Új műsor Kadarkai Endrével
Szavakon túl címmel Kadarkai Endrének május 2-án vasárnap új műsora indul a Klubrádióban.
Szavakon túl címmel Kadarkai Endrének május 2-án vasárnap új műsora indul a Klubrádióban.
A Financial Times cikkében külön foglalkozik a lengyel regionális lapcsoport állami felvásárlása mellett a Klubrádió frekvenciavesztésének körülményeivel. A lap kifejti, hogy ezek az esetek EU működését sodorják veszélybe.
A közvagyonból létrejövő kormányközeli alapítványokról Magyar Bálint volt oktatási miniszter azt mondta: Magyarországnak nem kormánya van, hanem bűnszervezete.
A kínai oltásokból a szükséges védettség kialakulásáért, a Pfizer oltásból a már kialakult védettség fenntartásáért lehet szükség újabb adagra Falus András szerint.
„Mészáros Lőrinc” – afféle cégér. Arra való, hogy ha a kis vezér vagyonkájáról van szó, akkor azt mondhassuk „Mészáros”. Ma már különösebb titok sincs abból csinálva, hogy ami „Mészáros” az valójában Orbán.
Kéri László szerint világos logika mentén bizonyítható a párt e tevékenységének alkotmányellenes volta.
Az óvodák és az iskolák alsó tagozatai is kinyitottak április 19-én annak ellenére, hogy nincs egészségügyi szakember, aki ezt támogatná. Ercse Kriszta oktatáskutató nyilatkozott.
25 ezer embert siratunk, több mint a felüknek élnie kellene, ha Orbán Viktor nem szórakozik szeptemberben és januárban – mondta Farkasházy Tivadar.
Hajnal Miklós, a Momentum politikusa szerint az előválasztás akkor lehet sikeres, ha nem vetik el az online szavazás lehetőségét sem.
A Dunaferr ukrán és orosz résztulajdonosai közötti, elfajuló vita miatt péntek este fekete ruhás, biztonsági őrnek kinéző férfiak akarták megszállni a vasművet, a rendőrség tett rendet. Borzasztó érzés lehet a dolgozónak, hogy miközben hónapok óta nem kapja meg tisztességesen a bérét, bizonytalanságban él, leginkább akkor kap figyelmet, amikor valami ilyen, a mai Magyarországon „józan ésszel elképzelhetetlen” dolog történik – mondta László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.
Ha az olaszoknál is euroszkeptikus kormány választanak (Matteo Salvini vezetésével), és ezzel csatlakoznak a magyar-lengyel kettőshöz, az megbéníthatja az európai uniós döntéshozatalt, írja a brit Express. A svájci SRF is foglalkozik a kormány által létrehozott, fideszes vezetésű magánalapítványokkal. A Hollywood Reporter és a Variety is felidézi a pénteken elhunyt Törőcsik Mari leghíresebb filmjeit és legnagyobb sikereit. Csernyánszky Judit lapszemléje.
Ma, a számítástechnika korában is magyarázatra szorul a nanotechnológia kifejezése. Gali Ádám, a Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatója, úgy fogalmazott, hogy olyan tudományágról van szó, ami a fizika és a kémia közös területe. A hajszálnál ezerszer kisebb molekulákat és kristályokat ma már nem csak az okostelefonok mikrotranzisztoraiban, de az orvostudományban is, mint a Pfizer vakcinája.