MZP: Négy év múlva majd a pirézek ellen kell védekezni
Márki-Zay Péter csalódott, pesszimista, nem hiszi, hogy választáson leváltható lenne Orbán, annyira erős a propagandagépezet, hogy bármit el tud hitetni.
Márki-Zay Péter csalódott, pesszimista, nem hiszi, hogy választáson leváltható lenne Orbán, annyira erős a propagandagépezet, hogy bármit el tud hitetni.
"Meg kell értenünk, hogy a jelenlegi rendszer csak a Fidesznek kedvez, de minden fórumon ki kell fejteni a véleményünket" – mondta Parti Nagy Lajos.
Miért a belügyhöz, miért nem a hadügyhöz kerül a közoktatás? Ugyanis ott azért üzleti ismereteket rögtön jobban lehetne szerezni, lévén a hadügyminiszternek van repülőgépgyára, lőszergyára, legalábbis érdekeltsége benne, évtizedekre szóló kaszinókoncessziója. Tőle lehet, hogy nem csak a rend, csend, fegyelmet lehetne megtanulni, hanem az üzletet is.
Megválasztották Orbán Viktort miniszterelnöknek, a Fidesz elnöke beszédében a többi között azt mondta: " a felhatalmazás a választóktól, a magyar emberektől jön, ezért pedig megdolgoztunk, megdolgoztam". Szerinte a választás megmutatta, hogy "Magyarország olyan ország, ahol nem történhet, nem történhetnek választási visszaélések". Szokásához híven beszélt "Brüsszelről" és Soros Györgyről is, úgy véli, a bukásukra játszottak, rájuk lőttek, de nem találták el őket.
Kell-e házi feladat alsóban? Mit gondol erről Nahalka István oktatáskutató? A Reggeli gyorsból megtudhattuk.
A projekt Szijjártó Péterhez került. Mi történik az új kormánystruktúrában ezzel a területtel? Jávor Benedek, a fővárosi önkormányzat brüsszeli irodavezetője mondta el a véleményét.
Iránba tömegtüntetések törtek ki az országban, mert egyes alapvető élelmiszerek ára a többszörösére emelkedett, miután az iráni kormány befejezte az import búza dotációját. A szakértő szerint a helyzet az egész térségre jellemző, tíz éve hasonló helyzet vezetett az Arab tavasz eseményeihez. Mi várható most?
A magyar miniszterelnök az az uniós politikus, aki minden közös tervet elutasít, akadályoz. A litván külügyminiszter szerint túszul ejti az uniós döntéshozókat. Lapszemle.
Az öregedés nem egy gén működésbe lépése, hanem bizonyos gének aktivitásváltozásának eredménye lehet – véli Kubinyi Enikő.
Szénási Sándor Három igazság című műsora hétfőnként délután 3-tól, a Rózsa Péter vezette Realitás pedig péntekenként 3-tól hallható. Több eddigi műsor időpontja megváltozik.
A SozialMarie társadalmi innováció díj két kitüntetett magyar projektjének illetékese Kende Ágnes és Pancsovay Zita mesél munkájáról.
Az ismert nem fikciós író és költő három versét hallgathatják meg internetes irodalmi rovatunk mai kiadásában.