„Klubrádió
Esti gyors

Akadémiai nemváltás – Rózsa Péter jegyzete

13/07/2023 18:02

| Szerző: Rózsa Péter/Klubrádió

"Hacsak nem arról van szó, hogy Orbán és szolgái végül is a maguk képére akarják formálni az egész országot, a nemzetet. És ez a kép mit mutat? Egy végtelenül buta, ám cinikus, műveletlen ám agresszív, szakmailag sivár, ám annál pökhendibb arcot."

2023. július 13. Esti gyors-részlet (2023.07.13. Rózsa Péter jegyzete)
04:37
00:00

2010-ben Orbán Viktor kormányfővé választása után egy rövid interjúban két figyelemre méltó állítást tett: egyrészt megígérte, hogy szinte mindenben meg fogja kötni egy utána következő, lehetséges kormány kezét, másrészt azt mondta a felsőoktatásról, hogy annak piaci finanszírozásra kell majd áttérnie, mert az állam ebből kivonul. E második mondatával akkor nemigen foglalkozott a sajtó. Pedig. Most érik csak be igazán ennek a termése, amikor a NER által egyetemi modellváltásnak nevezett einstandolás következtében egyetemistáink elesnek az Erasmus-ösztöndíj nyújtotta lehetőségektől, az érintett egyetemek pedig kimaradnak az európai tudományos együttműködésekből. És aki kimarad, az lemarad – hogy egy sláger szövegét idézzem. És itt nem csak az a baj, hogy Orbán megint hazudott, hiszen a piaci finanszírozás helyett az állam, illetve a kormány emberei vagy delegáltjai léptek az alapítványi kuratóriumok, ezáltal lényegében az egyetemek élére, és így az állam nem vonult onnan ki, csak átalakulva magánérdekeket szolgálva finanszírozza a működést. Mindezt annak ellenére alakították így, hogy tudható volt, ezzel az Európai Unió szabályait felrúgva, az unió joggal zárja ki e torzított működésű intézményeket a közös munkából. Pedig ez csapatjáték, mint a foci, ahol ugyan az egyik csapat kapitánya a mérkőzés megkezdése után magabiztosan kijelentheti, hogy ő másféle szabályok szerint akar játszani, attól még ez nem teljesülhet. A szövetség ezt nem fogadja el, így a makacs kapitány a csapatával játszogathat saját edzőpályáján, csak éppen egyedül, s azzal ugyan mire megy?

Nem is érteni, mi vezeti Orbánt, amikor rendre olyan lépéseket tesz, amelyek ezt az országot egyre hátrébb szorítják a versenyben; itt a legnagyobb a reálbér-csökkenés mértéke, itt kiugróan legmagasabb az infláció, nem beszélve a csillagokba szökő energiaárakról, s a migránsellenes handabandázás árnyékában tízezrével importálandó ázsiai munkavállalókról. De ne menjünk ilyen messzire a felsőoktatástól. Az erasmusos fiaskó ellenére tovább dübörög az alapítványosdi, lassan eléri az újabb, nemzeti kincsnek számító Zeneakadémiát. Annak vezetése egyelőre ellenáll, s nem hajlandó önként a modellváltásnak nevezett guillotine alá feküdni, mire a kormány olyan feltételekkel írta ki az új rektori pályázatot, amely feltételeknek kizárólag az általa favorizált személy felelhetne meg. Így sem zenetudós, sem zenetanár, kutató nem esélyes a posztra, csak egy újabb kormánykedvenc. Hogy ezzel a Liszt Ferenc alapította Akadémia garantáltan veszíteni fog nemzetközi súlyából, tekintélyéből, az nem igen érdekli a NER apostolait. De még egyszer kérdem, mire jó ez? Miért jó, hogy lassan minden területen kiszorítják a szakembereket, a tehetségeket, hogy az Operaháztól a Szegedi Egyetemig és a többi, modellváltásra kényszerített intézményig bezárják a kapukat a nemzetközi együttműködések előtt, hogy provinciális érdekekbe szorítják a tevékenységüket, s mindezzel végső soron az országnak mérhető károkat okoznak? Józan ésszel be nem látható, ez a csak azért is politizálás a hatalmon lévők öntetszelgésén kívül mire is való. Hacsak nem arról van szó, hogy Orbán és szolgái végül is a maguk képére akarják formálni az egész országot, a nemzetet. És ez a kép mit mutat? Egy végtelenül buta, ám cinikus, műveletlen ám agresszív, szakmailag sivár ám annál pökhendibb arcot. Ilyen lennének tehát ők. Ezt akarják ráerőszakolni az ország minden szegmensére? S ezt egy egész nép, az egész nemzet tűri?

Visszatérve a Zeneakadémiához és a méltán híres magyar zenei kultúrához: Liszt öröksége nem érdemli meg, hogy méltó szakmai vezetés álljon az intézmény élén? Anno az irigy és kormánybarát magyar muzsikusok egy köre kiutálta Gustav Mahlert az Operaház főigazgatói állásából, Bartók elhagyta a fasizálódó hazát, de legalább Kodály itt maradt, s éppen az ő világhírű zenepedagógiai módszere miatt állnak sorba Japántól Amerikáig az itt tanulni akaró diákok. Ezt az örökséget is kidobja majd az ablakon ez a rezsim? Drukkoljunk a Zeneakadémia jelenlegi vezetőinek, őrizzék a szigetet, sikeresen álljanak ellen a megszállóknak!

Rózsa Péter jegyzete az Esti gyors 2023. július 13-i adásában hangzott el.