„1%
Ki merem mondani

Amikor addig csűrjük-csavarjuk, hogy igazunk legyen

8/01/2022 09:03

| Szerző: Matolcsi Zita/Klubrádió

A szabadság rendkívül összetett fogalom, ezúttal a lélek szabadságáról, ehhez kapcsolódóan pedig velünk született erkölcsi értékeinkről beszélgettünk egyik állandó szakértőnkkel, Szendi Gábor klinikai szakpszichológussal. Az általa említett szabadság, illetve erkölcsi elvekből következhet akár az is, hogy valaki addig csűri-csavarja a dolgokat, amíg azt nem érzi, hogy igaza lesz.

2022. január 05. Ki merem mondani (2022. január 05., szerda 19:00)
46:17
00:00
Műsorvezetők: Sugár Ágnes Szerkesztők: Sugár Ágnes
Szendi Gábor, aki több pszichológiai témájú könyv szerzője is, elmondta: azt az erkölcsi viselkedéskutatás tárta fel, hogy az emberi elmében előre huzalozottan értékítéletek vannak, amelyek ösztönösen alakulnak ki. Öt ilyen nagy elv létezik, ami ösztönösen működik bennünk és bizonyos helyzetekben felszínre tör, mégpedig:

  1. A segítés, gondoskodás, hogy másokon és magunkon is kötelességünk segíteni.
  2. Az igazságosság, hogy a dolgoknak igazságosan kell történniük.
  3. A lojalitás, hogy muszáj hűségesnek, lojálisnak lennünk másokhoz, a közösséghez, az eszméhez, a hazához.
  4. A tekintély, vagyis, hogy a tekintélynek be kell hódolni.
  5. A szentség - nem feltétlenül vallási értelemben -, hogy tisztának, jónak kell lenni.

A szakember szerint azért alakultak ki éppen ezek az elvek, mert minden valószínűség szerint ezek mentén tud egy közösség fennmaradni, még akkor is, ha nem működnek tökéletesen és sok esetben elég szubjektívek.

Szendi Gábor kifejtette, hogy akinek a gyerekkorában valamelyik elvet sokszor megsértették, arra valószínűleg érzékenyebbé válik. Például léteznek az úgynevezett „igazság bajnokai”, akik az élére állnak minden tüntetésnek, de még otthon, a legszűkebb környezetükben is folyton a saját igazságukat keresik. De, ha például valakivel kiskorában nem voltak elég lojálisak, az felnőttkorában nagy eséllyel maga sem lesz lojális másokkal szemben. Aki pedig erősen tekintélyelvű szülő mellett nőtt fel, gyakran elnyomták, valószínűleg ugyanezt fogja tenni a későbbi környezetével.

Fotó: Pixabay
 

Szélsőséges esetben a beteg személyiségű emberek, pszichopaták, nárcisztikusok ezekkel az elvekkel egyáltalán nem törődnek, mivel úgy gondolják, rájuk nem vonatkoznak a szabályok. De a normális személyiségvonású emberek is képesek arra, hogy tetteiket és azok magyarázatát egyéni értékrendjük, vágyott céljaik érdekében kifordítsák, saját céljaik szerint értelmezzék. Például, ha valaki mindenáron a saját igazát keresi, tudja addig csűrni-csavarni a dolgokat, amíg megtalálja azt a nézőpontot, amelyből nézve igaza lesz. Vagy akár addig érvel, amíg alá nem támasztja, hogy igazságos például a bosszú azért, amiért őt megsértették. Esetleg már olyan magas pozícióban dolgozik, olyan fontos beosztása van, amiért, úgy érzi, neki járnak bizonyos előnyök, mondjuk akár a kenőpénz is. De egy talált pénztárca esetén is sokan képesek megideologizálni, hogy azért nem adták le, mert az úgysem jutott volna vissza a jogos tulajdonosához.

depresszió
 

Amíg egy közösség nem szembesít valakit azzal, hogy az rossz, amit tesz, akkor akár élete végéig hazudhat magának. Valaki egy ellentmondást meg tud szüntetni úgy is, hogy rájön, hibázott és többé nem viselkedik akként, vagy úgy is, hogy saját tetteit alátámasztja és elkezdi pozitívnak látni. Tehát létezik olyan, hogy bizonyos emberek „megvilágosodnak” és a szembesülés hatására belátják, nem cselekedtek helyesen, ezután pedig képesek a változásra, de, hogy ez megtörténik-e, az bizony erősen egyénfüggő. – tette hozzá a pszichológus.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg!

Ki merem mondani
2022. január 5., szerda⋅19:00
szerkesztő-műsorvezető: Sugár Ágnes