A néző, aki ott sem volt - Szénási Sándor jegyzete
Engem például a Melania nevű jelenségből semmi sem érdekel, és ezzel nem vagyok egyedül.
Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
Sóbálvány – Józsa Márta jegyzete
1/06/2025 08:03
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
A teljes parajdi idegenforgalom erre az attrakcióra épült. Ennek értékét pontosan felmérték a NER-oligarchák is. Most az ő palotáik tájékán is nedves a gatya, nem véletlenül üzente kegyeltjeinek a magyar miniszterelnök: minden segítségre számíthatnak.
Kenyér és só, nagyjából leírja, hogy mit célszerű adni a vendégszeretet szimbólumaként. Legalábbis európai kultúránkban. A nátrium-klorid a nagy kérdés. A sósziklák keresése már az őskorban is a vándorlást motiváló tényező volt. Embereket öltek egy-egy tömb nyalintásának jogáért. A tenger-közeli népeknél ez nem volt probléma, de a szárazföldi lelőhelyek környéke könnyen vált világtörténelem-formáló csaták helyszínévé. És ugye annak a királykisasszonynak is ismerjük a történetét, aki édesapjának úgy hízelgett (kezdetben az atya heves haragját kiváltva), hogy akként szereti, mint a sót. Lett is nagy ribillió, míg meg nem leckéztették az idősb koronást, sótlan ételt tálaltak elé, s lám, rájött, uramfia, mitől is lesz zamatos az étek. És minek hiányában ehetetlen.
A parajdi sótelep Európa egyik legnagyobb sótartaléka. Most mind a hét emeletnyi bányakomplexumra ellenőrizhetetlenül ömlik az árvíz. Talán már meg is valósult a föld alatti, talán még afölötti tenger is Székelyföldön. A tárnák több száz év kibányászható sókincsét rejtik magukban. Egy egész régió gazdasága épült a bányászatra, és az ezzel együttműködni tudó egészség- és kultúrturizmusra. Ide tört be most az ár, nem egészen váratlanul. Egy bánya ugyanis emberi kéz alkotta létesítmény, melynek gondozása szakértelmet, előrelátást igényel. Lehetőleg hosszú távút, a szóban forgó kitermelőhelyet már a római korban is művelték. Biztonságáról akkoriban egy erre a feladatra kinevezett kancellár gondoskodott. A só több korban is fizetőeszközként működött, hasonlóképpen az aranyhoz. Úgyhogy évezredeken át, aki csak birtokolta, vigyázott erre kincsre. A középkorban királyi monopólium volt. Ma állami fennhatóság, talán a királyok kicsit jobban vigyáztak rá. Mondjuk fejét vétették volna annak, aki kockáztatja egy egész régió megélhetését biztosító objektum sorsát. Kortárs jogrendünk szerint persze már nem a pallos rémével kellene kezelni a kialakult problémát. Hanem alkalmasint ökopolitikával. Meg józan ésszel.
Azt mondják a vízügyisek, hogy harminc éve nem volt ekkora árvíz a vidéken. Harminc. Hát három évtizeddel ezelőtt már aligha a tapasztalt rómaiak bányásztak errefelé. Azt is mondják, hogy a vízbetörés egy-két éve rendszeres, és hiába szóltak a Nagy Állami Sóhivatalnak, az nem moccant. Már most látható: az eddig vállvonogatással elintézett környezeti probléma semmibe vétele miatt az egész térség szegénységbe csúszhat. A teljes parajdi idegenforgalom erre az attrakcióra épült. Ennek értékét pontosan felmérték a NER-oligarchák is, nem véletlenül vásárolták bele magukat az ottani turisztikai létesítményekbe is. Úgyhogy most az ő palotáik tájékán is nedves a gatya, nem véletlenül üzente kegyeltjeinek a magyar miniszterelnök: minden segítségre számíthatnak. Értsd: az ottani turizmusba befektető magyarországi csókosok. A megélhetés nélkül maradt bányászok, kisvállalkozók meg majd nyalhatják az elvonuló sós vizet. Történetesen a hanyag román adminisztráció kegyelméből. Hogy éljek egy-két nyilván sánta hasonlattal: olyasvalami történt ott, mintha Hévízről eltűnne a Hévízi-tó. Vagy ha megszűnne hétfőről keddre a Hortobágyi Nemzeti park, annak teljes ökológiai, gazdasági és turisztikai infrastruktúrájával együtt. Persze erről érdemes volna esetleg a Mikepércsi Anyákat, vagy bármely épülő akkumulátorgyár tájékán élőket is megkérdezni. A mohóság és átgondolatlanság közeljövőbéli áldozatait. Ők a kezdet kezdetétől hajtogatják, hogy elég egy váratlan buborék az ökológiai fröccsben, és ott állunk, ahol a part – most éppen a hét emeletnyi bányát lezúzó - Korond patak partja szakad. És ami itt, Pannóniában folyik majd, az nem egyszerű sós víz lesz, hanem vegyszerek hömpölyögnek előbb-utóbb a pusztán. Mert tanulni bezzeg úgysem fogunk semmiből. És akkor ott állunk majd tágra zárt szemekkel, lítium-sivataggá változott hazánkban, sóbálvánnyá meredve.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Ha appon keresztül éri el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetések meghallgatásához, kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)
2025.05.29., csütörtök 15.00
Riporter: Józsa Márta
