Ha jót akarunk, igyekezzünk hétköznap kórházba kerülni

Rózsa Péter idézte Takács Péter, egészségügyi államtitkár logikusnak tűnő szavait, mely szerint az alap ellátási rendszer, a nyolcvanas kilencvenes években alakult ki, de azóta jelentősen megváltoztak a viszonyok, kevesebb beteg jut egy-egy körzetre, és a mobilitás következtében is változott a lakosság összetétele, így ehhez kellene igazítani az ellátást.

Kökény Mihály szerint ezek nagyon elegáns mondatok, de a fele sem igaz. Példának a védőnői ellátási rendszert említette, ami már a második világháború előtt működött, és a magyar egészségügy nagy erőssége volt. Az igaz, hogy mint sok minden, ez is szétzilálódott a magyar egészségügy két rákfenéje miatt, a pénzhiány és iszonyú alul finanszírozás, valamint a létszám hiány következtében. Kökény arra is emlékszik, amikor Takács Péter azt mondta bemutatásán, hogy a magyar egészségügy problémáit nyolcvanöt százalék erejéig egy Excel táblával meg lehetne oldani. Természetesen, nem olyan rendezvény volt, ahol fel lehet tenni kérdéseket, ahogy ez manapság már megszokott.

Azt mondja, Magyarországon a halálesetek száma az elmúlt két évben nagyon megemelkedett, ezzel a világ három legsúlyosabb helyzetben lévő országa közé kerültünk, Bulgária és Peru mellé. A magas esetszámot nem közvetlenül a covid fertőzés okozta, hanem a covid intézkedések, amelyek teljesen szétzilálták a válságban levő egészégügyet.

A legnagyobb gondnak azt érzi a törvény módosítással kapcsolatban, hogy nem látja a felkészültséget, hiszen Európában nincs még egy olyan ország, ahol az egészségügyért a belügyminiszter a felelős. Talán egy csendes óceáni szigeten van csak ilyen, ahol húszezer ember él, de a miniszter legalább egészségügyi végzettséggel rendelkező ápolónő.  Az eddigi hazai tapasztalatok azt mutatják, nem is igyekeztek konzultálni a szakmával, feltehetőleg úgy hirdeti majd ki az államfő az új szabályokat, hogy azt senkivel nem vitatták meg, nem tudjuk, mi a szakmai háttere.

Azt mondja, Hajdú-Bihar megyében végeztek egy modell vizsgálatot, hogy győzi-e majd az OMSZ (Országos Mentőszolgálat) az ügyeleti időn kívüli és hétvégi eseteket. A kormányzati média szerint a kísérlet fantasztikusan sikerült, de értesülései szerint egyáltalán nem volt olyan sikeres az akció, a szomszédos megyékből igyekeztek mentőtiszteket és háziorvosokat toborozni. Az új szabály szerint pedig tovább csökkentenék az ügyeleti központok számát, ahova este tízig berendelnék a háziorvosokat. Eddig ez nem volt kötelező, nem hiszi, hogy parancsszóra hajlandóak lesznek ügyelni. Szerinte ez az egyik olyan komoly gond, amely meg fogja nehezíteni a szolgálatok elérhetőségét és veszélyeztetik a betegbiztonságot.

Szerinte minden miniszter küzdött azzal, hogy kevés a háziorvos, de ilyen rettenetes helyzet még sosemvolt. Most tíz százalékkal kevesebb a háziorvos, mint aminek lennie kellene, ami azt jelenti, hogy egy millió embernek nincs háziorvosa. Erre megváltoztatják a praxis határokat, megnövelik a praxisba tartozó betegek számát, így egy bűvészmutatvánnyal eltűntetik a hiányt, de ettől nem lesz könnyebb az orvosi ellátáshoz jutás a betegek számára.

Kökény Mihály úgy véli, a forráshiány semmilyen intézkedéssel nem lehet pótolni. Elmondta, hogy nálunk a költségvetésből nyolc-kilenc százalék jut csak az egészségügyre, míg az európai átlag tizenöt-tizenhat százalék. Az Egészségügyi Világszervezet azt mondja, hogy az már katasztrófa, ha ez a szám tíz százalék alá csökken, és mi tartósan ez alatt vagyunk. Szerinte addig bármit csinálhatunk, amig az egészségügybe nem teszünk több pénzt, és lehet az Unióra meg a válságra hivatkozni, de az az ország, ami ennyi pénzt el tud költeni kisvasútra, stadionokra és kommunikációra, az szégyen, hogy itt tart egészségügy terén.

Kovácsy Zsombor a törvénymódosítás kapcsán a legnagyobb problémának a központosítási szándékot látja. Szerinte évtizedek óta minden megfontolás nélkül hisznek abban, hogy az egészségügyet központilag, egyetlen helyről lehet jól irányítani. Ez pedig oda vezet, hogy a háziorvosi körzeteket is Budapestről kívánják megrajzolni.

Rózsa Péter kérdésére, hogy mi szülhette ezt a javaslatot, elmondta, hogy az erőforrás hiány hívhatta életre, hiszen a folyamatos ellátás komoly feladat. Jogászként is látja, hogy sok probléma ebből ered, hiszen tudjuk. hogy ha valaki péntek éjjel lesz rosszul, akkor rosszabbak a túlélési esélyei, mintha mondjuk kedden délelőtt kerül kórházba. Tehát szerinte a törvény módosítás logikus válasz lehetne a kihívásokra, de a betegszervezetekkel nem történtek egyeztetések, nincsenek valid adatok, akkor talán legalább a tényeken nem kellene vitatkozni, tudnánk például, hogy a Kökény Mihály által említett  Hajdú- Bihar megyei modell kísérlet milyen szempontból és mennyire volt sikeres.

Kovácsy Zsombor szerint az vitathatatlan, hogy korszakos jelentőségű orvosi béremelés történt, ami egészen kulturált orvosi béreket eredményezett, ami nem utolsó sorban kiszorította a hálapénz rendszert. Viszont azt is hozzátette, a történelmi eredmény mellett egy történelmi lehetőséget is elszalasztott a kormányzat azzal, hogy a teljesítmény mérését és egyéb az orvosok munkáját ösztönző intézkedéseket elmulasztott a törvénybe iktatni. Tehát a kettőt egyszerre kellett volna megcsinálni, a hálapénzt egy normális ösztönzőre kellett volna cserélni.

Azt mondja, ezzel a törvénycsomaggal az a baj, hogy nem látjuk igazán mi lesz belőle, mert tág kereteket biztosít, jól és rosszul is meg lehet valósítani, amit a törvény leír. Ha nem objektív mutatókat alkalmazunk, akkor maradnak az uram-bátyám viszonyok, ha viszont objektív mutatókat használunk, akkor meg nagyon kell arra figyelni, hogy azok ténylegesen azokat a célokat támogassák, aminek a megvalósítását elvárnánk az adott orvostól, és ne szelektáljanak ki néhány szempontot, mert akkor az orvos arra fog törekedni, hogy abban a pár dologban jól teljesítsen, a többit meg el fogja hanyagolni.

A forráshelyzettel kapcsolatban elmondta, általánosan elmondható, hogy mindenhol kevés pénz jut az egészségügyre. Az orvosok béremelésével közel háromszáz milliárd plusz forrás érkezett a rendszerbe, de ettől az egészségügy nem lett jobb. A pénz természetesen jól jön, de a valódi feladat az lenne, hogy gazdaságosabban, észszerűbben és sikeresebben használjuk fel, ami van.

Oriot Károly azt mondja, van egy olyan direktíva az Unióban, hogy a páciensekkel kapcsolatos kérdéseket úgy hozzák meg, hogy egyeztetnek velük. Sajnos nálunk ez nem hagyomány. A Népjóléti Bizottság vitájára ugyan kapott meghívót, de szót már nem kapott, csak döbbenten figyelte az eseményeket.

Szerinte az egyik legnagyobb gondot az jelenti, hogy nem tudjuk, pontosan mi is van az egészségügyben. Az orvosok nem lettek megkérdezve, így azt sem ismerjük, hogy gondolkodnak, mit szólnak ők mindehhez. A pácienseket sem kérdezte meg senki, mit várnak el, hogy vannak megelégedve. Annyira nincs kommunikáció, hogy a páciensek véleményére az Magyar Orvosi Kamara sem kíváncsi, nem számít nekik. Pedig így a jó történetek sem tudnak megjelenni a nyilvánosságban, ami pedig pont a bizalmat építhetné. A Magyar Páciensek Kamarája Egyesület gyűjti a történeteket, mivel ők a statisztika mögött embereket látnak, akik hozzájuk fordulnak.

Oriot azt gondolja, amíg feudális és szokásjog mentén gondolkodunk az egészségügyről, addig itt fogunk tartani, ahol most. Szerinte át kellene állítani a gondolkodásunkat, és a jogosultságra tekinteni, az egészségügynek a betegjogok alapján kellene működnie. Az egyesületük célja, hogy a meglévő kilenc betegjog mellé még három jog bekerüljön, ezek az innovatív ellátáshoz való jog, a prevencióhoz és a szűrésekhez való jog, és a beteg idejének a tiszteletben tartásának a joga.  

Bár nincs sorrend ezekben a jogokban, a legfontosabbnak a beteg méltóságának a tiszteletben tartását tartja, ami számos helyen sérülne ezzel az egészségügyi törvénnyel. Ezért be is nyújtották a Belügyminisztériumnak a tiltakozásukat, és egyben javasolják egy egészségügyi kerekasztal létrehozását, ahol minden részvevőnek folyamatosan egyeztetnie kellene egymással.