„Zajlik
A lényeg

Orbán Viktornak lett megtakarítása

1/02/2023 00:08

| Szerző: Klubrádió

Kedd éjfélkor közzétett vagyonnyilatkozata szerint Orbán és felesége közös számláján november 1-jén közel 14 millió forint volt. A miniszterelnök fizetését júniusban emelte meg az Országgyűlés.

Havi bruttó 4,8 millió forintos keresete mellett komoly megtakarításra tett szert Orbán Viktor. A kedd éjfélkor közzétett vagyonnyilatkozata szerint a feleségével közös számlán november 1-jén közel 14 millió forint volt már – írja a Telex.

A 2021-es vagyonnyilatkozata szerint nem volt megtakarítása a miniszterelnöknek.

Orbán Viktor fizetését júniusban emelte meg az Országgyűlés: miniszterelnökként bruttó 3,5 millió forintot keres, és ehhez jön még az 1,3 milliós képviselői alapilletmény.

A vagyonnyilatkozatból kiderül, hogy továbbra is megvan a felcsúti háza és a XII. kerületi lakása utóbbinak továbbra csak felerészben ő a tulajdonosa. Autója, hajója, repülője és egyéb ingósága még mindig nincs a miniszterelnöknek, mint ahogy egyetlen céghez sincs köze.

Pártelnökként pedig nem vesz fel fizetést.

Novák Katalin köztársasági elnök is növelte megtakarításait

Júniusban még 32 millió forint volt a számláján, ezt pedig november 1-jére (az akkori állapot szerint kellett most nyilatkozni), tehát alig pár hónap alatt 41 millió forintra emelkedett. Ingatlanai száma továbbra is nyolc, melyből nyilatkozata szerint egyet ad bérbe egyik lakását, amiért havonta 200-500 ezer forint közötti összeget kér el. Az új vagyonnyilatkozati rendszer szerint nem kell konkrét összeget megjelölnie, de korábban úgy vallott, ebből havonta 225 ezer forint plusz bevétele származik.

A vagyonnyilatkozatokról szóló szabályozást kétszer is átírták 2022-ben. Egy alkalommal Kocsis Máté azt jelentette be, hogy a kormány bevezeti Magyarországon az Európai Parlament vagyonnyilatkozati rendszerét, amely konkrét összegeket nem, csak sávokat murtat be a jövedelmekről.

Ezt követően Varga Judit igazságügyi miniszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Európai Bizottsággal egyeztetett szabályok szerint változtatásokról szóló javaslatot nyújtott be.