„Köszönjük
A lényeg

Már jövő évre sem lehet időpontot kapni hasi ultrahangra egy Pest megyei szakrendelőben

28/09/2022 19:49

| Szerző: Klubrádió

Hiába küldi hasi ultrahangra a betegeit egy Pest megyei háziorvos, a szakrendelőben már jövő évre sem kapnak időpontot. A háziorvos úgy fogalmazott, hogy „az egészségügy már összeomlott”.

Ezzel a magyar orvosi kamara titkárának nyilatkozatára reagált, Svéd Tamás ugyanis azt mondta, egészségügy összeomlása nem egy konkrét időpont, egy egyik pillanatról a másikra bekövetkező esemény, hanem a szolgáltatások színvonalának drasztikus csökkenése, nehézkesebb elérhetősége”.

A háziorvos a 444.hu-nak elmondta, hogy bármilyen ultrahangra már szeptember elején is csak jövő évi időpontot tudtak adni a Bajcsy-Zsilinszky Kórházhoz tartozó monori szakrendelőben, de most már 2023-ra sem. Elmondta, hogy beszélt telefonon pár hete a hasi ultrahangot végző főorvossal, aki arról panaszkodott, hogy „megfulladnak” a sok munkában, egész egyszerűen nem győzik. A háziorvos hangsúlyozta, hogy a hasi ultrahangnál nem az a probléma, hogy nincs elég eszköz, hanem az, hogy nincs hozzá szakember az állami ellátás keretein belül – és nem ez az egy egyetlen terület, ahol ez a helyzet.

 

Ne hagyja, hogy a Klubrádió elhallgasson! Támogassa a szabad hangot! Kattintson!