„Klubrádió

Adások

Kínai minisztert fogadott Orbán, amerikai szenátorokat nem
Reggeli gyors

Kínai minisztert fogadott Orbán, amerikai szenátorokat nem

A Budapestre látogató szenátorok elmondták, bölcsek annyira, hogy tudják, ha Orbán úgy akarja, a parlament ratifikálja a svédek NATO-csatlakozását. A miniszterelnök velük nem, de a kínai államtanácsos és közbiztonsági miniszterrel találkozott, méltatta a két ország közötti barátságot. Nemzetközi lapszemle. 

Perintfalvi: Döbbenetes, hogy Balog, csak a református egyháztól kért bocsánatot, az áldozatoktól nem
Hetes Stúdió

"Döbbenetes, hogy Balog nem kért bocsánatot"

"Kiderülnek a molesztálási ügyek, és nem az a válasz erre, hogy kivizsgálást indítanak, hanem a feltételezett elkövetőket vagy a felelősöket kitüntetik" – véli Perintfalvi Rita.

A szigetszerűen működő Szeged: még a kormánypártiak kétharmada is elégedett
Azt beszélik

Elégedett szegediek

A szegediek 81 százaléka szerint jó irányba mennek a dolgok a városban, ami egészen kirívó a végletekig megosztott országban. De mi a titka a városvezetésnek?

Szenior Akadémia és együtt éneklés
Szerepvállalás

Szenior Akadémia és együtt éneklés

A Szerepvállalás legutóbbi adásának két témája a Szenior Akadémia, a Semmelweis Egyetem szabadelőadás-sorozata, illetve a Kórusok Téli Éjszakája volt.

Liberalizmus a vásznon – 24. epizód
Hangosfilm - Mozgóképizmus

Liberalizmus a vásznon – 24. epizód

A legutóbbi adásban Az ígéret földje után még maradtunk a 19. század végén, de visszatértünk Magyarországra, hogy szintén egy tablójellegű alkotást elemezzünk.

Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral

"Ugyanaz az ember már soha nem leszek"

A pénteki Ötös vendége volt Héjja Norbert dalszerző, előadóművész, azaz Héya, aki bár régóta zenél, csak pár hónapja publikálta első stúdiófelvételeit az interneten.

Anno Budapest: Radio Luxembourg
Anno Budapest

Anno Budapest: Radio Luxembourg

Panxnotded Miklós vasárnap délutáni nosztalgiavonatán ezúttal Luxemburgba kalauzolta a Klubrádió hallgatóit.

Galaxis kalauz

"Kinn is vagyok, benn is vagyok"

Kamaszrajongástól legendaátírásig vezetett a Galaxis kalauz ezen a héten. Rácz Ráchel színháztörténésszel beszélgettünk közösségi emlékezetről, annak javítgatásáról és megőrzéséről; missziós ismeretterjesztésről; a sztereotipizált hatvanas évekről; szenvedéllyé vált kutatásról.