Végállomás: Balaton
22/11/2025 11:08
| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió
A Galaxis kalauz záróepizódjában már nem utaztunk, főleg nem a végtelenbe, és tovább. Világegyetembéli barangolásunk után a Balatonhoz vezetett az adás. Útközben Schleicher Vera, néprajzkutató azt is összefoglalta, miként változott a magyar tenger kihasználtsága 1822 és 1960 között.
Pontosabban nem vizsgáltuk, mert nem igen volt mit vizsgálni rajta. A társadalomtörténész elmondta, az 1950-es évek végén munkába álló vidéki emberek saját kertjük, állataik miatt egy napnál tovább nem maradhattak távol az otthonuktól. A legtöbbjük úgy nyilatkozott, hogy a nyaralásra emlékeztető rövid utakat is csupán azért iktatták be, mert a gyerekeik vágytak rá.
Az előző adásban tárgyalt generációnál valamivel fiatalabbak azonban már a Kádár-korszak beutalós SZOT-üdülős balatoni nyaralásaira emlékezhetnek.
A különböző társadalmi rétegek magyar tengerhez való viszonya mindezt megelőzően azonban egészen más volt. Sőt, koronként változott az ismertsége, a kihasználtsága és az elérhetősége. Ahogy az ott nyaralók nemzetisége vagy éppen vagyoni helyzete.
A 342. epizódból kiderült, hogy sokaknak sokféle elképzelése volt, mit tenne a Balatonnal, míg a területen legrégebben élők legfeljebb alkalmazkodtak a folytonos változásokhoz.
Schleicher Vera, néprajzkutató szerint a problémát az okozta, hogy nem tudtak, nem akartak olyan ütemben vagy éppen olyan irányba változtatni az életmódjukon, amely szinkronban lett volna a tó infrastrukturális, turisztikai, egyáltalán modernizációs fejlődésével.
Az őslakosok jó ideig csupán magához a vízhez alkalmazkodtak. Az évszakoktól függő változásokhoz, apályhoz, dagályhoz. Tudták hogyan dolgozzák fel a nádat, hogy mikor mit nyerhetnek ki a tó adottságaiból, ezáltal azt is tudták, miként maradhat meg a Balaton egészséges ökoszisztémája, hogy hosszú távon működjön az addig kialakított élet.
A 18. század elején, a látogatók megjelenésének kezdeti időszakában azért nem alakult ki konfliktus az ott élők és az érkezők eltérő igényeiből, mert az egész élet lassabb folyású volt; és azok a minimális változások és lehetőségek, amelyek akkor előkerültek, még éppen követhetőek, illetve elfogadhatóak voltak az őslakosok számára.
A drámai változás az 1820-as években következett be, amikor tömegessé vált a fürdőzésre vágyók megjelenése. Schleiher Vera elmondta, ahogy Angliában, Németországban, Hollandiában és sok más európai országban beindult a fürdőkultúra, úgy nálunk is. Ez pedig magába foglalta a helyi karsztvíz használatát, valamint magának a Balatonnak a "megszállását".
A gyógyulni és a pihenni érkezők az addig megszokottnál több elvárással álltak elő, amelyeket az őslakosok teljesíthettek volna, ezzel véve ki a részüket a terület gazdasági életéből, de nem így tettek.
Főleg talán a nehézkesség miatt nem léptek tovább a szobakiadáson. Jobbára a később letelepülők látták meg az üzleti lehetőségeket, és éltek is azokkal. Persze az államosítással ezek az eredmények mind mentek a közösbe.
Az etnográfus kiemelte, hogy a Balaton minden korszakban mást jelentett. Egy jó ideig elsősorban fürdőhely volt mindössze, majd a reformkor idején az ellenzék találkozóhelye, később az egyes háborúk és forradalmak alkalmával búvóhelyként is szolgált, és csupán a Kádár-korszakra jutott el oda, hogy használható lett minden szeglete, de még nem károsult a terület egészsége, és sokak számára az évente egyszeri biztos nyaralást jelentette.
Valamint a tudatot, hogy a Balaton mindannyiunké.
9Balatoni üdülés - Fortepan válogatás
A képgaléria megtekintése (9 fotó)Révfülöpi móló
A móló építése, 1862-1863 körül.
Fotó: Fortepan/Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / BAHART Archívum
A teljes adást meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért az adás meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025. november 19., szerda 15:00
Szerkesztő-műsorvezető: Timár Ágnes
