Lakner: Pintér távozásával nem változna a rendszer
A Pintér és Rogán közötti rivalizálás úgy jött létre, hogy Orbán csoportosítgatta a jogköröket köztük, tehát jól tudta, milyen feszültséget idéz elő – mondta Lakner Zoltán.
A Pintér és Rogán közötti rivalizálás úgy jött létre, hogy Orbán csoportosítgatta a jogköröket köztük, tehát jól tudta, milyen feszültséget idéz elő – mondta Lakner Zoltán.
Attól még azonban, hogy a hajléktalanokat csak kétszer két hétig vitték el a rendőrök, attól hogy sem a külföldi ügynöknek nem regisztráló civileket, sem pedig a menedékkérőket képviselő jogászokat nem tartóztatják le, és attól, hogy a „gyermekvédelem” után valószínűleg újabb kampány jön majd, a fóliázást pedig szépen lassan elfelejtjük (legfeljebb születik egy gyermekirodalom felnőtteknek kategória), ezek a dolgok bizony rosszabb hellyé teszik ezt az országot.
A Klubdélelőttben ezúttal válogatást hallhattak az elmúlt év beszélgetéseiből.
A világ legalacsonyabb népei, Prigozsin ízlése, Károly ismétlődő koronázásai és a világ legkisebb hadserege. Ezekről is szó volt a Világhálóban – kitekintés a nagyvilágba 30 percben.
A 160 ezer színészt tömörítő szakszervezet sztrájkba lépett az írók mellett. Szeretnék elérni, hogy a színészeket ne lehessen mesterséges intelligenciával reprodukálni.
A Magyarországon legális forgalomban lévő gyógyszerek közt nagyon kevés az olyan, amely ne lenne más legális termékkel helyettesíthető – véli Szalóki Katalin.
Az erősen vitatott lengyelországi igazságszolgáltatási reform, amely 2019-ben szorosabbra vonta a politikai ellenőrzést a bírák fölött, jelentős összegbe, összesen 557 millió eurójába került a lengyel államnak – írja a Politico.
A modellváltó egyetemek egyelőre nem számíthatnak uniós forrásokra; Pálinkás József szerint a kormány valamit elrontott és ezt nem hajlandó beismerni.
Vargha Nóra, Fót független képviselője értékelte a lakossági fórumon elhangzottakat. Hozzátette, a tiltakozás hatására meg is tudták akasztani a beruházások menetét.
"Hacsak nem arról van szó, hogy Orbán és szolgái végül is a maguk képére akarják formálni az egész országot, a nemzetet. És ez a kép mit mutat? Egy végtelenül buta, ám cinikus, műveletlen ám agresszív, szakmailag sivár, ám annál pökhendibb arcot."
Az az idő elmúlt, amikor nyáron megkerestük a nagy pénzt Balatonon, figyelni kell a turizmus változását, hogy mivel tudják a tóhoz csalogatni, és ott megtartani a nyaralókat – véli Lombár Gábor.
A Guardian arra hívja fel a figyelmet, hogyan mossa össze a kormány a homoszexualitást a pedofíliával. A lap kitér az újabban kormányközeli kézbe került Librire is, amely a fogyasztóvédelmi hatóság kérését elsőként hajtotta végre.