„Támogassa
A lényeg

Egy alkotmánybíró családja is érdekelt a Schadl által irányított végrehajtói karban

14/03/2023 08:07

A Schadl-Völner-ügyben egy újabb név merült fel, a 24.hu Schadl György naplójára hivatkozva azt írja, hogy a számos bűncselekménnyel vádolt végrehajtói kar elnöke Czine Ágnes alkotmánybíróval is találkozott, akinek a két gyereke is végrehajtó. A Várkert Bazárnál működő Felix étteremben találkoztak 2021 szeptemberében. 

Együttműködik a KINCS és a Károli Gáspár Református Egye
 

 
Budapest, 2021. november 17. Czine Ágnes, alkotmánybíró és a Károli Gáspár Református Egyetem rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettese. MTI/Kovács Tamás
Fotó: Kovács Tamás
 

 

A lap szerint a találkozó célja nem ismert, és az alkotmánybíró sem válaszolt érdemben a lap kérdéseire. Azt ugyanakkor elismerte, hogy többször is találkozott Schadl-lal, de "határozottan" visszautasított "minden olyan feltételezést, amely azt látszatot kelti vagy keltheti, hogy a folyamatban lévő büntető üggyel kapcsolatban bármiféle érintettségem merülhetne fel".

A lap ugyanakkor megírta, hogy az alkotmánybíró két gyereke is önálló bírósági végrehajtó. Fiedler Bálinttal szintén találkozott korábban Schadl, és a neve is előkerült a nyomozati iratokban, de nincs nyoma, hogy a hatóság meghallgatta volna.

Az alkotmánybíró lányát, "Fiedler Laurát 2018-ban nevezték ki végrehajtónak Esztergomba, oda, ahol a vád szerint a Schadl Györggyel korrupciós kapcsolatot kiépítő igazságügyi államtitkár, Völner Pál a Fidesz színeiben országgyűlési képviselő volt 2022-ig (...) Völner képviselői irodája ráadásul ugyanabban az ingatlanban volt Esztergomban, mint Fiedler Laura végrehajtó irodája. A Bajcsy-Zsilinszky úti ingatlan Völner Pál fia cégének tulajdona" - írja a 24.hu.

A lap nem tudta megszólaltatni a testvéreket, akikről kiderült, hogy szoros, baráti kapcsolatban voltak a Schadl-házaspárral.

A Momentum Mozgalom lemondásra szólította fel a alkotmánybírót. Stummer János a párt és "minden tisztességes ember nevében felszólította Czine Ágnest, hogy haladéktalanul távozzon hivatalából és tisztázza maga, valamint hozzátartozói és környezete szerepét Magyarország legnagyobb korrupciós botrányában!”, írta a cikk megjelenése után a 24.hu.