„Vásároljon
Belső közlés

Csobánka Zsuzsa: A hiányzó test

16/04/2021 19:45

| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió

A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Csobánka Zsuzsa A hiányzó test című regényének részletét hallgathatják meg a szerző előadásában.

2021. április 16. Belső közlés / Csobánka Zsuzsa: A hiányzó test (21.04.16.)
02:38
00:00

 Csobánka Zsuzsa (kép: Facebook)
 
 

Csobánka Zsuzsa a zenés irodalmi műsorunk egyik első vendége volt nyolc évvel ezelőtt, Majdnem Auschwitz című regényének megjelenése után, amikor akkor készülő következő regényéből, a trilógia második részéből, A hiányzó testből olvasott fel részleteket az adásban. A három részlet közül az egyik részlet elhangzott a magyar széppróza napjára készített két évvel ezelőtti prózaválogatásunkban is. 

A mától itt, a Klubrádió honlapján is meghallgatható szövegrészben Csobánka egy fiatal nő és édesapja vérfertőző kapcsolatának egyik szeletét mutatja be; a regény azonban több elbeszélői síkon játszódik, amelyben keveredik a regény elbeszélőjének narrációja a koncentrációs táborok huszadik századi traumáival és a biblikus atmoszférával. Erre a hivatkozásra kattintva is részletesebben is olvashat erről. A felolvasás mai közlésével a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja előtt is adózunk: 77 éve ezen a napon kezdték meg a gettók felállítását és a deportálások előkészítését.

A regényrészlet a fenti lejátszás gombra kattintva hallgatható meg. Címlapi kép: Bach Máté/Vagány históriák

 

 

A regényrészlet eredeti, írott változata:

 

A hiányzó test


Akkor már évek óta külön aludtak. Ha az egyik kezével ad, a másikkal elvesz a Jóisten, Hannah ezt az apjától tanulta, mikor a palatábláért és az írószerszámért cserébe eltiltotta tőle önmagát. Azt hitte, ezt csak úgy mondja, elképzelhetetlennek tűnt, hogy egyik napról a másikra az ő fekhelye ezután nem a férfi mellett lesz, a párnája nem Izaak vállöve, és a paplan alatt nem fonják be egymást a lábaikkal, karjaikkal. Nem emlékezett, mikor volt az első alkalom, de ha éjszaka felriadt, Hannah közelebb húzódott, és Izaak magához szorította a vékonycsontú lányt. Kósza emléke volt arról, hogy nem értette, mi az az erő, ami mellette egyre keményebb, mi az, amihez, ha hozzáér, az apja felsóhajt, és ugyanolyan végtelenül lassan szívja be a levegőt, mint mikor azt mondja: Hannah, csalódtam benned. Izaak talán nem is volt ébren, annyira lassúak és ösztönösek voltak a mozdulatai, amivel magához húzta a kislányt. A jobb kezében annyi gyöngédség volt, mintha üvegből lenne a másik test, és vékony ezüstszálon kellene végiggörgetnie, meghazudtolva a föld törvényeit. Megfeszültek a lábizmai, a közeli erőkben félrebillentették fejüket az őzök, ne lássák, mi történik köztük. Hannah egyre izgatottabb lett, nem értette, mi történik, de érezte, valami fontos és nagy dolog, hogy attól függően, mit és hogyan csinál, apa ezután egészen másképp gondol majd rá. Izaak a bal kezével a pizsamájába nyúlt, és megszorította a farkát, Hannah mindebből nem látott semmit, hisz vaksötét volt, és arra gondolt, akkor talán lehet, hogy mindez nincs is, nem történik semmi, ő álmodik, és az apja ugyanazt álmodja, és ez a legszebb és legtisztább dolog, ami történhet. Kinyitotta a száját. Az elfogódottság olyan, mint a víz és a hullám, Hannah fejében most hullámok indulnak meg, a feje stabil pont, de abban mégis jobbra, balra ringatózó víz van, hallja a kotyogást is. Izaak egyre szaporábban szedi a levegőt, Hannah pedig egészen különös, új zsibbadást él át, nagyon kell sietni, erre gondol, hogy most nagyon itt kell lenni, hogy le ne maradjon arról, ami történni fog. Forró pára van a paplan alatt, sosem gondolta volna, de a meleg belélegezhető, kitölti az egész testét, a csontok langyosak már mint a kályha egy héttel később, amikor beáll a hideg. Fogalma sincs, mi lesz az, de érzi, Izaak nemsokára nagyon-nagyon boldog lesz, nem tudja, csak érzi, hogy mitől, és ezt most az apja neki köszönheti, és ő emiatt ujjong, és kiabálni támad kedve, hogy: Végre, végre, látom apát nevetni, nem is nevetni, inkább csak azt érzem, hogy egyszerűen kicsordul a szíve, és anya is itt van, anya bennem van, anya hosszú barna haja szétterül, az lesz a paplan, ami alatt én végre boldognak érzem magunkat.