Szabó Tímea: A kormány rálépett a putyini útra
A Párbeszéd-Zöldek frakcióvezetője szerint a nyilvánosság erejét kell használniuk az ellen a morális mocsár ellen, amit a Fidesz-kormányok okoztak.
A Párbeszéd-Zöldek frakcióvezetője szerint a nyilvánosság erejét kell használniuk az ellen a morális mocsár ellen, amit a Fidesz-kormányok okoztak.
Ha leáll a Facebook, telefonálhatunk is vagy csinálhatunk valami mást. A vállalkozások csináljanak honlapot, ne csak a Facebookra hagyatkozzanak, mondta Forgács Mariann, közösségi médiaszakértő.
Mivel azok, akik eddig szabadon használhatták a fonyódligeti partszakaszt, ezután nem tehetik meg, Lombár Gábor úgy véli, ez a másfél kilométeres szakasz hiányozni fog.
Jellegtelen emberként írja le az új köztársasági elnököt a Der Standard, aki már az alkotmánybíróságban is Orbán utasításait követte, hisz az Orbán-rendszer így lett kitalálva. Sulyok Tamás apjáról szóló állításaiból két dolog következik: vagy rosszul informált, vagy hazudik.
Kuncze Gábor az ellenzék részéről azt tartaná a legfontosabbnak, hogy felmutassa a hiteltelenné vált kormánnyal és köztársasági elnökkel szemben a saját hitelességét.
Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint a jogalkotóknak fokozott óvatosággal kell eljárniuk a működési környezetét kialakításában.
A sárbogárdi cég eredetileg azt állította, hogy nem akkumulátorhulladékot, hanem kész akkumulátor termékeket tárol a telephelyen – mondta Jávor Benedek.
A finn és a svéd csatlakozás a NATO legjelentősebb kibővítése azóta, hogy a Szovjetunió 1991-es összeomlását követően kelet-európai országok nyerték el a tagságot, és egyben csapást jelent Vlagyimir Putyin elnökre nézve, hiszen Oroszország most már NATO-tagállamok csaknem töretlen láncolatával kénytelen szembenézni a Fekete-tengertől az északi sarkkörig – írja a Reuters.
2024-ben úgy tűnik, hogy sokkal jobban néznek ki a különböző mutatók, számíthatunk gazdasági növekedésre – véli Virovácz Péter, az ING vezető elemzője.
Morálisan elvárható lenne bármely közszereplőtől, hogy reagáljon ilyen információkra – jelentette ki Fleck Zoltán arra utalva, ami Sulyok Tamás apjáról kiderült.