„Klubrádió“
Hetes Stúdió

Nagy kő esett le a rasszisták szívéről

6/05/2019 14:06

| Szerző: Csernyánszky Judit/Klubrádió

Felszabadítóan hat sok amerikaira Donald Trump elnök nyíltan rasszista beszéde, amely tömegekben ébresztette fel az addig elnyomott, alvó fajgyűlöletet. A politikus megnyilatkozásai azt közvetítik, rasszistának lenni tulajdonképpen nem is rossz dolog. Sőt, amit más annak mond, az is nem is rasszizmus, csak jópofa, vicces, találó beszéd. Ma dömpingje van a rasszizmusnak, de nem biztos, hogy hosszú távon is beki áll a zászló, legalábbis Amerikában. Európában más a helyzet. Erről is beszélt Jennifer Saul amerikai filozófus a Klubrádiónak adott interjújában.

2019. május 04. Hetes Stúdió-részlet (19.05.04. Jennifer Saul)
11:13
00:00
Nagyot fordult a világ. Bár egy kis rasszizmusért Amerikában régen sem kellett a szomszédba menni, ma már nem csak a Klu-Klux-Klan, a fehér felsőbbrendűséget hirdetők, az alt-rightosok és az egyéb szélsőségesek kapcsolhatók a rasszista nézetekhez. Rajtuk kívül ott vannak azok az átlag fehér bőrűek is, akik az effajta beidegződéseikről, előítéleteikről eddig hallgattak, vagy csak szűk körben beszéltek róla, de többnyire elnyomták magukban, mert neveltetésük nem engedte a nyílt fajgyűlöletet. Ez mostanában változik, két és fél évvel ezelőtt furcsa világba léptünk. A sokáig példamutató demokráciának számító Egyesült Államokban 2016-ban sikerült egy olyan elnököt, Donald Trumpot megválasztani, aki soha nem tapasztalt nyíltsággal mond ki rasszista tartalmú állításokat.

Erről beszélgetett Csernyánszky Judit riporter Jennifer Saullal, a Sheffield Egyetem filozófiaprofesszorával, aki az utóbbi időben a rasszizmus nyelvi filozófiáját elemzi, és akit nagyon nehéz volt elérni, mivel rengeteget utazik, hogy a meghívásoknak eleget téve előadásokat tartson mai életünk meghatározóvá lett jelenségéről.

Sajnos manapság alapos tudásunk van arról, mi a rasszizmus. Ezért inkább azt kérdezném, hogy milyen változáson ment át ez a fogalom.

A fogalom fejlődése helyett sokkal inkább tudok beszélni arról, hogy a rasszista beszéd, a rasszizmus nyelvi, beszédbeli megnyilvánulásai milyen változáson mentek át. Alapvetően az Egyesült Államokban kutatom a témát – egyrészt azért mert amerikai vagyok, de igaz, több mint húsz éve az Egyesült Királyságban élek, szóval kutatásai területem a britekre is kiterjed. De alapvetően azt néztem meg, hogy Trump előtt és a Trump megválasztása után hogyan változott a rasszista beszéd. Ugyebár a 60-as évek előtt az Egyesült Államokban is teljesen nyíltan beszéltek a rasszizmusról, értve ezen még a politikusokat is. A fehérek és a feketék külön életszférában mozogtak, pontosabban a feketéket elkülönítették – buszon, villamoson, iskolákban, de a feketék számára külön ivókút is volt az utcákon. Az emberi jogi mozgalmak győzelme után a rasszizmusról gyakorlatilag nem lehetett nyíltan beszélni, így az emberek ekkor „dog-whistle” formában kezdtek rasszista tartalmakat közölni. Például nem mondták ki, hogy feketék, hanem úgy utaltak rájuk, hogy azok, akik a belvárosban laknak. (A jobb módúak ugyanis az alvóvárosokban, a külvárosokban élnek kertes házakban. A kutyának fütyülünk, amikor magunkhoz hívjuk, és az állat ebből érti meg, mit akarunk tőle – ez van a kutya-fütyülés, azaz a dog-whistle kifejezés mögött.)

Szóval, a tendencia Trumppal visszafordult a 60-as évekbe?

Szóval, szerfölött érdekes dolgok történtek. Trump előtt valóban nem lehetett nyíltan rasszistának lenni, de az elnökválasztás bebizonyította, hogy vannak olyanok, akiknek tetszik a Trump nyelvezete. Ugyan kis különbséggel, de mégiscsak őt választották meg elnöknek – tegyük hozzá az elektorok szavazatai alapján, mert Hillary Clinton összességében 3 millióval több szavazatot kapott. Az emberek ugyanis úgy látták, hogy Trump megerősíti, rasszistának lenni tulajdonképpen nem is rossz dolog. Felerősítette bennük az alvó rasszizmust, aminek hangot adott kampányában is. Egyébként én ma sem gondolom azt, hogy a többséget ők képviselnék az Egyesült Államokban. Ekkor elkezdtem a Trump-szavazókat és magát Trumpot is online követni, és a fügefalevél-jelenséggel találtam szembe magam. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Trump-szavazók meg vannak győződve arról, hogy ő nem egyértelműen rasszista, csak mondjuk jópofa, vicces, célba találó kifejezéseket használ. A fügefaleveleket ugyebár az Ádám és Évát ábrázoló festményeken látjuk, amelyeken eltakarják szemérmüket, mert nem illik ábrázolni.

Trump hova teszi a fügefaleveleket?

Például amikor Trump a beszédeiben nemi erőszakot elkövető bűnözőknek nevezi a mexikóiakat. Sőt, hozzáteszi azt is, hogy a mexikóiak közül nem mindenki az, mert van köztük rendes ember is. A választónak ez úgy jön le, hogy mivel nem mindenkit tekint bűnözőnek a mexikóiak közül, az azt is jelenti a számukra, hogy Trump tulajdonképpen nem is rasszista, mert mégiscsak józanul gondolkodik. Azaz, azok az emberek, akik magukban is raktároznak ilyen típusú rasszista érzéseket, félelmeket és emiatt kényelmetlenül érzik magukat, azok helyett Trump kimondja ezeket az érzéseket, és egyúttal meg is erősíti őket abban, hogy ők sem rasszisták. Nos, ez igazi győzelmi stratégia volt, persze mind a mai napig használja. Tehát, ha te politikusként eléred a szavazóknál, hogy a bennük lappangó érzéseket úgy szabadítja fel, hogy fel is oldozza őket, akkor már nyert ügyed van. Trumpnak ez nagyon bejött – ösztönösen.

A rasszizmus ma Magyarországon együtt jár a migránsozással. A mi kormányfőnk is gyakorlatilag ugyanazokat az allűröket használja a menekültekre, amilyeneket Trump a mexikóiakra. De egész Európát is példának hozhatjuk fel, hisz a politikusok táplálják a félelmet a menekültektől. Az európai rasszizmust ma a migránsozás fűti leginkább, nemde?

Azt hiszem, ez így van. Egész Európában tetten érhetjük a rasszista érzelmeket, és Nagy-Britanniát is kiemelhetem nyugodtan, mert itt is erősek a migránsellenes érzelmek, sőt az egész Brexit a migránsellenesség által szított folyamat. És az emberek általában nem ismerik el, hogy a migránsellenesség tulajdonképpen rasszizmus. Nálunk az történik, hogy az emberek azzal áltatják magukat, a Brexit tulajdonképpen csak lengyel-ellenes jelenség. A lengyelek miatt alakult ki. Márpedig a lengyelek ellen kampányolni – akik fehér bőrűek - nem jelent rasszizmust.

Tehát akkor, ha jól értem, maga azért is harcol, hogy a migránsellenességgel egyenlő rasszizmus szűnjön meg?

Nem vagyok biztos abban, hogy ez nem egyszerűen csak idegengyűlölet egyesek számára, de a kettő gyakorlatilag ma egyet jelent. Mivel az emberek félnek attól, hogy rasszistának bélyegzik őket, az idegengyűlölet számukra sokkal elfogadhatóbb fogalom. Ezzel úgymond ki tudnak egyezni. Igen ám, de miközben a világ egyre globálisabbá válik, a migránsellenes politikusok épp az ellenkezőjével próbálkoznak, amikor idegengyűlöletet szítanak és tesznek a globálissá tett világra. Ha úgy vesszük, legitim válasz az idegengyűlölet arra a jelenségre, amikor munkanélküliség van, amikor rosszak a munkakörülmények, amikor nem veszik tekintetve a munkavállalói jogokat és ezért a szakszervezetek is gyengék, nem tudják az érdekeket képviselni. A politikusoknak egyszerűbb ilyenkor a migránsokat bűnbaknak felhozni. A megoldás a problémára szerintem a dolgozói jogok megerősítése lenne, a szakszervezetekkel megállapodni, és nem a menekültekre mutogatni.

Az uniós választások küszöbén állunk, a migránsozás a tetőponton. Már nincs is esélyünk meggyőzni a választókat az effajta rasszizmus veszélyéről? Van tanácsa erre?

Ó, bárcsak tudnám! De komolyan, azt hiszem, korrekt kérdést kellene feltenni. Mert az európai alapvetően még tart attól, hogy rasszistának bélyegezzék. Azt hiszem, a munkahelyek biztonságáról és a munkavállalói jogokról kellene a migránsozás helyett beszélni, ezt a problémát megoldani.

Nem sok jót jósolok ennek, hisz azt látjuk, az utcán egyre dühösebb, idegengyűlölettel teli emberek tüntetnek Európában. Megoldás egyelőre nincs a problémára. Szóval nap mint nap erősödik a rasszizmus is, ha a politikusok ezt a nótát fújják? Vagy van még esély ennek visszafordítására?

Nem tudom, milyen irányba indulunk el, de úgy érzem, most valahol fordulóponton vagyunk. Kétlaki életemnél fogva azt látom, hogy Trump teljesen nyilvánvaló rasszista beszéde soha nem látott tiltakozási hullámot indított el az Egyesült Államokban. És a nők elleni erőszak, vagy a diszkrimináció miatt is hangosak az utcák. Én ilyet még nem tapasztaltam életem során.

Nagy-Britanniában sem jobb a helyzet. Theresa May politikája épp ugyanolyan xenofób, mint Trumpé, persze nyilvánvaló, hogy nem fogja ezt explicite kifejezni. De itt annyival rosszabb a helyzet, hogy nincs Theresa May elleni mozgalom. Sőt azt kell mondjam magának, hogy Amerikában sokkal inkább reményteljesnek látom a helyzetet, mint most itt nálunk.

Én pont fordítva látom, Trump meg fogja nyerni a második választását is, Theresa May viszont bele fog bukni ebbe a politizálásba.

Trump támogatottsága a közvéleménykutatások szerint 35 százalékon áll – mozdulatlanul.

Épp tegnap írta ki a twitterére, hogy felugrott 50 százalékra.

Hazudik, de hisz ezt csinálja mindig. Maradjunk annyiban, 35 százalék. Nézze, a félidős választásokon a demokraták jól szerepeltek Amerikában. Theresa May valóban menni fog, de akire őt a toryk lecserélik, még nála is jobban jobbra húz majd. Elképzelhető, hogy visszajön a Munkáspárt is, de erre nem látok esélyt. A probléma számomra az, hogy itt nincs ellenállás a rasszizmusra válaszul, ami nem jó jel a jövőnkre nézve. Az amerikai ellenállási mozgalmakhoz hasonlót szeretnék itt is látni, s akkor megnyugodnék.

(Címlapkép: Pixabay.com)

A beszélgetést a cikk elején, a lejátszóra kattintva hallgathatják meg!

Hetes Stúdió / interjú Jennifer Saullal
2019. május 4. 16.00
Riporter: Csernyánszky Judit