A ministráns – Szénási Sándor jegyzete
8/02/2023 18:04
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
"Kirill még a sátánt is megáldja, ha kell, értve ezalatt a Sátán2-nek nevezett termonukleáris rakétát a maga 10 ezer kilométeres hatótávolságával, ami tehát elér Londonig is, és amerre ez a lövedék jár, impérium születik újjá. Gondolja ezt Kirill. Ha néha elfelejti gondolni, Putyin biztosítja arról, hogy ő helyette is gondolkodik, végtére is, amit Ferenc pápa mondott, hogy tudniillik Kirill csupán Putyin ministránsa az oltárnál, lássuk be, legalább egymás között, igaz."
Napok óta a nyomják a híroldalak, hogy Kirill pátriárka, az Orosz Ortodox Egyház feje szovjet ügynök volt, és ebbeli szorgoskodását Svájcban kezdte az Egyházak Világtanácsának genfi székhelyén, mint fiatal pap. Mihajlov volt a neve. Mármint a fedő.
Sokan mondják, hogy ebben nincs semmi meglepő, tekintettel arra, hogy az ortodoxia mindig is az orosz uralkodóknak ( cároknak, főtitkároknak, elnököknek) volt alárendelve, főleg a 16. századtól, amikor is a cárok a világ minden ortodox hívője protektorának kezdték magukat tekinteni. A pszkovi Philotheus szerzetes azt írta III. Iván cárnak, hogy „ két Róma elbukott, de a harmadik áll, és negyedik sosem lesz.” A mondat arra utal, hogy Róma a maga katolicizmusával eretnek lett, Bizáncot a törökök birtokolják, marad Moszkva.
Ez a cárnak persze nagyon tetszett, a bizánci szokások és tradíciók elterjedtek az udvarban és az egyházban, bár az orosz uralkodók az egykori császárok és pátriarkák általában és relatíve vett egyensúlyozgató viszonyát nem óhajtották követni. Amikor Szt. Philip metropolita elítélni merészelte IV. avagy Rettegett Iván kilengéseit, a cár lemondatta és megölette. Csakhogy mindenki értsen a szóból.
Így volt ez az első világháború végéig, és még inkább így volt az egyházellenes szovjet korszakban, amelyet persze nem a hit zavart, hanem az, ha istent nem a Pártban, prófétáját pedig nem főtitkárokban keresték az alattvalók. Ezért nyilatkozott úgy Kirill unokaöccse, Mihail Gungyajev, hogy a pátriárka nem volt ügynök, csupáncsak a KGB szoros ellenőrzése alatt állt. Ezen az ember kicsit elmélázik, aztán megérti, hogy az unokaöcs csak finomabban mondja ugyanazt, mint a svájci rendőrség a titkosítás alól feloldott, és közzétett dokumentumok alapján.
A Szovjetunió, mint alapjában orosz birodalom, vagyis szigorúan kontrollált etnikai vegyesfelvágottak halmaza, amíg csak tehette, a terjeszkedés, gyarapodás, területfoglalás politikáját követte, és ebben az orosz ortodox egyház mindig is segítette, még noszogatni sem kellett, és igen, ez a Szovjetunió berogyásáig is működött: az ukrán hívők lelkiatyja a Moszkvai Patriarchátus volt, és csak 2018-ban jött létre több kisegyház egyesüléséből az önálló ukrán nemzeti egyház.
Kirillnek ez fájt. Érthető, senki sem örül, ha a befolyása, hatalma csökken, Kirill pedig megszokta, hogy bár a Nagy Szovjetunió széthullott, a Moszkvai Patriarchátus uralmi helyzete a volt tagköztársaságok területén is érintetlen maradt, egy szakrális cári és szovjet birodalmat képviselt és imitált egyszerre. Nem véletlen, hogy a birodalomépítő Putyinnak kell Kirill, aki, ha ráadásul még ügynök is volt az ő egykori cégénél, duplán alkalmas, és Kirillnek kell Putyin, mert Putyin lehet a biztosítéka az orosz egyház birodalmi befolyása megtartásának.
Ezért aztán Kirill még a sátánt is megáldja, ha kell, értve ezalatt a Sátán2-nek nevezett termonukleáris rakétát a maga 10 ezer kilométeres hatótávolságával, ami tehát elér Londonig is, és amerre ez a lövedék jár, impérium születik újjá.
Gondolja ezt Kirill. Ha néha elfelejti gondolni, Putyin biztosítja arról, hogy ő helyette is gondolkodik, végtére is, amit Ferenc pápa mondott, hogy tudniillik Kirill csupán Putyin ministránsa az oltárnál, lássuk be, legalább egymás között, igaz.
Nu ládná, sóhajtja Kirill beletörődve.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2023. február 8-i adásában hangzott el.
