„Vásároljon
A lényeg

Nem tetszik a KDNP-nek, hogy Tusk találkozott Márki-Zayjal

3/12/2021 23:27

| Szerző: Klubrádió

Nehezményezte a KDNP, hogy Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) elnöke találkozott az ellenzék miniszterelnök-jelöltjével, Márki-Zay Péterrel. A találkozón az is elhangzott, hogy Tusk szívesen látná Márki-Zay-t a Néppártban, amelyből Fidesz távozott, miután elfogyott körülötte a levegő, de a KDNP még tag.

A KDNP-nek ez olyan rosszul esett, hogy panaszos hangvételű levelet írt, amiben emlékeztette a Néppárt vezetőit, hogy Márki-Zay Péter a KDNP politikai ellenfele – fogalmaz a 444 az MTI híre alapján. A hírügynökség átvette a Semjén Zsolt által vezetett párt megfogalmazását, amely szerint Márki-Zay a baloldal miniszterelnök-jelöltje.

„Ez az ellenzék és annak jelöltje folyamatosan gyalázza az EPP egyik legrégebbi kelet-közép-európai tagpártját” – írták a levélben, majd így folytatták:

„Donald Tusk egy olyan emberrel tárgyalt, aki nem rendelkezik saját párttal, csak egy politikai platform jelöltje. Ennek a platformnak tagja az a Jobbik, amely még röviddel ezelőtt is nyíltan antiszemita, szélsőjobboldali pártként lépett fel Magyarországon, és a párt EP-képviselője – aki ma is tagja az Európai Parlamentnek – néhány évvel ezelőtt a zsidó képviselők listázását kérte a magyar Országgyűlésben.”

Sérelmezték azt is, hogy a több mint nyolcvan tagszervezetet, illetve partnerszervezetet tömörítő EPP elnöke a találkozót a tagsággal folytatott előzetes egyeztetés nélkül tartotta meg.

Majd hozzátették: „Donald Tusk azzal találkozik, akivel jónak látja. Azonban az Európai Néppárt szabályzatával és hagyományával teljesen ellentétesek a közös sajtótájékoztatójukon a EPP elnökétől elhangzott mondatok, amelyek szerint a néppárton belül együtt kíván működni a magyarországi baloldali ellenzékkel, amelyet a néppárt megbízható és a kereszténydemokrata értékekhez hű partnerének tart.”

Hangsúlyozták, hogy a KDNP évtizedek óta tagja az EPP-nek, de ilyen vagy ehhez hasonló eset még nem fordult elő. Reményeiket fejezték ki, hogy ez a jövőben is példa nélküli eseményként kerül be az Európai Néppárt történetébe.

Márki-Zay Péter csütörtök este, Varsóból hazatérve nyilatkozott a Klubrádiónak. Elmondta, reméli, hogy a Néppártban is majd a jelenlegi ellenzék képviselheti Magyarországot.