Nehéz elképzelni, hogy pünkösd előtti kinyitnak
Így látja az éttermek és hotelek közeljövőjét a szállodaszövetség elnöke. Szerinte most nem az a fontos, ki kit vásárol fel, és jut még nagyobb szerephez a vendéglátásban.
Így látja az éttermek és hotelek közeljövőjét a szállodaszövetség elnöke. Szerinte most nem az a fontos, ki kit vásárol fel, és jut még nagyobb szerephez a vendéglátásban.
Elfogadhatatlannak tartja Falus Ferenc, hogy a kormány tagjai nyomást akarnak gyakorolni az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet munkatársaira, hogy fogadják el az orosz és a kínai vakcinákat. A volt országos tiszti főorvos szerint ilyen esetben a hivatal vezetőjének le kell mondania, ezzel is kifejezve, hogy nem hajlandó meghajolni a politikai akaratnak. Falus azt is kifejtette, nem biztos, hogy az orosz és kínai vakcinák nem megfelelőek, de dokumentációik nem nyilvánosak. Ezért biztosabb, ha olyan oltóanyagokhoz ragaszkodunk, amit az Európai Unió is ajánl.
Tényleg nem érkezik elég oltóanyag, elégtelen az uniós elosztás központi kapacitása ahhoz, hogy minél hamarabb szabaduljunk ebből az egyre inkább tarthatatlan szituációból. Közben Orbán leplezetlenül nyomást gyakorol a magyar hatóságra a kínai és orosz vakcinák jóváhagyásáért, ami meg bizalmatlanságot szül. Ez így patthelyzet.
Minden nehézség dacára az elsődleges szempont, hogy lehetőségeikhez mérten fenntartsák a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a megszokott oktatási rendet. Forgács Péter, az SZFE tanára szerint azok a tanárok sem hagyták el a hallgatókat, akik felmondtak az egyetemen. Azt is elmondta, hogy mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a 156 év alatt kialakult hagyományok megmaradjanak és a hallgatók megkapják azokat a képesítéseket, amiért az SZFE-t választották.
Karácsony Gergely mellett több fővárosi kerület polgármestere kampányt indított hétfőn, amelynek keretében tájékoztatni akarják a lakosságot arról, milyen hatással lehet életükre az, hogy a kormány drasztikusan csökkentette az önkormányzatok bevételeit. Király Dávid, a Republikon Intézet Budapest Műhely vezetője szerint gazdasági értelemben nem, vagy nagyon kis mozgástere maradt az önkormányzatoknak, és a tájékoztatáson kívül sok egyebet nem tehetnek.
Több módon reagálhat a Nyugat Navalnij letartóztatására. A Reuters cikke szerint néhány európai ország uniós gazdasági és pénzügyi szankciókat fontolgat Oroszországgal szemben. Vera Jourová a Der Standardnak adott interjúban arról beszélt, hogy a jogállamisági hiányosságokat segíthet a decemberben elfogadott mechanizmus pótolni, ezen azs em változtat, ha Magyarország az Európai Bíróságon akar időt nyerni.
A felsőoktatás intézményi átalakítása, melynek során a szenátus jogköreit megnyirbálja a kormány, és a kormányhoz hűséges kuratórium kezébe helyezi a döntés jogát Magyar Bálint szerint két célt szolgál. Egyfelől a források elosztásáról dönt a kuratórium, ezzel a felsőoktatásban lévő kutatók válaszút elé állnak, vagy engedelmeskednek, vagy elhagyják az egyetemet. Másfelől az Európai Unió minden eddiginél több pénzt szán kutatásra és fejlesztésre. Ekkora összeg felett rendelkezni nagyon csábító.
A Momentum javaslata szerint a kormány azzal növelhetné az oltási kedvet, ha fizetne 100 ezer forintot azoknak, akik beoltatják magukat. Fekete-Győr András örül annak, hogy az ötlet körül élénk, higgadt vita alakult ki. A párt elnöke azt már legfeljebb csak szórakoztatónak tartja, hogy a kormány tagjai azért becsmérelik, mert szóvá merte tenni, elfogadhatatlannak tartja, hogy egy politikus százmilliárdossá válik, de még a fia taníttatására sem ebből a rengeteg pénzből költ, hanem azt is az adófieztőkkel fizetteti ki.
Nyilván ismerik a régi viccet. Nem igaz, hogy a Szovjetunióban ne lett volna a tévének több csatornája és ne lehetett volna kapcsolgatni. Ha valaki elunta a Moszkva egyet, átválthatott a másikra. Igaz, ott egy gumibotját lóbáló rendőr volt látható, aki fenyegetően azt kérdezte a nézőtől: Kapcsolgatunk, kapcsolgatunk?
Nem tudni biztosan, milyen szempontok alapján jelölte ki új, többségében a televíziós újságírás területén tevékenykedő tanárait a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése. Heppes Áron, az SZFE hallgatója szerint nagy a bizonytalanság, mivel csak a sajtóból értesülnek a változásokról. A kuratórium ugyanis semmilyen módon nem kommunikál a hallgatókkal.
Meghalt Sas József humorista, a Mikroszkóp Színpad volt igazgatója. Vele együtt távozott a kabaré egy stílusa is – vélik sokan.
El kell törölni az elektori rendszert – merül fel egy többekben és nem csak az utolsó elnökválasztás kapcsán. Civilek gondolkodnak azon, hogy mi legyen a 28. alkotmány-kiegészítés.