„Klubrádió

Hadházy: nem a második felhatalmazási törvényre

10/11/2020 10:36

| Szerző: Klubrádió

Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs, nem támogatják a második felhatalmazási törvényt. Indoklásuk szerint a kormánynak nincs szüksége felhatalmazásra, mivel szerintük az egészségügyi válsághelyzet adta felhatalmazással a kormánynak eddig is minden eszköz rendelkezésre állt, hogy járvány ellen hatékonyan fel tudjon lépni.

„A Tisztességgel és Bátorsággal Magyarországért Szövetség tagjai nem támogatják a felhatalmazási törvény 2.0-t, mivel eddig sem a felhatalmazás, hanem a politikai akarat hiányzott a cselekvéshez” – írja Hadházy Ákos Facebook oldalán.

A független országgyűlési képviselő azzal indokolta a szövetség elutasító döntését, hogy a kormány már most is kétféle jogcímen hozhat rendkívüli intézkedéseket: az egészségügyi válsághelyzet és a járványügyi veszélyhelyzet korlátlan felhatalmazást ad a kormánynak a járványkezelésre.

Az Országgyűlés plenáris ülése
 
Hadházy Ákos Fotó:
MTI/Soós Lajos
 
 

Arra vonatkozóan, hogy akkor mégis mi szüksége lehet a kormánynak egy 90 napos újabb felhatalmazásra, a politikus azt írta, hogy már az első felhatalmazás életbelépése után visszaélt a rendeleti kormányzás adta lehetőségekkel. „Jó példa erre az információs jogok kiüresítése, a gödi különleges gazdasági övezet létrehozása, a három éves munkaidőkeret egyoldalú elrendelésének lehetősége, az önkormányzatok kivéreztetése, vagy a szájzártörvény. A nemrég bevezetett különleges jogrenddel is már visszaélt a kormány: egy pár napja hozott rendelete értelmében meg kell semmisíteni a tatai helyi népszavazás kiírásáért összegyűjtött aláírásokat” – sorolta fel Hadházy.

Ezek miatt a szövetség tagjai, Szél Bernadett, Szabó Szabolcs és Hadházy Ákos nem támogatják a felhatalmazási törvény 2.0-t, az erről szóló szavazáson sem vesznek részt, mert szerintük nemcsak erre a törvényre, de az újabb különleges jogrendre sem lett volna szükség. Az egészségügyi válsághelyzet adta felhatalmazás alapján ugyanis már hetekkel ezelőtt meg lehetett volna hozni a most bejelentett intézkedéseket.