Négy év - Kárpáti Iván jegyzete
A kormányzati propaganda évek óta dolgozik azon, hogy a háborút ne agresszióként, hanem "két fél konfliktusaként" lássuk.
Pici bűnök és a fasizmus - Dési János jegyzete
A kísérlet Iványi Gábor tönkretételére nyilvánvalóan a politikai bosszú része. Nem véletlen, hogy egy ilyen ember életét kell megkeseríteni, munkáját, amelyet a szegények és az elesettek érdekében végez, ellehetetleníteni.
Három évtized – Józsa Márta jegyzete
Három évtizeddel ezelőtt az volt a naiv álom, hogy a nyilvánosság is hozzá tudja majd segíteni az ország legelnyomottabb polgárait az emancipációhoz. Ma már tudjuk: sikerült eljutnunk a hasonlattá vált vécékeféig.
Zavaró tény – Kárpáti Iván jegyzete
A magyar kormány az elmúlt években minden fontos nemzetközi fórumon akadályozta Kijev uniós közeledését, vétóval fenyegettek, zsaroltak, blokkoltak. A hazai politikai kommunikációban Ukrajna rendre ellenségként jelenik meg, kampányeszközzé silányítva egy háborúban álló országot. A miniszterelnök videóiban Brüsszel, Ukrajna és a magyar ellenzék egy csomagban szerepel, mint fenyegetés. (...) Ráadásul a teljes képhez hozzátartozik egy zavaró tény: a Barátság vezetéket január végén az orosz hadsereg támadta meg.
Holnap kit gyűlöljek? - Selmeci János jegyzete
Ukránok, bűnöző gyerekek, bankárok, ukránok, benzinkutasok, és megint a benzinkutasok; már egy gyakorlott gyűlölő is nehezen tudja követni a kormány iránymutatásait arról, hogy kik az ellenségeink.
Mása és Aljosa kűrje - Hardy Mihály jegyzete
Az elmúlt években egyébként szabályosan menekülnek Oroszországból a siker-sportágak művelői, akik a párizsi olimpia óta tudják, hogy kevés esélyük van az indulásra nemzetközi versenyeken.
Agarak - Szénási Sándor jegyzete
Ami Zelenszkij indulatát illeti, az érthető, mégis értelmetlen, és igazságtalan is. Mindenesetre leír egy jelenséget, amit egyébként orosz menekültek fogalmaztak meg.
Orbán kettős mércéje – Kárpáti Iván jegyzete
Amikor brüsszeli politikusok tesznek kritikus megjegyzéseket, az beavatkozás. Amikor amerikai vezetők tesznek politikailag egyértelmű nyilatkozatot, az "aranykor". Amikor az Európai Unió feltételekhez köti a forrásokat, az zsarolás. Amikor az Egyesült Államok a miniszterelnök és az elnök személyes kapcsolatától teszi függővé bizonyos kedvezmények időtartamát, az stratégiai partnerség.
Ornitológiai jelentés – Józsa Márta jegyzete
26/06/2025 18:10
| Szerző: Józsa Márta/Klubrádió
Ha a válaszadók alaposabban belegondolnak, kiderülhetne, hogy mi Ukrajna nélkül is tudunk szegényen, éhesen, folyamatos ellenségeskedésben, minimális nyugdíjakból élni, és ami a Brüsszelből elmaradó pénzeket illeti, ahhoz sem kell Kijevre várni. De ezt maximum az a csekély hétmilliós kisebbség tudja, akinél a kukában landoltak a szavazólapok.
Az úgynevezett eldöntendő kérdésekben lehetett ugyanis úgynevezett választani aközött, hogy szeretnénk-e szegényen, éhesen, folyamatos ellenségeskedésben, minimális nyugdíjakból élni, vagy nem ezt szeretnénk. Előbbi, úgynevezett veszélyekkel abban az esetben kellene szembe néznünk, ha támogatnánk, hogy megkezdődjön Ukrajna uniós csatlakozási folyamata. Bár ha a válaszadók alaposabban belegondolnak, akkor még az is kiderülhetne logikailag, hogy mi Ukrajna nélkül is tudunk szegényen, éhesen, folyamatos ellenségeskedésben, minimális nyugdíjakból élni, és ami a Brüsszelből elmaradó pénzeket illeti, ahhoz sem kell Kijevre várni. De ezt maximum az a csekély hétmilliós kisebbség tudja, akinél a kukában landoltak a szavazólapok.
Az Euractive című lap munkatársai a minap számolták össze, ahogy ők fogalmaztak, a magyar kormány költségvetési rulettjének mérlegét. A szuverén pávadürgés közepette az ország 2019 és 2024 között a brüsszeli bizottsági ajánlások kilencvenhat százalékát minimálisan, vagy egyáltalán nem hajtották végre a pávakevélységű magyar törvényhozók. Így aztán csak a felzárkóztatási alapból bukunk nagy eséllyel 21,7 milliárd eurót. És akkor bele sem számítottuk a menekültpolitikai szabályok megszegése miatti folyamatos büntetéseket.
Hiába, kinek mit intézett a kormánya, vagy minek is nevezhetjük ezeket a jómadarakat. Mert a kormány szó azért mégiscsak durva erre a varjúrajra.
Aztán van itt a fészekben egy másik madár is, valószínűleg kerecsensólyom, esetleg altáji sólyom, vagy egyszerűen egy fiktív, csak szobor formában létező szárnyas. Ez nem más, mint az a turulmadár, amely éppen húsz éve borzolgatja tollait és borzongatja az idegeinket. A XII. kerületiről van szó, amelyet arra a helyszínre állítottak engedély nélkül és az akkori emberarcú fideszes csóka szemhunyása mellett, ahol a második világháború idején az egyik legnagyobb nyilas vérengzés zajlott. Nem titkoltan asszociálva a második világháború idején működő, fajvédő Turul Szövetségre.
Azóta sem sikerült tisztázni, hogy mi a teendő egy illegálisan állított, sokak érzékenységét sértő, mások hazafias buzgalmát tápláló köztéri alkotás esetében. Különösen, hogy megvan hozzá a miniszterelnöki útmutatás, a turulba "beleszületünk, akárcsak a nyelvünkbe és a történelmünkbe", mondta, igaz, egy másik turul avatásán. Mindeddig azért nem sikerült kisöpörni Böszörményi úti fészkéből a ragadozó madarat, mert a kerület polgármesterváltásától megriadva Lázár János vonatminiszter kezdeményezésére ideiglenes műemléki védettséget kapott.
Mindeddig, most azonban a bíróság jogerősen megszüntette ezt a védettséget. Amiből persze valószínűleg nem következik az, hogy többé nem szembesít bennünket e predátor természetű állat háborús és kortárs bűneinkkel.
Jelesül azzal, hogy a főpáva peckesen totyog Brüsszelben és fütyül mindarra, amit erkölcsnek és szabadságnak neveznek, itthon pedig szereti jogsértésekkel is macerálni azokat, akikkel nem szívesen válogat együtt a kendermagban. Alighanem akad majd az udvarban néhány harci kakas, aki megakadályozna egy esetleges szoborbontást. A páva-fogta turul története alighanem a kurzus egyik jelképe. De a kurzusok többnyire lejárnak. A lényeg, hogy repüljenek már el. A keselyűikkel együtt.
Józsa Márta jegyzete a június 26-i Esti gyorsban hangzott el és meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva.
(Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a jegyzet meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
