„1%
Megbeszéljük...

Márki-Zay: Innentől akár MSZP-s politikus is mondhat olyat, amit a Jobbiktól vettek át

9/12/2021 22:20

| Szerző: Klubrádió

Egy szocialista, momentumos, DK-s vagy jobbikos jelölt már nemcsak a saját pártját képviseli, hanem közös jelöltje mindenkinek, a civileknek is. Tehát innentől kezdve akár egy szocialista poltikus szájából is lehet majd olyat hallani, amit a Jobbik programjából fogadott el a teljes ellenzék – mondta Márki-Zay Péter, az előválasztás győztese. Aki megismételte: a kormányzati állításokkal szemben a rezsicsökkentést nem törölnék el, a kerítést pedig nem bontanák le.

2021. december 09. Megbeszéljük - részlet 21.12.09. Márki-Zay Péter
20:20
00:00

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a Politico rangsorában bekerült a 100 legbefolyásosabb európai politikus közé, de másik csoportba, mint Orbán Viktor, nem a „rombolók”, hanem az „álmodozók” közé. A Megbeszéljük adásában azt mondta, szerinte nem csak álom, hogy legyőzik OV-t, a koncessziók kiadásából, új kinevezésekből (mint a Médiatanácsnál) úgy látja, a miniszterelnök felkészült arra, hogy elveszíti a választást. 

Rezsicsökkentés

A kormány már elindította kommunikációs hadjáratát, szerintük kormányváltás esetén az új kormány eltörölné a rezsicsökkentést. Márki-Zay elmondta, hogy szó nincs ilyenről, "valódi rezsicsökkentést" akarnak elérni, uniós forrásokból terveznek nagyobb támogatást juttatni a rászorulóknak. "Mindenki lakasát nem fogjuk tudni felújítani" – mondta, de hozzátette, a többség számára elérhető és pályázható lesz, másoknak pedig az állam nyújt segítséget. Megismételte, "valódi rezsicsökkentés" kell, és nem az adóra terhelni azt, ami a számlákból levonnak.

Kormányra kerülése esetén, annyit ígér Márki-Zay, egyelőre marad ez a maximált gáz- és elektomos ár, de szeretné, ha később tovább csökkenthetnék. A maximált árral rengeteget vesztettek a fogyasztók az utóbbi tíz évben, hiszen a piaci ár sokáig lényegesen alacsonyabb volt. Ebből a különbözetből szép összeget lehet "lenyúlni". "A szegények adójából még a milliárdosok medencefűtését is mi fizetjük" – fogalmazott a polgármester. 

Migráció

A migránsszámlálós kampányát még az ellenzékből se helyeselte mindenki. Márki-Zay Péter azt mondta, látja, hogy valóban van ellenérzés, „olyan pártok részéről, amelyek eddig nem nagyon nyertek választást”. Tőlük azt kérte, hogy „hagyják ezt a kommunikációban járatosabbakra, ne az ellenzéki szavazók érzékenységét, hanem a Fidesz legyőzésének hatékonyságát vegyük figyelembe”. A 22 éves vállalati karrierje alatt is kommunikációval foglalkozott, tanította az egyetemen, és több választást is meg tudtak nyerni – tette hozzá.

Elmondta, miben térne el az esetleges Orbán Viktor utáni kormány utáni migrációs politikája. Nem terveznek több embert behozni, mint az Orbán-kormány a letelepedési kötvényekkel. Az illegális migrációval szemben olyan értelemben keményebben fognak fellépni, hogy Nikola Gruevszki elítélt volt macedón miniszterelnök kormányzati autóval jött. Átvilágítják „a Fidesz által betelepített migránsokat”, és a bűnözőket ki fogják telepíteni, semmi keresnivalójuk itt, a nemzetközi körözés alatt állókat kiadják.

Ugyanakkor – hangsúlyozta – semmilyen gyűlöletkampányt em tartanak elfogadhatónak se származás, se bőrszín, se szexuális orientáció, se anyagi helyzet alapján, hiszen nem csak a migránsok, hanem a hajléktalanok is áldozatául estek „Orbán inhumánus gyakorlatainak”. Minden embert tisztességgel, tisztelettel kezelnek, senkit nem sértenek, bántanak az emberi méltóságában és nem akarnak a magyarok ellen hangolni senkit sem, aki bármilyen okból itt tartózkodik. Semmilyen embertelenséget nem fognak elfogadni – összegezte.

Október 23. – Az ellenzéki pártok megemlékezése Budapeste
 
Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje és az ellenzék közös képviselőjelöltjei az ellenzéki pártok Egységben a szabad Magyarországért! címmel tartott megemlékezésén, az Andrássy úton az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
 
 

Mi legyen a név?

Beszélt arról is, hogy a tervek szerint még ezen a héten lesz egy vagy két olyan terület, ahol a választási programok felelőseivel tart közös sajtótájékoztatót, Steinmetz Ádámmal a sportról fog beszélni. A pártvezetőkkel megállapodtak már a közös program java részéről, és a jövő héten is fognak találkozni. De alapvetően nem a pártvezetőkkel tervezik lebonyolítani a kampányt.

Sokat gondolkodtak már azon, hogy legyen-e külön nevük; ők egyesült ellenzékként szoktak hivatkozni magukra. Feldobta a hallgatóknak is a témát, hogy segítsenek olyan nevet találni, amellyel bizton utalhatnak erre az összefogott csapatra.

Ki mit mond?

Beszélt arra is, hogy egy szocialista, momentumos, DK-s vagy jobbikos jelölt már nemcsak a saját pártját képviseli, hanem közös jelöltje mindenkinek, a civileknek is. A kampányban leginkább a miniszterelnök-jelölt és a 106 képviselőjelölt szerepel majd. Tehát innentől kezdve akár egy szocialista politikus szájából is lehet majd olyanokat hallani, amit a Jobbik programjából fogadott el a teljes ellenzék; már nem a pártok arculata a meghatározó, hanem az egyesült ellenzék.

Szóba került, hogy figyelik őt is a kormánypárti médiában, például amikor egy belvárosi étteremben találkozott Bige László milliárdos vállalkozóval. Azt mondta: a TV2 ablakon készített felvételeket mutatott be, ahhoz képest, hogy ő se tudta egy-két órával azelőtt, hol lesz a találkozó, nem is ő döntötte el. Szerinte ez nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy megfigyelik vagy lehallgatják. Hozzátette: ha az egész élőben ment volna az M1-en, az se zavarta volna, nincs takargatni, se szégyellnivalója. „Tisztességes embernek nem kell félnie”. Márki-Zay Péter egyébként szeretné, ha gyakrabban mehetne az M1-be, de „valamiért nem hívják”. Ahogy a nyílt vitának is örülne Lázár Jánossal vagy Orbán Viktorral, az lenne a bátor és tisztességes, ha kiállnának, de „egyik sem jellemzi a pártállamot” – fogalmazott.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. 

Megbeszéljük...
2021. december 09., csütörtök 17:15
Műsorvezető: Bolgár György