekedő európai jobboldalt. Ja, és ahol, ahogy a kormányfő mondta, a Berlinnel folytatott, sikert sikerre halmozó tárgyalások után: ha nem működtetjük a német gazdasági kapcsolatot, mi magyarok nem tudunk úgy élni, mint most, hanem sokkal rosszabbul. Hah.)
Most a második jelenet vége érkezett el. Napok óta írják az olasz lapok, hogy Meloni kormányfő már nem akarja, – akarta-e igazából bármikor? – hogy a Fidesz belépjen az általa vezetett Konzervatívok és Reformisták európai parlamenti klubjába, ahol több párt is jelezte, hogy ha Orbán jön, ők mennek.
Ez nyilván nem jó deal Meloninak, aki, miután felvette az AUR-t, a Románok Egyesüléséért nevű, amúgy euroszkeptikus, nacionalista, és ha szőrmentén is, de azért putyinsimogató szövetséget, az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakcióját tudhatja magáénak, az unión belüli orosz ügynök feladatkörét ellátó Fidesz-re tehát nincs szüksége.
Orbán színpadán a díszletmunkások már bontják a kijáratot a magyaroknak, akik a vesztett csata után megint győzelmesen távoznak majd, már ha nem omlik rájuk egy tartógerenda: a Fidesz hazai frakciójának vezetője bejelentette, hogy a magyarfaló AUR-ral nem hajlandók közösködni, bár egészen addig ez a probléma meg sem érintette őket. Most pedig a Konzervatívok társelnöke közölte, hogy a Fidesz hivatalosan be sem jelentkezett hozzájuk.
Mindehhez csak annyit: Orbán igazából azt szerette volna, ha a Marine Le Pen fémjelezte, nyíltan oroszpárti Identitás és Demokrácia frakció egyesül a Konzervatívokkal, létrehozzák az európai parlament második legnagyobb frakcióját, és a Fidesz ebbe lép be. Ezt Le Pen is akarta, de Meloni nem, hiába írta a Magyar Nemzet reménykedve június 13- án, hogy formálódik a brüsszeli jobboldali szupercsapat. Akkor már épp deformálódott, vagyis Orbán a semmibe lép megint, az Identitás pedig magában kísérletezhet azzal, hogy rávegye az Uniót: játsszon orosz rulettet.
A Fideszt egyedül ide várják.
Vége a második felvonásnak is.
Persze lesz még harmadik, negyedik, huszadik, ahogy azt a párhuzamos valóság, és a vereségeket fedni próbáló sikerflastromok ezt megkövetelik. Ahogy ezt az Alee énekelte nóta mondja:
"Nullán vagyok jelenleg
de leszek én még százon
benned többé nem a lelkem
menedékét látom."
Tus.
Szénási Sándor jegyzete a Hetes Stúdió 2024. június 22-i adásában hangzott el. Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda
It’s time to say goodbye. pic.twitter.com/2pV6zdbEBp
— Katalin Novák (@KatalinNovak_HU) March 18, 2021

