Minden vonat leállt Szerbiában, megint akkor, amikor tüntetnének Belgrádban
23/05/2026 13:16
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
Szombat hajnalban határozatlan időre leállt minden szerbiai vonat közlekedése. Nem az első eset, hogy a hatalom ellen tiltakozók nagygyűlésekor áll le a vasút.
A szerbiai vasúttársaság, a Srbijavoz hajnali 04:43-kor közölte, hogy május 23-án 04:15 órakor határozatlan időre leállította az összes vonat közlekedését Szerbia vasúthálózatán. A döntést nem indokolták – írja a Magyar Szó vajdasági portál.
A szerb kormány ellen 2024 novembere, az újvidéki tragédia óta tiltakozó egyetemisták épp szombat estére jelentettek be nagygyűlést Belgrád központjába. A vasúti közlekedés a tiltakozások kezdete óta nem először áll le éppen tüntetések idején. A 24.hu emlékeztet, tavaly március 14-én és október 31-én is bombariadóra hivatkozva szüneteltették határozatlan időre a forgalmat, miközben mindkét esetben másnapra hirdettek nagygyűlést az egyetemisták.
A Mávinform közölte, hogy a szerb vasúttársaság döntése miatt Röszke és Szabadka között is szünetel a forgalom. A magyarországi szakaszon Szeged és Röszke között biztosított a vasúti eljutás, onnan a határátkelőig mentesítő busz szállítja az utasokat.

