„Klubrádió
A lényeg

Eítélte Varju Lászlót a bíróság, a DK szerint ez bizonyíték a "putyinizálódó orbáni Magyarországra"

30/01/2023 18:03

| Szerző: Klubrádió

Nem jogerős ítéletében a bíróság egy 2018-as választási ügy, valamint az MTVA székházában a szintén 2018-as ellenzéki tüntetést követően történtek miatt részben elmarasztalta a DK országgyűlési képviselőjét, és 900 ezres forintos pénzbüntetést szabott ki rá – 

Varju Lászlóval kapcsolatban több vádpontban is ítéletet hirdetett a bíróság, amelynek erről szóló közleménye egyébként nem nevezte nevén a politikust. A közlés szerint a Fővárosi Törvényszék január 30-án nem jogerős ítéletével választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény bűntettében, valamint garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek a terheltet, míg a testi sértés bűntette miatt emelt vád alól felmentette a politikust.

Az ítélet elmarasztaló része két külön ügyet érint, ismerteti a hvg.hu.

Az egyik ügyben azért emelt vádat az ügyészség Varju ellen, mert a vádirat szerint a 2018-as országgyűlési választás előtt anyagi juttatást ígért egy függetlenként induló jelöltnek azért, hogy visszalépjen a javára. Az ellenzéki politikus erről azt mondta akkoriban, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el képviselőként, és ami történt, az a "legfőbb ügyész koholmánya".

 
Varju Lászlót leteperik az MTVA őrei
 

A másik ügy a 2018-as, MTVA-székháznál történt tüntetéshez kapcsolódik, amikor ellenzéki képviselők egy csoportja bejutott az épületbe, a vádirat szerint ekkor a biztonsági őrökkel történt dulakodás során Varju megfogta egyikük lábát, aki elesett, és 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett – itt két vádpont is volt, garázdaság és a testi sértés, de a bíróság csak előbbit látta bizponyítottnak. 

A Fővárosi Törvényszék végül nem jogerős ítéletében Varjut a választás rendje elleni bűncselekmény bűntettében, valamint garázdaság vétségében bűnösnek mondta ki, és a politikust 900 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, míg a testi sértés bűntette miatt emelt vád alól felmentette őt. Az ítélettel szembeni fellebbezések folytán az eljárás másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

A DK és Varju is reagált az ítéletre, de csak az MTVA-s vádpontbvan történt elmarasztalást emelték ki. A DK – jelezve, hogy Varju fellebbezett – közölte: "a Varju László elleni bírósági ítélet a putyinizálódó orbáni Magyarország legsúlyosabb kordokumentuma. Ma azt az embert ítélték el, akit azért bántalmaztak, mert törvényesen tiltakozott a propagandatévévé silányított köztévé ellen. Ez csak Moszkvától Vlagyivosztokig nevezhető hétköznapi döntésnek, Európában ilyen soha nem fordulhatna elő." Varju posztjában pedig arra is felhívta a figyelmet, hogy az MTVA épületében a biztonsági őrök teperték le őt.