Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Nem engedték be Magyar Pétert a Szőlő utcai javítóintézetbe

4/12/2025 18:30

| Szerző: Klubrádió

"Megpróbáltam bejutni a Szőlő utcai intézetbe és európai parlamenti képviselőként tájékoztatást kérni, hogy mire jutottak a belső vizsgálatok a Juhász Péter Pál igazgató és kollégái által 14-15 éves gyermekek ellen elkövetett szörnyű bűncselekmények kapcsán" – írta Magyar Péter a Facebook-oldalán.

 

Magyar azt is írja, meg akarta kérdezni, „hogy áll az ügyészségi eljárás, kiket hallgattak ki, miket foglaltak le és mi a garancia arra, hogy nem történnek újra olyan szörnyű szexuális bűncselekmények, amiket a Fidesz által kinevezett, kitüntetett és segített Juhász Péter Pál és a kollegái elkövettek a gyerekek ellen.”

„A vezetőség a dolgozókat berendelte az utcáról, az ajtót többszöri csengetésre sem nyitotta ki és a hivatali telefont sem vette fel. Nemsokára visszatérünk.”

Felidézte, hogy szeptember végén egy jelentésben a kormány azt állította, hogy az ügyben nem merült fel kiskorú sértett, de azóta ennek az ellenkezője derült ki.

„Egy egész ország várja, hogy a miniszterelnök idejöjjön, és az áldozatok szemébe nézzen” – mondta Magyar, aki szerint Orbán Viktornak meg kell szólalnia az ügyben.