„Köszönjük
A lényeg

Döntött a testület, Újpest nem akarja átadni a szakrendelőjét az államnak

21/03/2023 06:17

| Szerző: Klubrádió

Újpest képviselő-testülete rendkívüli ülésen határozott róla, hogy nem akarja átadni a kerület szakrendelőjét az államnak.

A testület továbbra is saját fenntartásban és kezelésben kívánja tartani az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézetet. A képviselő-testület emellett felkérte Déri Tibor polgármestert, hogy a döntésről tájékoztassa az Országos Kórházi Főigazgatóságot, valamint tárgyaljon a kérdésben.

 
Az újpesti szakrendelő
Facebook
 

A kerület vezetése szerint az államosítási szándék szembe megy a kormány fővárossal kötött 2019-es megállapodásával, mely az önkormányzati tulajdonú szakrendelők fejlesztéséről szólt. Az újpesti vezetők szerint egy központosított modell nem versenyezhet azzal a figyelemmel, amit egy önkormányzat a saját szakrendelőjének szán – írta a 444.

A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége már tavaly nyáron tiltakozott a szakrendelők államosítása ellen. Pikó András, Józsefváros polgármestere a mút pénteken elmondta a Klubrádiónak, hogy ez az álláspontjuk nem változott.

A hétvégéig kell nyilatkozniuk az önkormányzatoknak arról, hogy átadják-e a szakrendelőiket az államnak, közben az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) már január óta gyűjti a 136 nem állami tulajdonban lévő járóbeteg ellátó intézmény gazdálkodási és egyéb adatait – írja a Népszava.