Ha ritkán is, de megfordultam az elmúlt években Brüsszelben az Európai Unió központjában. Minden alkalommal elhangzottak olyan pletykák, hogy ez vagy az a magyar képviselő egy külföldi, értsd kínai, orosz vagy ki tudja még milyen titkosszolgálatnak (is) dolgozik.

Orbán Viktor ma az amerikai alelnököt tárlatvezeti, ezzel értékes órákat veszít a kampányban. Eleve nem is őt akarták, hanem nyilván a főnökét, de ő most azzal van elfoglalva, hogy bedöntse a világgazdaságot, egy más által nehezen értelmezhető mesterterv alapján. Ezzel az eseménnyel a kemény magon kívül másnak már nem nagyon tud imponálni.

Gondolatok húsvét apropóján arról, hogyan nem tudunk együtt ünnepelni, és a bizakodásról, hogy hamarosan talán mégis együtt veszünk egy nagy, tiszta, közös levegőt. Józsa Márta jegyzete.

Miért kellene tudomásul vennünk, hogy a magyar külügyminiszter Moszkva ügynökeként vesz részt az Európai Unió külügyi tanácsülésein és erről megönthetetlen bizonyítékok kerültek napvilágra? Hogy Magyarország annak az Aliser Uszmanov üzbég milliárdosnak és rokonainak akar szívességet tenni, aki a fémgyártásban és az elektronikai iparban birtokolt beruházásain keresztül támogatja Vlagyimir Putyin háborúját Ukrajna ellen? Mi folyik itt?

Egy héttel a választás napja előtt már nincs igazságuk, nincs semmijük. Ezzel szemben ott van a valóság: pénztárcák, kórházak, aranyozott vécék és az állam állapotáról kitálaló, hús-vér századosok formájában.

Rózsa Péter jegyzetében segít Szijjártó Péternek kéréssel fordulni orosz kollégája felé.

Akárhogy is fordul a választás, már semmi sem lesz ugyanolyan, mint volt tegnap, mondta Szentpéteri Nagy Richard a Klubrádió választási műsorában, és valószínűleg igaza is van.

Miközben mi itthon informálódunk, dezinformálódunk és már nem a napot, hanem a percet akarja megnyerni mindenki. Szóval álljunk meg egy pillanatra!

Miközben az üvöltő fráter bekászálódik a páncélozott BMW-jébe, ötszáz kilométerrel arrébb, Kárpátalján egy menekültszállón magyar orvosok egy csoportja az ott élő, főleg idős embereket látja el.

Van itt ez a furcsa kettősség, egyfelől jól esik és kényelmes ugyanabban a cipőben járni, amiben eddig, másfelől itt van ez a rettegés a hatalmi berendezkedés örökkévalóságától.

Az Orbán-rezsim módszerei változatosak, de a kémvádat eddig mellőzték az ellenfeleikkel szemben, ám a végítéletek idejében járunk, ahol szinte minden kés előkerülhet a konyhafiókból. A kémügy pont annyira bizonyított, mint a csőszkunyhóban árulkodó Rajk esete, vagyis sehogy, de hát a rendszer már régen nem ad semmilyen látszatra: egy ingatag hazugságra újabb dőlékeny kamu épül, arra megint egy bomlékony blöff, végül egy huszöt emeletes koholmánytömb imbolyog a levegőben, készen arra, hogy levesse magát a mélybe.

A mi kampányunkban arany vécékeféket visznek ukrán konvojok Amerikába, hogy ezzel a Tisza pártot támogassák, ahová ukrán informatikusok is beépültek, a franc sem tudja, hogy miért, de az egyik már 15 évesen is a haza ellen hackerkedett, miközben az évek óta, többek között titkosszolgálati források alapján oknyomozó újságíróról éppen a kampányhajrában derült ki, hogy többek között titkosszolgálati források alapján oknyomoz, tehát hazaáruló ukrán kém.

Vajon merre jártak ezek az elvtársak, akarom mondani alkotmányvédő szakemberek, amikor az orosz kémek ki- bejárkáltak a külügyminisztérium szerverein és közben a Kalinkát dúdolták?!

Főúri színvonalú és árú minden, csak a valódi főúr hiányzott belőle mindig is, de kétségtelenül a valódi arany is. A köznyelv mégis az aranyvécé kategóriájába sorolta Matolcsy pipiskedését egy általa elképzelt arisztokrácia ritka levegőjébe, nyilván a Postapalota kertjébe leszúrt aranyozott, megrendítően undorító szarvasszobor miatt is.

Beszéljünk ismét a szuverenitásról. Na meg arról, hogy Szijjártó és Lavrov beszélgetésének a Pellegrininek szervezett hakni mellett van egy még kínosabb, szégyenteljes szála: a soviniszta, nyíltan magyarellenes Andrej Danko fémjelezte párt megtámogatása.

A Szijjártó-Lavrov páros együtt dübörög - régóta nem titok ez. Ahogy valószínűleg az sem, hogy sűrű találkozóikon nemcsak dübörögnek, de Sz. Péter fecseg is.  2014. óta a gyors számítások szerint 25-ször futottak össze és a nyilvánosan bejelentett telefonhívások száma 38.