Majtényi László: Nincsenek szabályok
Majtényi László szerint a lazítás megteremti a lehetőségét annak, hogy a fertőzés újra berobbanjon, a veszélyhelyzetet pedig továbbra is fenntartsa a kormány.
Majtényi László szerint a lazítás megteremti a lehetőségét annak, hogy a fertőzés újra berobbanjon, a veszélyhelyzetet pedig továbbra is fenntartsa a kormány.
Orbán és társai a teraszon sörözve bátorítják az embereket a kontroll nélküli ünneplésre, miközben már a szomszédban van duplamutáns – mondja a volt tiszti főorvos.
Nagyon súlyos következményei lehetnek Kuncze Gábor szerint a terasznyitásnak. A politikus szerint a megosztottság, és az állami lopások sem tűnnek el, ha legyőztük a járványt.
A párt politikusa, Brenner Koloman szerint a választásokig is várhatók még tőlük olyan politikai jelzések, mint amilyen az ő részvétele volt a Wallenberg-megemlékezésen.
Értelmezhetetlennek nevezte a kormány által vasárnap közzétett, vakcinákról szóló hiányos táblázatát Balkányi László. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ korábbi tudásmenedzsere szerint a kormány azt akarja elhitetni, hogy a keleti vakcinák jobbak mint a nyugatiak.
Bod Péter Ákos szerint az uniós átlaghoz képest nagyon keveset költ az állam szociális kiadásokra, míg sport-, kulturális és egyházi beruházásokra, az átlag felett költ.
A The Brussels Times szerint veszíthet támogatási forrásaiból Magyarország amennyiben a jogállami normákat számonkérnék, de Orbán Viktor reméli, hogy a tortából rá eső részhez hozzájut. Medgyessy Péter a Xinhua kínai hírügynökségnek dícsérte a százéves Kínai Kommunista Pártot.
Melis György Kossuth- és háromszoros Liszt Ferenc-díjas operaénekes pályafutásáról szólt az Operaklub legutóbbi adása.
Folytattuk a bolíviai körutat az Utcafrontban, ezúttal a '80-as évek óta hatalmas fejlődésen átment Santa Cruz de la Sierra városába látogattunk el. Érdekesség, hogy onnan nem messze ölték meg Che Guevara kommunista forradalmárt. Majd visszatérve Budapestre, a Pasaréti téri templom és a Keleti pályaudvar mellett szó volt a polihisztor Hajós Alfrédról is, aki végre szobrot kap az általa tervezett Margitszigeti Sportuszoda előtt.
A Hangosfilm – Szélesvásznú verzió szombati adásában Paár Ádám történésszel folytattuk a korábbi adásban elkezdett beszélgetést olyan filmekről, amelyek különböző politikai háttérműveleteket mutatnak be. Többek között olyan politikai tárgyú alkotások kerültek terítékre, mint az Amikor a farok csóválja című szatíra vagy éppen a Kártyavár sorozat.
Donald Trump elnök 3.500 kilométer hosszú, 9 méter magas falat akart megépíttetni az USA és Mexikó határán, hogy megállítsa a bevándorlást. Ebből persze nem lett semmi, illetve csak egy-egy kis szakasz, propaganda célból.
A föld napjához kapcsolódóan a kiváló erdélyi regényíró elbeszéléseit hallgathatják meg a Ceauşescu-rendszerben föld alá zuhant állatok sorsáról.