„Köszönjük,
A lényeg

A MÁV szerint mégiscsak legfeljebb március 1-ig maradhat a Budapest-bérlet

31/12/2023 14:18

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Szikora Gábor

Újabb fordulat: néhány napja még úgy tűnt, megtalálték a megoldást a HÉV-ek, a Volánbuszok és a vonatok fővároson belüli használatára.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK)  pénteken még azt közölte, hogy továbbra is egységes tarifarendszerrel használhatják a főváros környékéről Budapestre, valamint az ellenkező irányokba közlekedő menetrend szerinti járatok utasai a 2011-óta létező Budapest-bérletet, miután megállapodtak az állami kézben lévő MÁV-HÉV-vel és a Volánbusszal.

A MÁV szerint viszont mégsem egészen erről van szó, írja a Telex.  Az állami vasúttársaság közleményében azt írta: a napokban nyilvánosságra hozott technikai megállapodás értelmében január elsejétől ugyan továbbra is a megszokott gyakorlat szerint használhatók a Budapest-bérletek az agglomerációs Volánbusz-járatokon és a MÁV-HÉV járatokon, ám a tulajdonosi jogokat gyakorló, Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium döntésének megfelelően az átmeneti megoldás legfeljebb március elsejéig, az új tarifarendszer bevezetéséig lesz csak érvényben.

Karácsony előtt derült ki, hogy a Lázár-féle minisztérium elszámolási vita miatt nem akarja meghosszabbítani a fővárossal kötött közszolgálati szerződését. Karácsony Gergely ezt az opciót december 21-én ostobaságból és kicsinyességből eredő kicseszésnek, valamint rádiónknak nyilatkozva pofátlan zsarolásnak minősítette.

Spohn Márton, a Közlekedő Tömeg egyesület alelnöke a csütörtöki Esti gyorsban úgy nyilatkozott, ennek közlekedési szempontból semmi értelme, hatalmi harcról lehet szó Lázár János miniszter és a kormány között. Hozzátette: nem a fővárosi vezetést hajszolják további költségekbe, hanem az utasok kerülnek pénzügyileg nehéz helyzetbe.

Az intézkedés hatására a főváros közigazgatási határán belül csak úgy lehetne HÉV-vel, vonattal, vagy a Volánbusz által üzemeltetett járatokkal utazni, ha az utasok a már bevált és megszokott Budapest-bérletük mellé egy másik bérletet is vásárolnának. A Budapest-bérlet 9500 forint, míg a megye/ország egyéb irányaira érvényes megye/országbérletet 9450 forint; érdemes megjegyezni, hogy példáiul a a H7-es HÉV a Boráros tér és Csepel között, a H5-ös HÉV pedig részben Békásmegyer és a Batthyány tér között közlekedik, vagyis a főváros határain klubbelül.