"Putyin beáldozhatja Lavrovot"
Székely Árpád volt moszkvai nagykövet szerint akkor úszhatja meg az orosz elnök az arcvesztést, ha a Nyugattal és Ukrajnával egyaránt hajlandó tárgyalni.
Székely Árpád volt moszkvai nagykövet szerint akkor úszhatja meg az orosz elnök az arcvesztést, ha a Nyugattal és Ukrajnával egyaránt hajlandó tárgyalni.
A NATO az a hely, ahová Magyarország évekkel ezelőtt bejött a hidegről. De a nyugati közösségen belül a jelenlegi magyar kormány iránti bizalom a mélypontra süllyedt, mert Orbán egy idő után állandóan nyitogatni kezdte az ajtót, mindig a legrosszabbkor.
Miért fogadjuk be most az Európa keleti feléről érkező menekülteket, amikor eddig utáltuk a migránsokat? Igaz, a korábbi menekülthullámokkal érkező emberek főleg Ázsiából jöttek. Őket a kormány éveken át próbálta rasszista felhangú kampányokkal ellenségként beállítani. Erről is beszélt Sík Endre szociológus.
A Medián legutóbbi felmérése alapján nem lehet még látni, hogyan hatott az Ukrajna elleni orosz támadás a magyar közvéleményre – véli Hann Endre.
Kováts Kriszta múlt vasárnap az új baltazárs előadásról beszélgetett a színház vezetőjével, Elek Dórával, valamint Farkas Dorka és Réti-Harmath Olívia koreográfusokkal.
A történelmi tévhitektől a fiktív titkos ügynökökig vezetett a Galaxis kalauz ezen a héten. Útközben azt is kiderítettük, hogyan működik a hazugságvizsgáló.
Putyin elveszíti legfontosabb európai uniós szövetségesét, Orbánt, aki ellene fordult. Az orosz sajtó azonban Szijjártó bejelentésére koncentrál, hogy nem nyújt Magyarország semmilyen fegyveres segítséget Ukrajnának, illetve hogy sem a gázimportban, sem Paks2-ben nem történt változás. A Kreml propagandája Ukrajna megosztására egészen az Osztrák-Magyar Monarchiáig nyúl vissza, és azt hirdeti, hogy Ukrajnának bizonyos területeit át kell adni Lengyelországnak, Magyarországnak és Romániának. Nemzetközi lapszemle.
A Klubrádiónak nyilatkozott Ivanna Klimpus-Cincadze ukrán parlamenti képviselőnő, aki azt mondta: orosz szabotőrcsoportok nehezítik Kijev védelmét több ponton.
A Tükörfordításban ezúttal egy új kortárs költészeti áramlatot, Locker Dávid, Purosz Leonidasz és Vida Kamilla verseit vizsgáltuk Melhardt Gergő kritikus és Turi Tímea szerkesztő segítségével.
A Dobszerdában a legendás független filmes páros, a Buharovok érkeztek Váradi Júliához a stúdióba.
A Putyinnak megítélt díszdoktori cím utóéletéről közleményt kiadó Debreceni Egyetem vezetői egyáltalán nem rendelkeznek tükörrel, így szembeköpéssel, vagy anélkül, önmagukra ismerni nincs módjuk.
Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy véli, az ellenzéknek azt kell hangsúlyoznia, hogy ha elhisszük Orbán hazugságait, Putyint is megkapjuk.