Számadás a háborúról – Szénási Sándor jegyzete

2022 végén az Ukrajna ellen indított orosz agresszióról már hosszú angol nyelvű Wikipédia bejegyzés szól, tizennégy pontban a betöréstől a délkeleti fronton, a tengeri blokádon, a nyugati támogatáson át egészen a nukleáris fegyverrel való orosz fenyegetésig, az Oroszországba deportált ukrán felnőttek és gyerekek százezres seregéig, és tovább, az Unióba menekültek millióiig, Bucsáig, ahol összekötözött kezű civilek tömegsírjait tárták fel, és a sor végtelenül folytatható.

Tíz hónap elmondhatatlan szenvedése abban az Európában, ahol generációk voltak meggyőződve arról, hogy 1945 a háborúk végét hozta el. Meg a civilizáció visszatérését. A szobrok, képek, könyvek, filmek, versek világát is persze csak azután, hogy a hosszú hallgatás után újra megszólalhattak a múzsák.

Ukrajnában most hallgatnak a múzsák, a szobrok, képek, templomok, múzeumok pedig lemondóan, csöndesen pusztulnak, dehát erről a gyilkosságok völgyében nem illik sokat beszélni. Mit ér a világ minden szobra egyetlen gyerek halálához képest?

Azért vegyünk sorra néhány dolgot. Mariupolban az oroszok megsemmisítették az Arhip Kuindzsi múzeumot kétezer képpel. Marija Primacsenkónak, a neves ukrán festőnek a leghíresebb alkotásai égtek el. Harkivban ötszáz védett építészeti emlék van, ezeket rakétákkal pusztították, és igen, tudták, mit csinálnak. Az orosz csapatok középkori kolostorokat is szétlőttek, ha úgy vesszük – és vegyük csak úgy – a saját identitásuk tárgyi bizonyítékait is, hiszen a Kijevi Rusz állítólag az orosz nemzet szülőanyja lett volna. Százhatvan templomot lőttek, vagy lőttek szét, ortodoxot persze, és sok olyat, amelyek a támadás idején a Moszkvai Patriarchátushoz tartoztak.

Igaz, miért is ne tették volna, Kirill pátriárka egyetlen árva szót sem emelt az érdekükben, viszont szentséggel áldotta meg Putyin „Sátán” nevű interkontinentális rakétáját. Ha ő ennyire keresztény, a katonák miért ne lennének az Antikrisztus követői?

Persze ezek csak szavak. A lényeg, a politikai és katonai lényeg az, hogy a háború végén, bárhogy és bármikor jöjjön is el, ne csak a szinte teljes energetikai rendszer, a lakóépületek, és a gyárak, a kikötők, a falvak és a kormányzati központok romjai emlékeztessenek arra, hogy mibe kerül, ha valaki a Nagy Orosz Testvérrel próbál ellenkezni, de maradjon üresen az is, ami a lélek helye, amitől kicsit más lehet a világ, ami kicsit segít élni, amikor más már nem teszi, szóval a kultúra, vagy mi, tudják, amitől a jobbfajta nácik zsebében újratöltődik a revolver.

De tudjuk: kézirat, kép nem ég el. Illetve elég, de mindig lesz újabb. Ukrajnában is. Igaz, az új kultúra jórészt a háborúról, a bosszúról, a fájdalomról szól majd, miről is szólhatna addig, amíg a lélek valami békét nem lel.

Szénási Sándor jegyzete a 2022. december 28-i Esti gyorsban hangzott el.