„Zajlik
Belső közlés

Kemény Zsófi: Közéleti slam

20/03/2021 18:41

| Szerző: Pályi Márk/Klubrádió

A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Kemény Zsófi Közéleti slam c. slamszövegét hallgathatják meg a szerző előadásában.

2021. március 15. Belső közlés (2021. március 15., hétfő 20:00) Kemény Zsófi - Közéleti slam
02:56
00:00

A ma már forgatókönyv- és regényíróként jegyzett, sőt rapperként is próbálkozó Kemény Zsófi nővérével, Kemény Lili költővel és filmrendezővel a Belső közlés című zenés irodalmi műsorunk egyik első vendége volt. Ebben az adásban olvasta föl Kemény Lili a Bűnbeesés című versét, amely pedig a tavaly tavaszi karantén idején indult sorozatunknak volt egyik első darabja, a költészet napja után két nappal. Azóta Kemény Zsófi egyik slamszövegét is közzétettük itt, a honlapon is, melyet szintén az adásban olvasott föl.

Az ugyanabban az adásban elhangzott és mától a Klubrádió honlapján is elérhető másik slamszövegét Kemény Zsófi eredetileg még korábban, a rádió Édes Hazám címmel kortárs közéleti verseket bemutató sorozatában olvasta föl, Oláh Andrea szerkesztésében. A szöveg születése idején szerzője a magyar nyelvű slam poetry egyik csúcstartójának számított, Közéleti slam című slamszövegét a YouTube-on is százezrek tekintették meg.

A közéleti kritika formáját öltő slamszöveget, amelyben szerzője a 2010-es évek elejének viszonyait bírálja, erre a linkre kattintva szövegesen is elolvashatják.

Kemény Zsófi slamszövegét a fenti lejátszóra kattinva hallgathatják meg.

Belső közlés
21.03.15. 20:00
Riporter: Pályi Márk