„Klubrádió
Esti gyors

Lakner: Nagyon megtetszett a kormánynak a szabad kéz

17/06/2021 22:26

| Szerző: Klubrádió/szg

A kormánynak nagyon megtetszett az a lehetőség, hogy még annyira se átlátható és ellenőrizhető a tevékenysége, mint korábban – mondta Lakner Zoltán politológus, akit arról kérdeztünk, hogy újabb fél évvel meghosszabbították a járványügyi készültséget. Ez egyébként elég megrázó, mert az ember azt gondolná, hogy a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormány, amely tényleg azt visz keresztül, amit akar, akár meg is elégedhetne ezzel – tette hozzá.

2021. június 17. Esti gyors / részlet, Lakner Zoltán (21.06.17.)
09:00
00:00

A kormány újabb fél évvel meghosszabbította a járványügyi készültséget – erről kérdeztük Lakner Zoltán politológust, a Jelen főszerkesztőjét.

Azt mondta: úgy áll a dolog, hogy mi nagyon gazdag ország vagyunk, és veszélyhelyzetből is kettő van. Az egyik az, amelyikre a Parlament hatalmazta fel a kormányt, és 90 naponként hosszabbítják, ha tetszik; ez jelen tudásunk szerint szeptemberig van hatályban. És amiről most szó van, az a járványügyi készültség, amit azért lehetett meghosszabbítani, mert van egy másik típusú rendkívüli jogrend, az egészségügyi válsághelyzet, amelynek alapján lehet elrendelni vagy fenntartani. Ezt tavaly júniusban teljesen új jogszabályként vezették be és félévenként hosszabbítják. Az a truváj ebben az egészben – fogalmazott –, hogy mindkettő lehetővé teszi a kormánynak, hogy széleskörű, „lényegében korláttalan” rendeletalkotási jogkörrel rendelkezzen, csak az egyikre az Alaptörvény, a másikra az egészségügyi törvény ad felhatalmazást. El lehet gondolkodni azon, hogy mindez mennyire alkotmányos – jegyezte meg.

Tehát a kormány azon dolgozik, hogy így vagy úgy, de mindenképpen fennálljon a rendkívüli rendeletalkotási jogköre, és meg tudja azt csinálni, hogy kihirdeti a járvány legyőzését, egy nap majd bejelenti, hogy már nincs veszélyhelyzet, de tekintettel arra, hogy a világban még jön-megy a vírus, fenntartja a járványügyi készültséget óvatosságra hivatkozva – vélekedett Lakner Zoltán.

A kormánynak nagyon megtetszett az a lehetőség, hogy még annyira se átlátható és ellenőrizhető a tevékenysége, mint korábban. Ez egyébként elég megrázó, mert az ember azt gondolná, hogy a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormány, amely tényleg azt visz keresztül a parlamenten, amit akar, akár meg is elégedhetne ezzel. De az említett rendeletalkotási jogkör azt teszi lehetővé, hogy meglepetésszerűen bármikor bármiről döntést hozzanak anélkül, hogy ennek akár csak az előszelét érezné bárki.

Szerinte a kormány be fogja jelenteni, hogy végképp legyőzte a járványt, nincs szükség veszélyhelyzetre, de közben az egészségügyi válsághelyzetet fenntartják. Vagyis megpróbálják learatni a járvány legyőzésének dicsőségét, és megtartják a rendeletalkotási jogkört is. Vörös Imre volt alkotmánybírót idézve azt mondta, ezzel többszörösen bebiztosítja magát a kormány.

Műsorvezetőnk megjegyezte, hogy több éve migrációs válsághelyzetben is élünk. Lakner Zoltán hozzátette: ennek fenntartásához arra lenne szükség, hogy adott számú menekült akarjon belépni Magyarország területére, amit viszont rég nem láttunk. Feltehetően itt is fennáll egy jogi probléma, csak hát ennek jogállam híján nincs sok jelentősége – tette hozzá a politológus.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. 

Esti gyors
2021. június 17., csütörtök 18:15
Műsorvezető: Hardy Mihály

 

 


Ugyanerről a témáról kérdeztük Magyar György ügyvédet a Megbeszéljük adásában délután. Ő a járványügyi készültséggel kapcsolatos jogi háttér mellett az előválasztásról is beszélt. Azt a beszélgetést itt hallgathatják meg:

2021. június 17. Megbeszéljük / részlet, Magyar György (21.06.17.)
15:20
00:00