„1%
Utópia

Egy óriásüstökös nyomában

6/06/2022 06:55

| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba

A tudósok évente több tucat üstököst fedeznek fel nagy fénygyűjtő képességű távcsövekkel. Ezért is jelentős, ha egy üstökös elhalad a Föld mellett – véli Szabó Róbert. A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének igazgatója a Bernardinelli–Bernstein óriásüstökösről beszélt.

2022. július 01.
00:00
00:00

A C/2014 UN271 (Bernardinelli–Bernstein) üstökös akkora, hogy sokáig törpebolygónak hitték. A felismerést követően a legnagyobb ismert üstökös lett.

Hogy a csillagászok számára miért jó hír, hogy a föld felé tart az üstökös, azt Szabó Róbert, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének igazgatója mondta el a Klubrádiónak. A tudós szerint nagyjából tízévente halad el a Föld mellett, szabad szemmel, vagy kisebb távcsővel is jól nyomon követhető üstökös. Ilyen volt például 1996-ban a Hyakutake, 1997-ben a Hale-Bopp üstökös, vagy 2020-ban a NEOWISE üstökös (C/2020 F3).

A névadással kapcsolatban Szabó elmondta, kidolgozott szamályrendszere van. Rendszerint a felfedezés éve, és a (legfeljebb három) felfedező neve adja a neveket. Vannak speciális esetek is, amikor bizonyos mesterséges rendszerek fedezik fel az objektumot ilyenkor – mint a NEOWISE esetében – az adott égboltfelmérési programról nevezik el (NEOWISE: A NASA Near-Earth Object Wide-field Infrared Survey Explorer nevű missziója).

A tudósok évente több tucat üstököst fedeznek fel nagy fénygyűjtő képességű távcsövekkel. Mivel gyakran ezeken keresztül is csak halvány fényjelenséget észlelnek, így lehetséges, hogy az óriásüstököst is bolygónak vélték kezdetben.

Amikor egy üstökös elhalad a Föld mellett, sokkal részletesebb megfigylés válik lehetővé.

Azzal kapcsolatban, hogy ha véletlenül ütközőpályára állna az üstökös, Szabó elmondta, most békés időszakot élünk, nem kell tartanunk attól, hogy eltalálja egy a földi életre beszélyes objektum a bolygót. Mindemellett ha időben felfedeznek egy ilyen veszélyforrást, akkor vannak eszközök eltérítésére.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva a műsor első felében hallgathatják meg.

Utópia
2022.05.31., kedd 19:00
Riporter: Neuman Gábor