A rendőrség szerint senkit nem igazoltattak a gyöngyösi Lázárinfón, tehát nem igaz, amit Lázár állít
4/02/2026 19:19
| Szerző: Klubrádió
A január 29-én Gyöngyösön tartott Lázárinfó szervezői nem kérték a rendőrség közreműködését a rend fenntartásában. A rendőrök se a fórum előtt, se azon, se az után senkit nem igazoltattak a résztvevők közül – írja a rendőrség közleményében.
Tájékoztatásuk szerint az eseményen nem készítettek kép- és hangfelvételeket.
Lázár János építési és közlekedési miniszter korábban a sajtónak és egy rövid videóban a követőinek is azt állította, hogy a rendőrök igazoltatták a gyöngyösi fórumát megzavaró tiltakozókat. Állítása szerint a rendőrségen keresztül jutott el hozzá az az információ, hogy a résztvevők közül kinek van büntetett előélete.
A rendőrség közlése tehát ellentétben áll azzal, amit Lázár János állított.
Az RTL Híradó szerint az eseményen az egyik roma tiltakozót félrehívták a rendőrök, és beszélgettek vele, de nem igazoltatták. A tévécsatornának több résztvevő megerősítette, hogy nem történtek igazoltatások.
Az építési és közlekedési miniszter egy lakossági fórumon azt mondta: „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót – mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák –, akkor föl kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék az a magyarországi cigányságot jelenti. Ez a valóság.” Kijelentéséért később bocsánatot kért.
