Hatályon kívül helyezték az ítéletet, amely szerint az Index csak véleményt közölt a Tisza "adóterveiről"
4/12/2025 11:33
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Új eljárás következik.
A Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az első fokú bíróság ítéletét, amely szerint az Index véleményt közölt, mikor a tiszás „adótervekről” írt – közölte Magyar Péter a Facebookon. Az cikk a progresszív adózásról szólt.
Az Index első fokon azzal érvelt, hogy a cikkük valójában nem a Tisza Pártról, hanem a Tisza Gazdasági Kabinetje és szakértője által megfogalmazott tervekről szólt, és nem állították, hogy a Tisza hivatalos programjáról írtak volna. Szerintük ők csak véleményt közöltek.

A bíróság elfogadta az érvelést, viszont az Ítélőtábla most új eljárás lefolytatására utasította őket.
Hiába tekintett véleményként a cikkre az Index, a kormány erre, és tiszás nyilatkozatokra építette a nemzeti konzultációt. A cikket szemléző Ripostot és Mandinert viszont egy másik bíróság helyreigazításra kötelezte – emlékeztet a 444.
