Karácsony egyedül dönt – a Fidesz szerint
Rendkívüli helyzetben a polgármestereknek joguk és kötelességük döntéseket hozni. A demokraták persze egyeztetnek.
Rendkívüli helyzetben a polgármestereknek joguk és kötelességük döntéseket hozni. A demokraták persze egyeztetnek.
Nem komolytalan, és rendszeresen balhékhoz vezető leveleket kellene írogatni az egészségügy irányítása címén, hanem rendesen kormányozni – véli Komáromi Zoltán háziorvos.
Külföldön védte és magyarázta a magyarországi fidezes rezsim működését Hidvéghi Balázs a kormánypárt EP-képviselője. Szerinte jogállam és sajtószabadság van Magyarországon, az ügyészség pedig jól végzi a dolgát. Vajon miért tartja Orbánt az amerikai jobboldal meghatározó politikusnak, aki a konzervatívoknak, úgy tűnik, azzal együtt is tetszik, hogy szétforgácsolta a demokráciát? Külföldi lapszemle a Klubrádióban.
Nem lehetünk rövid távon bizakodóak a magyar politikai élet változását illetően, azonban a német soros uniós elnökség idején "nem ússza meg" Magyarország a jogállami monitoringot, amelynek következményei lesznek - erről beszélgettünk Heather Grabbe-vel, a Nyílt Társadalom Alapítvány Európai Közpolitikai Intézetének igazgatójával.
Az olimpiai bajnok öttusázó Török Ferenc 1990-ben az SZDSZ színeiben került a parlamentbe, ahol négy évet töltött. Rendszerváltáshoz kötődő élményeiről mesélt műsorunkban.
A költészet napjától a karanténidőszak legvégéig a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül, hogy az otthon maradást ezzel is tartalmasabbá, könnyebben elviselhetővé tegyük. Vasárnaponként általában egy hosszabb szöveget osztunk meg a hallgatóinkkal. Ma Nedeczki Edit Huszadik századi történet című önéletrajzi szinopszisának részleteit hallgathatják meg húsz percben, Lakos Fanni színművésznő előadásában.
A Hangosfilm – Szélesvásznú verzió szombati adása az önként vállalt borzongásé volt: a Ragyogás című kultikus film bemutatásának 40. évfordulója kapcsán a horrorfilm kapta a főszerepet. Azt vizsgáltuk Hubai Gergely filmtörténésszel, hogy a horrorfilmek színvonala az évekkel romlik, vagy pusztán változik a műfaj.
Ismét széles a spektrum, ahol az Utcafront mozog: Velence, New York, Budapest, Győr és a Római Birodalom egyes helyszíneit jártuk be.
Iskola a határon, a koronavírus okozta kényszerszünet határán. Kiknek, mikortól, meddig kell iskolába járniuk? Ezt a témát járta körül riportjában Józsa Márta.
Osztrák civil, társadalmi innovációs elismerést kapott a Nyomtass te is! projekt; a karácsonyi időszakhoz hasonló összeget adakoztak a magyarok a koronavírus hatására.
Ugróiskola, snúrozás, gumizás, számháború, kidobós, körjáték, és még sok-sok játék, amibők választhattunk gyerekként, amikor még nem volt mobiltelefon, amivel elüthettük volna az időnket. Ilyen régi játékokat idéztünk fel az Annóban.
A költészet napjától a karanténidőszak legvégéig a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül, hogy az otthon maradást ezzel is tartalmasabbá, könnyebben elviselhetővé tegyük. Ma Petőcz András A macska visszatér című versét hallgathatják meg a szerző előadásában.