Heisler: Nagyon csúnya kampány, igazságtalan akció
Jeruzsálem vallási bírósághoz fordult két magyar zsidó felekezet az úgynevezett örökjáradék elosztása miatt. Heisler Andrást, a Mazsihisz elnökét kérdeztük.
Jeruzsálem vallási bírósághoz fordult két magyar zsidó felekezet az úgynevezett örökjáradék elosztása miatt. Heisler Andrást, a Mazsihisz elnökét kérdeztük.
Rusvai Miklós virológus nem tarja nagy bajnak, hogy a magyar lakosság 15 százaléka oltásellenes, szerinte ez már viszonylag alacsony arány. Ha csak ennyien nem veszik fel az oltást, attól még kialakulhat a nyájimmunitás, főleg, hogy ők is immunizálódnak majd, csak ehhez nekik át kell esniük a betegségen, vagyis a védettség megszerzésének sokkal kockázatosabb útját választják. Azt is mondta, reméli, hogy Magyarországon nem lesz divat abból az amerikai mintából, hogy ott egyre többen nem veszik fel a második oltást.
Orbán hatalomra jutásával elkezdődött az állam elrablása, most az elrabolt állam kirablása folyik, egészen addig, amíg nem marad utána más, csak puszta váz. Illetve egy ellen-állam, aminek szétszórt elemeit egyetlenegy dolog köti össze: a főnökkel szembeni lojalitás.
Életben vállalt szerepeinkről, önmagunkkal való szembenézésről, valamint önarckép-festészetről Márton András színész, diplomatával és Tátrai Júlia művészettörténésszel.
Komáromi Zoltán szerint életveszélyes játékot játszik a kormány a Sinopharm erőltetésével. A DK egészségpolitikusa úgy véli, "ha más az igényük, nem lehet megerőszakolni az embereket".
Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő mondta el, mit gondol arról, hogy Orbán szerint Magyarország az EU-s átlag alatt, a középmezőnyben van a koronavírusos halálozásokban.
Az idei Artisjus Irodalmi Nagydíj nyertese, Márton László író és műfordító jött el a Dobszerda műsorába egy rendkívül érdekes beszélgetésre. Irodalomkedvelőknek kötelező, másoknak ajánlott.
Tiborcz István cége messze ár alatt vásárolt luxusvillát 2019-ben a Budai Várban. Gelencsér Ferenc, az I. kerület alpolgármestere szerint az előző vezetés hanyagul gazdálkodott.
Jávor Benedek szerint, ha a Bizottság kitart helyreállítási alaphoz kötött feltételei mellett, akkor azt tekinthetjük a jogállamisági mechanizmus előszelének is.
Korog, morog, megfájdul, kitágul – ez az a téma, ami mindenkit érint, csak nem mindenki beszél róla. Baranyai József biológiatanár válaszolt gyomros kérdéseinkre.
Soós Adrianna, a FESZ elnöke szerint a járvány nyomásának csökkenése lehetővé teszi, hogy a dolgozók igényeit újra figyelembe vegyék a munkáltatók.
A külföldi lapokban is téma volt a magyar egyetemek alapítványi kiszervezése. A La Stampa szerint a kuratóriumok nem csupán az akadémiai szempontok meghatározására bírnak majd befolyással, hanem több milliárd eurónyi vagyonnal is gazdálkodhatnak, mégpedig a közintézményeknél lazább pénzügyi felügyelet mellett.