A Fidesz törvénymódosítással biztosítaná, hogy a következő parlament ne állíthassa félre a köztársasági elnököt
4/12/2025 15:34
| Szerző: Klubrádió
A választásokhoz közeledve két törvénymódosítással erősítheti meg a Fidesz a köztársasági elnök pozícióját. Kormánypárti képviselők a törvényalkotási bizottság csütörtök délutáni ülésére nyújtottak be olyan módosítókat, amelyekkel Tordai Bence ellenzéki képviselő szerint a fideszes mélyállamot erősítik egy esetleges választási vereség esetére.
Az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök átmeneti akadályoztatását a köztársasági elnök, a kormány vagy bármely országgyűlési képviselő kezdeményezésére az Országgyűlés állapítja meg. Ehhez elég sima többség is, nincs szükség kétharmadra.
Az alkotmánybírósági törvénybe most bekerülhet egy olyan kiegészítés, hogy a parlament döntését az Alkotmánybíróságnak soron kívül meg kell vizsgálnia olyan szempontból, hogy megfelel-e az Alaptörvénynek. A házelnök csak akkor írhatja alá a határozatot, ha a Polt Péter volt legfőbb ügyész vezette testület jóváhagyta azt, azaz az Alkotmánybíróság nélkül a következő parlament nem mondhatja ki a köztársasági elnök átmeneti akadályoztatását.
Az Alkotmánybíróság tagjainak megbízatása 12 évre szól, így a testület többségét a következő parlamenti ciklusban is olyanok alkotják, akiket fideszes kétharmad választott meg.
Tordai Bence szerint az a javaslat valódi célja, hogy ha az ellenzék kerül többségbe a 2026-os választás után, akkor ne tudják kimondani a köztársasági elnök akadályoztatását, és „Orbán Viktornak minden eszköze meglegyen ahhoz, hogy meggátolja a népakarat: a NER eltakarításának a beteljesítését”. Ezen értelmezés szerint a köztársasági elnök feladata az lenne az ellenzék győzelme esetén, hogy ott gáncsolja a törvényalkotást, ahol csak tudja.
Egy másik salátatörvényt (közszolgálati tárgyú törvények módosítása) azzal egészítenék ki a fideszes képviselők a szavazás előtt pár nappal, hogy ha az Országgyűlés ki is mondja a köztársasági elnök átmeneti akadályoztatását, a köztársasági elnök egy írásos nyilatkozattal, a parlament jóváhagyása nélkül bármikor megszüntetheti azt.
Sulyok Tamást tavaly februárban választotta meg az Országgyűlés, megbízatása 2029. március 4-ig szól.
(via Telex)
