„Klubrádió
A lényeg

A tiltakozásért a tanárokat ezután akár egy év múlva is kirúghatják

13/01/2023 07:24

A kormány az ukrán háborúra való hivatkozással megváltoztatta a Munka törvénykönyvét, és ezentúl a pedagógusokat a tiltakozásért rendkívüli felmondással akár egy évvel később is kirúghatják. Eddig rendkívüli felmondással 15 napon belül lehetett valakit elbocsátani valamilyen okból, a Magyar Közlönyben nyilvánosságra hozott döntés értelmében mostantól azonban nincs ilyen határidő, így a Népszava szerint előfordulhat, hogy ha egy pedagógus "polgári engedetlenségben vesz részt, akkor még ledolgoztatják vele az egész évet, és csak nyáron küldik el. "A kabinet ennél tovább megy, ugyanis ezek a rendelkezések akkor is alkalmazandóak, ha a „rendkívüli felmentés vagy azonnali hatályú felmondás okáról a munkáltató e rendelet hatálybalépését megelőzően szerzett tudomást, de a tudomásszerzéstől számított tizenöt nap még nem telt el, és a munkáltató a rendkívüli felmentés vagy azonnali hatályú felmondás jogát még nem gyakorolta”, ami azt jelenti, hogy visszamenőlegesen is alkalmazható.

„Ez nagyon durva brigantiság” - mondta a Népszavának a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, Nagy Erzsébet, aki szerint ez visszaélés a joggal. A rendelet az az állami és a nem állami iskolában tanító pedagógusokra vonatkozik. Indoklása szerint egyes köznevelési intézményekben „jelenséggé vált a politikai célú és nem törvényesen szervezett munkabeszüntetés, amely a gyermekek tanuláshoz való jogát sérti. Éppen ezért a rendeletmódosítás nagyobb mozgásteret teremt a munkáltató számára a köznevelési intézmények zavartalan működése, a gyermekek oktatásának biztosítása érdekében. A módosítás az eddiginél több időt és mérlegelési lehetőséget ad a munkáltató számára a rendkívüli felmondásra, illetve arra, hogy annak gyakorlásától eltekintsen. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató dönthet úgy is, hogy az oktatás zavartalansága érdekében nem azonnal él a rendkívüli felmondással, vagy akár nem is él vele" – hangzik az indoklás.

A pedagógusok kilenc pontban követelik az oktatás körülményeinek a javítását, de a kormány változtatás helyett megtiltotta nekik, hogy sztrájkoljanak, és tömegesen rúgja ki azokat, akik tiltakozni mernek.