„Zajlik
Ötös

Akkora pofont adott Kulka, felhördült a közönség

22/05/2019 15:56

| Szerző: Klubrádió

Újabb szerepben láthatja tavasz óta a közönség Kulka Jánost. A színész a Cseresnyéskertben játssza a nagyothalló, vén inast, akinek a karakterét nagyon szerette volna megformálni – legalábbis a komédia rendezője, Soós Attila szerint, aki az Ötös vendége volt. A darab színpadra állítója elmondta, nagyon sokat tanul Kulkától, szeretne olyan egyszerű lenni, mint ő, vagy mint az a pofon, amit a színész lekent a színpadon.

2019. május 22. Ötös-részlet Falusi Mariann-nal és Lang Györgyivel/Interjú Soós Attilával (2019.0522.)
46:51
00:00
A fiatal színészekből összeállt Trojka Színházi Társulás március óta játszott előadása, a Cseresnyéskert, valamint a darab rendezőjének, Soós Attila személye, eddigi színházi működése volt a szerdai Ötös egyik témája.

A rendező, táncos, koreográfus a többi között arról beszélt, hogyan tudott együttműködni Kulka Jánossal, a darab egyik szereplőjével, akit vendégként lépett fel a társulattal.

A színész, aki három éve súlyos stroke-ot kapott, évekig nem dolgozott színpadon, ahová idén tért vissza. A korábban is nagy sikerű művész személye azóta, ha lehet, talán még nagyobb figyelmet kap a sajtóban és a közönség körében.

 
Kulka János színész és Varga Sarolta klinikai logopédus
 
Kulka János színész és Varga Sarolta klinikai logopédus a Klubrádió stúdiójában a szerdai Ötöshöz készült műsorfelvételen. 2018. július 24., kedd.
Klubrádió
 

Ezzel kapcsolatban Soós Attila azt mondta, Kulkát nem azért hívta a darabba, hogy a betegségéből visszatérő közkedvelt színészként a neve hívószó legyen a közönség számára. Nem így szokott gondolkodni – hangsúlyozta –, és félt is attól, hogy az előadásból jól jön-e majd ki Kulka – aki nagyon meg akarta csinálni a Firsz nevű karaktert – és a társulat. Ez az aggodalom azonban csak addig tartott, amíg elkezdtek dolgozni, utána már egyáltalán nem érdekelte őket – tette hozzá.

Soós Attila arról is beszélt, nagyon jól tud Kulkával dolgozni, ha ugyanis a színész valamit szeret csinálni, azt csinálja, ezért emiatt a rendezőnek már nem kell aggódnia, és fordítva is így van – ha valami nem teszik neki, akkor szól. Ezáltal roppant egyszerű vele a kommunikáció – mondta Soós Attila.

A rendező a számára rokonszenves habitusról még megjegyezte, azon dolgozik, hogy ő is ilyen egyszerű tudjon lenni, amiben még van teendője. Kulka mindig nevet rajta, és arra biztatja, hogy egyszerűbben fogalmazza meg a közlendőjét. „Sokat tanulok tőle”– mondta.

Kulka János a nagyothalló vén inast, Firszt játssza a Csehov-előadásban, amelyben szerepe szerint pofon kell vágnia Lopahint, a bugris parasztból lett újgazdag kereskedőt. A színész, szemtanúk szerint, a feladatot emlékezetesen oldotta meg, akkorát lekevert a másik karakternek, hogy felhördült tőle a közönség. Soós Attila megjegyezte, Kulka maga is olyan erőteljes, hatásos és egyszerű, mint ez a pofon.

A Trojka Színházi Társulás Cseresnyéskert-előadását az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben állították színpadra, a komédiában többek között Gryllus Dorka is szerepel, az előadás látványtervezője pedig Lakatos Márk volt.

(címlapi kép: MTI, fotó: Szigetváry Zsolt)

Ötös Falusi Mariann-nal és Lang Györgyivel/Interjú Soós Attilával
2019. május 22., szerda 10.00