Novák Katalin volt kabinetfőnöke: Balog Zoltán "határozottan és nyomatékosan" kérte Novákot, hogy adjon kegyelmet
23/05/2026 11:05
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
A református püspök, volt miniszter még Schanda Tamás is lobbizott. A kabinetfőnök szerint mástól nem érkezett kavaslat K. Endre ügyében a Sándor-palotához.
"Balog Zoltán volt az, aki határozottan és nyomatékosan kérte, hogy K. Endre kapjon kegyelmet Novák Katalintól, mivel meggyőződése volt, hogy ártatlan – Balog Zoltán ezt számomra is többször jelezte. Mástól a Sándor-palotához nem érkezett javaslat K. Endre ügyében"
– írta a 24.hu-nak Schanda Tamás, aki Novák Katalin államfő kabinetfőnöke volt 2022 és 2024 között.
Balog református püspök, 2012 és 2018 között emberierőforrás-miniszter, akinek egy időben Novák az államtitkára volt, és már a botrány 2024 februári kirobbanása után arról beszélt számos kormányközeli forrás, hogy ő lobbizhatott a köztársasági elnöknél K. Endre érdekében. Balog akkor még a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke volt, a botrány nyomán azonban erről a tisztségéről lemondott. Ezt ugyan az egyházon belül többen is kevesellték, püspöki tisztségét megtartotta.
Schanda most a botrány kirobbanása és Novák Katalin lemondása után először szólalt meg érdemben a kegyelmi ügyről, megerősítette azt, ami a héten nyilvánosságra hozott iratokból és korábbi megnyilatkozásokból eddig összeállt.
Megerősítette, hogy sem ő, sem a kegyelmi ügyekkel foglalkozó hivatali részlet nem ajánlotta, hogy K. Endre, akit a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának bűncselekményei eltussolásában való részvétele miatt ítéltek el, kegyelmet kapjon. Válaszai szerint a Sándor-palotában valóban csak akkor értesültek a javaslat megváltoztatásáról, a kegyelem megadásáról, amikor az Igazságügyi Minisztériumtól visszaérkezett az erről szóló irat.

A lap arról is kérdezte Schandát, miért készült egy elutasító és egy támogató verzió.
"A nyilvánosságra került feljegyzést ma már mindenki olvashatja – így én is beszélhetek róla –, szerintem az egyértelmű. A feladatom az volt, hogy amikor a javaslatunkkal ellentétes tanácsadói vélemény is érkezik, akkor az elnök mérlegelési helyzetbe kerüljön, ezért készült két változat"
– írta a volt kabinetfőnök.
A 24.hu arról is érdeklődött, Schanda maga hogyan értesült a döntésről, illetve szóba került-e később, miért tért el a köztársasági elnök az igazgatóság által javasolt elutasítástól, vagy, hogy kivel egyeztetett Novák az ügyben. Erre a volt kabinetfőnök egyrészt visszautalt arra, hogy a kegyelmi döntések a köztársasági elnök diszkrecionális – saját belátás szerinti – jogkörébe tartoznak, másrészt közölte, az ügyben Balog Zoltántól érkezett javaslat a Sándor-palotához, mástól nem.
"A pápalátogatáshoz kapcsolódó kegyelmi döntések elnöki aláírásakor jelen voltam, miután az Elnök elfogadta Balog Zoltán – mint az ügyet és az érintett személyt ismerő – meggyőződését, hogy K. Endre igazságtalan büntetésben részesült. Álláspontom szerint hiba volt, hogy a pápalátogatás miatti időnyomás okán nem jártuk még jobban körbe az ügyet, nem volt elég tér a vélemények ütköztetésére"
– írta a lapnak Schanda, aki azt is elárulta, nem volt külön egyeztetés K. Endre ügyében, a botrány kipattanásáig pedig semmilyen reflexió nem történt a Sándor-palotán belül.
A lap Schandát a személyes véleményéről is kérdezte:
"A véleményem a nyilvánosságra került iratokból megismerhető. Abban a hiszemben döntött Novák Katalin, hogy K. Endre nem élt vissza a gyermekek bizalmával. Biztos vagyok benne, jól ismerem Novák Katalint, hogy soha nem adott volna kegyelmet valakinek, akiről azt gondolja, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmazott. Hibázott. Vállalta a felelősséget. Lemondott. Bocsánatot kért az áldozatoktól, akik úgy érezhették, hogy nem állt ki mellettük. Remélem, hogy egyszer majd a Novák-elnökségből nem kizárólag egy kegyelmi döntésre fognak emlékezni, hanem méltányosabb megítélése alakul ki"
– írta a volt kabinetfőnök.

